Zoé

Szerencsére az emberek világában sem veszett oda minden varázslat. Voltak még egy maréknyian, akik hittek a természetfelettiben, akik naponta tartották vele a kapcsolatot, és habár igen kevés zoolook maradt, aki közvetítene a természet és az emberek közt, így ők vették át a helyüket.

Az egyik ilyen történés pont Afrika mélyén volt, az erdőben. Egy sötét, göndör hajú csaj kántált. Felsője és szoknyája rikító fejér volt, hajából egyik tincs befonva, előre lógva, kezében bot. A tűz előtt térdelt, kitárt karokkal, az ég felé nézve énekelt, olyan beleéléssel, mintha megszállta volna valami. Aztán felállt, körbetáncolta a tüzet, néha-néha leveleket vagy színes porokat szóval bele... majd elfordult, elharapva az éneket.

Valaki volt mögötte, a tűz másik oldalán. Érezte a kisugárzását, látta az árnyékát... de egy cseppet sem félt. A jövevény ezt jól tudta is a sámánról. Nyugodt hangon megszólította:
-Zoé... A lány megfordult, és- mintha csak egy régi ismerőst pillantott volna meg- elmosolyodott:
-Shanbahac, öreg barátom. Jó téged viszont látni.

Valóban... a növényi élet, a méreg, és a halál félelmetes kinézetű istensége állt vele szemben. Már egész kiskora ismerte a sámánt, így ugyanolyan bizalmas volt vele.
-Mondd csak- folytatta Zoé- van már valami hír? Jönnek? Shanbahac határozottan bólintott:
-Jönnek biza. Szép fokozatosan. Meglegyintette levélszárnyát a tűz felett. A lángokból kirajzolódott először a Julia Carpenterrel közösen zenélő DJ arca, azután Manué, amint Nadine-nal sétál az utcán, végül Taráé, ahogy kissé bizalmatlanul tér vissza az e világi házába. Az istenség visszanézett a lányra:
-Keresd meg őket. Lépj kapcsolatba velük. Én és a totemed segítünk téged utadon. Zoé elvigyorodott- bőréhez képes a fehér fogai szabályosan világítottak. Úgy örült a hírnek, hogy egész egyszerűen Shanbahac nyakába ugrott:
-Tudtam én, hogy hamarosan nagy változások lesznek itt. Köszönöm! A növényi élet ura halkan nevetett:
-Ne nekem köszönd. Köszönd nekik, hogy volt bennük annyi bátorság, hogy eljöjjenek...