2011. október 9., vasárnap

das D Wort

Mióta Nadine hosszú idő után, az apja halálát követően visszalátogatott az emberek világában úgy Emanuel gyakran ingázott vele a másik oldalra. Az első dolog, ami feltűnt neki, hogy az emberek világában mintha lassabban telt volna az idő. A többi pedig... rengeteg új dolgot takart magában, amit tanult.

Nadine mesélt neki, hogy német. Manu sokáig nem volt tisztában egészen ezzel a fogalommal. A Prezioso testvérek alapján aztán először rájött, hogy egy nyelvről van szó. Ahogy aztán egyre több időt töltött a lánnyal a másik világban, úgy azt is megtanulta, hogy ez egyben kulturális és történeti megkülönböztetés is. Milyen furcsák az emberek... úgy látszik, olyan sokan vannak, hogy valahogy meg kell különböztetniük egymást. Merthogy odaát Manu embereken kívül más lénnyel nem találkozott- leszámítva itt-ott egy-egy kisebb állatot.

Nadine persze élvezettel mesélt neki a származási helyéről, a kultúrkörről, amiben felnőtt. Első körben egy halom sport- és autós ujságott nyomott barátja orra elé:
-Ezt nézd! Ez itt Michael Schumacher! Ugyanolyan a családneve mint nekem!- és már mutatta is a következőt- és ezeket a szépségeket nézd: Volkswagen, BMW, Opel, Mercedes, Porsche, Audi... csodálatos darabok! És mind a mi népünk precizitásáról árulkodnak, mind külsőleg, mind belsőleg, a motorjuk. Lelkesen Emanuelre nézett:
-Ezért döntöttem úgy, hogy én is szerelő leszek, mint Phillie. Rajongok mindenért, ami az autókhoz kapcsolódik. A srác felpillantott rá érdeklődve:
-Ennyire gépcentrikus vagy? Nadine ártatlanul vállat vont:
-Ki tudja. Lehet, hogy nálad is ezért éreztem valamit. Manu elmosolyodott:
-Gondolod? Erre, mint egy varázsütésre, a lány arckifejezése megváltozott, mintha csak eszébe jutott volna valami:
-Ó, jut eszembe- megragadta a srác kezét, és elkezdte kifelé vonszolni- ez tetszeni fog. Emanuel egy szót se szólt, csak értetlenül követte őt. Tudta, hogy rossz nem lehet belőle, hisz bízott benne, de nem tudta mire számítson.

Végül egy művész moziban kötöttek ki, a Metropolis című film előadásán. A Fritz Lang klasszikust Manu feszült figyelemmel kísérte végig... de így is volt rengeteg dolog, amit nem értett. Oda is súgta a lánynak:
-Látványos, de nem elég tiszta. Miért rabszolgák a munkások, és mi az a másik robot a filmben? Nadine elmosolyodott, és a nála lévő papírtatyóból egy kukoricát nyomott a srác szájába:
-A film 1927-ben készült. Abban az időben hatalmas ugrással indult meg a kapitalizmus, és a munkás osztály szimbólikusan rabszolgává vált... a vezető osztály rabszolgájává. És ugye láttad a munkások közt azt a nőt, Mariát, ugye? Emanuel bólogatott, majd Nadine folytatta:
-Azt a robotot úgy programozták, hogy az ő nevében verje szét belülről a munkások mozgalmát, valamint magáról Mariáról negatív képet alkosson. Végül belékarolt:
-Ez a német expresszionizmus időszaka. Az ekkori rendezők mind valami emberfelettit, valami természetellenes lényt használtak a filmjeikben. Ezek fejezték ki az akkori, első világháború utáni nyomasztó állapotot. Manu értetlenül felé kapta a fejét:
-Világháború? Az egész világotok felégett? A lány nyugtatóan végigdörgölte a karját:
-Nem, azért nem. De valóban szörnyű volt, rengeteg ember meghalt. Sok ország híján volt a nyersanyagoknak, ezért háborúztak egymás ellen. Hatalmas szövetségek jöttek létre... egész pontosan kettő. Németország egy olyan szövetségben volt, amely vesztett. Emanuel kissé elmerengett, majd visszanézett a szerelőre:
-Ez olyasmi, amiről odaát meséltek a többiek... még a béke időszaka előttről. Hogy Deghyom nemcsak irigységből háborúzott egyfolytában Nixával, hanem nyersanyagért is. Nadine határozottan bólintott:
-Igen. Pontosan erről van szó.

Aznap este vendéglátójuk, az anya, arra lett figyelmes, hogy Manu a nappaliban tétlenkedik. Közelebb lépett hozzá:
-Segíthetek valamiben, fiatalember? A srác egy kissé megrezzent, majd zavartan válaszolt:
-Egy csendes szabadtéri helyet keresek, ahová pár percre el lehet vonulni. A nő halkan nevetett, majd kinyitotta a hátsó ajtót:
-Szolgálhatok esetleg a kerttel. Emanuel hálásan elmosolyodott, és elindult kifelé:
-Nagyon szépen köszönöm. Amint kilépett az éjszaka sötétjébe, úgy váltott alakot fekete párduckra, fekete hajjal, borostyánsárga szemekre. Ezután letelepedett az egyik fa alá, és ahogy lassan mélyült a meditációban, úgy végigfutott körülötte egy-egy szikra, mintha csak egy elektromos mező venné körül.

A nő mindezt látta. Nem csukta be utána az ajtót. Ekkor megjelent Nadine is. Abba az irányba nézett, ahová anyja éppen meredt. Egy ideig némán álltak, majd a nő megszólalt:
-Ő is olyan, mint azok a barátaid, ugye? A szerelő rápillantott:
-Több- mondta halkan, majd visszanézett a bestiára- ő pusztán lélek, aki csak azért van köztünk, hogy tanuljon. De igazából mi sokkal többet tanulhatnánk tőle. Nem láttam még hozzá foghatót, még abban a másik világban sem. Az anya ránézett:
-Annyira furcsa az a hely? Nadine visszanézett rá:
-Nem olyan, amit ideát egykönnyen elfogadnának. De sokkal jobb.

1 megjegyzés: