alakuló legénység

A hajó az egyik kisebb tengermelléki kikötőben pihent le. Már régóta úton volt a csapat, a készleteik igen megcsappantak. Laya módszeresen a két férfiállatot küldte be a városba utánpótlásért. Az utóbbi kettő nem is bánta - kiváltképp Timo nem. Laya és a másik lány régóta ismerték egymást, viszont ő egyikőjüket sem, így remek alkalomnak tűnt, hogy kissé összeismerkedjen velük - kezdetben a tigrissel.

-Szóval...- kezdett bele vontatottan, mikor a város álmatag kis piacán tévelyegtek- te és a társad mióta ismeritek egymást? Traxx még mindig hozta a távolságtartó formáját, ám megejtett egy enyhe mosolyt:
-Jó pár éve... egész kislány volt, mikor odakerültem hozzájuk. A matróz kérdően nézett rá, ahogy a narancsokból válogatott:
-Mit takar az, hogy "oda"? A harcos segített neki a válogatásban, megvizsgálva a gyümölcsöket:
-Keletre, Kai Kitsu magániskolájába. Mi a külvilágtól elzártan élünk és tanulunk. Ritkán fogadunk csak vendégeket. A gepárd összehúzta a zsákot, majd áttért a halas pultra.

Különféle tenger gyümölcsei pihentek ott a jégen, látványuk szemet gyönyörködtető volt. Mielőtt a nekilátott volna komolyabb válogatásnak a tigris az egyik nagyobb, szürkésre mutatott:
-Szerintem ő lenne az ideális... egy kis borssal és zöld fűszerrel. Timothy halkan nevetett, és már csomagoltatta is el a kiszemelt jószágot:
-Úgy látom, értesz a tengermelléki konyhához. Traxx csak némán bólintott, a gepárd azonban folytatta, ahogy megindultak visszafelé:
-És mondd csak... miért is támadtátok meg az usagiaiakat? Társa szűkszavúan bár, de beszámolt:
-Levának rossz előérzete támadt. Én pedig voltam olyan makacs, hogy melléálltam- vállat vont- igazából, mindig mellé állok. Timo visszamosolygott:
-Ez kedves.

Ekkor az egyik kocsmánál megtorpant. A tigris követte példáját, ám nem értette:
-Mi az?
-Kéne még egy hordó rum- a matróz sejtelmes vigyorral fordult társa felé- rád bízhatom ezt a feladatot? A harcos elmosolyodott, és belépett... majd nem sokkal később egy egész hordóval a vállán lépett ki. Timothy derűsen nevetett:
-Akkor mára készen is vagyunk. A csajok örülni fognak a bevásárlásnak...

Azonban, amíg a fiúk távol voltak, a két unokatestvér közt egészen feszültté vált a hangulat.
-Hát- kezdte a tolvaj- most már itt vagy velünk, a betyárok közt. Akár tetszik, akár nem, most a mi életünket éled, és ugyanúgy kiveszed az őrültségből a részed, mint mi. Ő, és a legszebb része... Ma este lesz rum! Le van-Te továbbra is a sarokban ülve, anyai szigorral nézett vissza bohém rokonára:
-Én ugyan nem. Nincs az az isten, amiért azzal az itallal mérgezném a testem. Laya rámutatott:
-Ez a te bajod, kisanyám, sosem tudsz élni. Még egy percet sem tudnál lazítani- felült a hajókorlátra nagy vigyorral, és elkezdte lóbálni nagy lendülettel a lábait- bezzeg, amikor Tora jelen volt, akkor mindig belementél velem is a balhéba. Leva kellemetlenül elhúzta a száját.

Ekkor a tolvaj szemei csodálkozóan felcsillantak, érdeklődve nézett vissza unokatestvérére:
-Igaz is... hogy van Tora mon-To?- ismét szélesen elmosolyodott, nem is törődve azzal, hogy a harcos arca csak egyre sötétült- a kis drága biztos még mindig kijátssza titokban a szabályokat. Csodálkozom is, hogy még mindig ott van, és nem szökött el, vagy nem ráncigált el téged magával máshová, és...
-Tora halott, te szerencsétlen!- fakadt ki végül Le van-Te. Hangja csak úgy csattant, a fedélzet, a víz is beleremegett. Még a körülöttük cikázó sirályok is elhallgattak az ijedtségtől. Laya döbbenten, leesett állal, tágra nyílt szemmel nézett vissza unokatestvérére. A váratlan sokkból csak nagy nehezen jutott szóhoz:
-Hogy.... Hogy mondod?
-Meghalt, Laya!- vágott vissza Leva nyersen, majd rámutatott- te pedig jó lenne, ha nem szórakoznál velem! Elegem van a komolytalanságodból, a pökhendi hozzáállásodból, és a tiszteletlenségedből! Csak egy szánalmas szabályszegű vagy...

Az utolsó szóra azonban a tolvaj visszanyerte lélekjelenlétét, sőt, leugrott a korlátról, és megindult rokona felé:
-Hékás, kisanyám, kit nevezel te szánalmasnak? Én legalább bejártam a világot, és nem a négy fal közé vonultam, hogy aztán homokba dugjam a fejem. Engem az élet nevelt, nem ősi tekercsek meg egy vén róka, aki a franc tudja, honnan jött egyáltalán. Meg aztán úgy látszik, nem is tudtad megmenteni Torát. Miféle testvér vagy te? Le van-Te megremegett a dühtől. Már ökölbe is szorította a kezét. Szinte parancsolt a testének, hogy ne veszítse el a türelmét, és vágja pofán unokatestvérét:
-Nem tudsz te semmit! Azt se tudod, hogy miért kellett a bátyámnak meghalnia! Laya szemei elkerekedtek:
-Azt mondtad, hogy "kellett"?- elöntötte a düh, mérgesen kiáltott- Szóval, te hagytad feláldozni Torát? Fenyegetően, szablyáit kivonva megindult felé:
-Ezt nem bocsátom meg neked!

Ekkor azonban, még Leva előtt, de megtorpant a levegőbe. Aztán görbe rándult, mintha valaki hátulról átkarolva volna a torkát, és a derekát, majd szorította volna. Megremegett egész testében... még a szablyákat is elejtette:
-Mi... Mi történik velem? A harcos megnyugodott... sőt, egészen megszelídült. Hangja az iménti dühéhez képest szinte természetellenesen gyengéddé vált:
-Igaza van, rossz döntést hoztam. Laya értetlenül nézett, nem értette, hogy rokona mit beszél. Azt viszont határozottan érezte, hogy a szorítás hirtelen erősebbé vált. Még fel is szisszentett:
-Mi folyik itt? Le van-Te folytatta gyengéd hangját:
-Nem... tényleg jogosan haragszik. Hisz hallhattad, hogy mennyire kedvelt...

Ekkor a tolvaj könnyedséget érzett, majd megfordult. Nem állt mögötte senki. Viszont az árnya mellett állt egy másik, ismeretlen is. Aztán összerakta Leva szavait, a szorítást... majd, mint derült égből a villám, úgy hasított belé a felismerés:
-Tora? Az árny pedig- Levától függetlenül- bólintott. Le van-Te azonnal elmagyarázta:
-Tora mon-To az én árnyékom. Mi ketten, így, kifejlesztettük az árnyékharcot. Ez csak a sajátunk. Unokatestvére döbbenten fordult felé, kissé talán riadtan:
-Te jó... egek... ura...

Ekkor jelent meg a két srác a bevásárlással, Timo ráadásul széles mosollyal:
-Megjöttünk, csajok- tették le a holmikat- elszórakoztatok, amíg elvoltunk? Le van-Te határozott, nyugodt mosollyal válaszolt:
-Igen. Már minden rendben. Laya a hajába túrt, és sóhajtott:
-Igen... már minden...