Az energia nem vész el, csak átalakul...
Ily módon a lélek, az életenergia sem tűnik el nyomtalanul. Garutea, az RTG egyik holdja különleges gravitációs mezővel rendelkezik, így a rendszeres energiahasználók lelkeit bevonzza, és ott öltenek új testet. De mi van a többiekkel? Akik nem rendszeres energiahasználók, vagy a Garutea gravitációja egyáltalán nem elég? Őket általában vagy az előző bolygó, vagy egy másik gravitáció ragadja el... Az egyik ilyen esetben a lélek úgy eltévedt a sok különböző gravitációs hatástól, hogy végül a fényévekkel arrébb lévő Kaaelidasch ragadta el. Kaaelidasch azóta nem is csinált ilyet, mióta kihalt a felszínén az élet. Úgy látszik most, hogy ismét feltámadt, már máshonnan is képes magához vonzani az energiát.
Viszont a történet ennél furmányosabban is alakult, hogy ez az energia egy meglehetősen furcsa helyen öltött testet. Az egykori- éppen felújításban lévő- romok között, az egyik telepen csapódott be. Egy majdnem 500 éves mechát érte a becsapódás, ami már teljesen elhasználódott, és csak arra várt, hogy a megmaradt alkatrészeit felhasználják. Így viszont, a masszív energiarobbanás miatt nemcsak hogy új életre kelt, de szinte egy varázsütésre meg is változott. Érezte, ahogy a jelenség végigégette, és érzékei robbanásszerűen kiélesedtek... ahogy a jéghideg levegő elárasztotta a mellkasát, és apró tűkként szúrta. Azonnal előrehajolt, és köhögött...
Köhögött? Milyen furcsa ilyesmit megtapasztalni. Saját emlékezete szerint csak egykori organikus gazdái csináltak ilyet. De muszáj neki, egyszerűen érzi, hogy valami erre ingerli. És furcsa... miért homályosodik előtte a kép? Megtörölte arcát, és a kezére nézett. Vízcseppek... és a keze is... olyan furcsa... fémnek nyoma sincs. Gyorsan végigfuttatott egy elemzést... vagyis csak akart. Nem talált semmit a programjából, csak emlékeket... régi, rögzített képeket és hangokat. Milyen bizarr érzés. Mint Kaaelidasch egyik legöregebb mechája, még soha nem tapasztalt ilyesmit. Talán a szerelő itt a telepen tudna valamit mondani. Kissé ügyetlenül fel is tápászkodott, és megindult. Minden lépése most különösen ügyetlen volt, és talpa sokkal érzékenyebb. Kissé meg volt ijedve.
A szerelő mecha épp valamin ügyködött. Ő volt a telep felügyelője. Ő raktározta el elhullott társaikat, és ő válogatta ki a használható részeket. Nem volt egy túl hálás feladat, de legalább így a sérült társaikat meg tudta menteni. Hozzá lépett meg a telephelyről felkászálódott társa, és megszólította:
-D3-I/3... beszélnünk kell... Milyen érdekes. Mintha a hangja is egy fokkal lágyabb lett volna. A szerelő felemelte a fejét... és habár gazdái neki sem gyártottak arcot, a hátrahököléséből egyértelműen látszott, hogy az elé táruló látvány meglepte őt:
-Magasságos elektródák, te meg ki vagy? Az előtte álló egészen humanoid, fekete szemű, fehér hosszú hajú, vörös ajkú jövevény pedig értetlenül nézett vissza rá:
-Én vagyok az, C4....- majd a kezeire nézett- és... furcsán érzem magam.
Viszont D3-I/3 mintha oda se figyelt volna. csak lekapott egy pokrócot, és a jövevényre terítette, jól összehúzva rajta. Ezután lassan, szinte csodálattal mérte végig. C4 szinte megriadt:
-Mégis mit művelsz? És mi történik velem? A szerelő felé fordította a fejét, szinte az arcába hajolt:
-Egész biztos, hogy te vagy C4? A jövevény bólogatott:
-Igen, én vagyok C4, előző gazdáim Thutem, Ga'ar, Din és Halef-Arden. D3-I/3 bólintott:
-Ez alapján stimmel- majd oldalra döntötte fejét- de valahogy mégse stimmel. Gyere csak...
Belekarolt a jövevénybe, és egy kissé koszos egész alakos tükör elé vonszolta:
-Nézd csak! C4 ledöbbent a látványtól. Egy gyönyörű, fehérhajú nő állt vele szemben. Meg is érintette a tükörképet, végighúzta ujját arca részletein, a szeme alatt, az ajkait, belefésült ujjaival hajába:
-Mily érdekes... Még soha nem láttam ilyet. Nem is tudok esetről, hogy mecha orgává vált volna.
-Dehogy nem- folytatta a szerelő- az a Manu gyerek, aki a társaival segített visszahozni az életet a bolygónkra. M1-UT3 beszélt vele sokat, ő mesélte, hogy miket tapasztalt tőle. Neki ugyanúgy volt megírt programja, mint nekünk. Csak hát... valami oknál fogva mégis orga lett belőle.
C4 kissé elkomorodott, majd félig visszanézett a szerelőre:
-Azt mondod, Manu? D3-I/3 bólogatott:
-Igen, ő. A jövevény mélyen elgondolkozott, maga elé meredve:
-Olyan ismerős nekem ez a név...- kissé jobban összehúzta magán a pokrócot, hisz érezte, hogy kirázza a hideg- kötődést vált ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése