Rosina, az örökség

Habár Phernai herceg már igen fiatalon masszív tanulásba csöppent, úgy a kötelességei mellé kiváltságokat is kapott. Rögtön elsőként az alattvalók mindenhol tisztelegtek neki, és kívánsága számukra parancs volt. A szentélyekbe való belépésre pedig külön uralkodói privilégiuma volt. Apróságok, melyek mind a származásához jártak. Viszont, szorgalmát és kitartását látva Shayla úgy döntött, hogy valami igazán különlegessel ajándékozza meg fiát... olyasmivel, ami eddig nemcsak Nixában, hanem az egész világon csak az ő kiváltsága volt.

Így egyik délután, a tanulás végeztével fogadta őt, és megfogta a kezét. Megindult vele hátra az udvarba. Phernai teljesen értetlenül nézett rá:
-Hova megyünk? Shayla sejtelmesen mosolygott rá vissza:
-Különleges ajándékom van számodra, kicsim. Egy olyan társ, aki eddig csak nekem engedelmeskedett, és senki másnak. A herceg kissé álmatagon megdörzsölte a szemét:
-Mégis micsoda? Egy sárkány?

Alig, hogy megkérdezte, a királynő kitárt alacsony kapuajtót... mire vadul, nyerítve kivágtatott belőle valami. A szürke macska egész megrémült, és ordítva a falig hátrált. A kiszabadult bestia, pedig felágaskodott, kitárta a szárnyait, majd megrázta fekete sörényét. Rosina volt az, a vörös unikornis-pegazus. Shayla visszanézett fiára:
-Na, mit szólsz? Phernai halálra vált arccal nézte a lényt, ahogy passzírozta magát háttal a falnak:
-Ez élve felfal! A királynő nevetett, majd megfogta a kezét, és közelebb húzta a hátashoz:
-Ne félj tőle. Meg kell barátkoznotok, hogy a szolgálatodba állhasson. A kölyök végigmérte a nemes bestiát, majd félszegen megindult felé, és nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a fejét. Azonban Rosina durván félrelökte mancsát, még fújt is. A herceg meg is ugrott a váratlan ütéstől. Anyja viszont átkarolta a hátát, és nyugtatta:
-Nem szabad megriadni. Rosina valóban makacs, és nem igazán engedett magához senkit rajtam kívül. De te a fiam vagy. El kell ismernie, hogy átörökítem neked.

Phernai némán bólintott, majd ismét lassan megindult felé. Ugyanúgy felé nyújtotta a kezét. A pegazus ismét el akarta lökni a kezét, most viszont másik mancsával megragadta a kantárt, és határozottan megrántotta:
-Nem!- emelte fel hangját. A hátas meg is lepődött, hogy a vele szemben lévő kis vakarcs mennyire nem tűr ellentmondást. Aztán megmakacsolta magát, és elrántotta fejével együtt a kantárt. A herceg viszont ismét visszahúzta:
-Mondom nem!- kiáltott ismét vissza. Rosina elég szúrón nézett rá, majd Phernai hozzátette:
-Ez nem parancs volt, hanem kérés. Erre viszont a nemes bestia kissé megenyhült. A kölyök élt is a lehetőséggel, most már el is érte a fejét, és meg tudta simogatni. Úgy tűnt, a pegazus hagyja. Phernai végül elengedte, és elmosolyodott:
-Köszönöm.

Rosina elismerően nézett rá, majd leírt körülötte egy kört. Shayla ismét odalépett fia mellé:
-És most hogy tetszik? A herceg izgatottan csillogó szemekkel válaszolt:
-Nagyon. Azt hiszem, remekül megleszünk. Anyja bólintott:
-Elismert téged. Innentől már semmi kétség...