2013. április 12., péntek

Traxx előélete

A hajó békésen ringott a tengeren. Timo és Laya az igazak álmát aludta. Régi, bevált módszerük volt, hogy a hajót hagyják szabadon a nyílt vizet, és a tengerre bízzák magukat. A vízistennő mindig segítette útjukat. Azonban Leva és Traxx még mindig ébren voltak. A fedélzet egyik sarkában ücsörögtek, egymáshoz bújva, plédben, hisz a nyílt vízen igencsak csípős szél fújt.

-Miért nem kedvelitek egymást az unokatesóddal?- kérdezte a tigris- nem tűnik rossznak, csak csapongónak. Társa sóhajtott:
-Az az igazság, hogy szeretem Layát. És szerettem volna, ha velem jön Keletre. De ő inkább a bohém életet választotta. Megejtett egy szelíd, nosztalgikus mosolyt, majd folytatta:
-Mind a tengermelléki Tadzs utcáin nőttünk fel, utcagyerekekként. A szüleink valószínűleg a háborúsban haltak meg. Aztán, mikor hallottuk utazóktól, hogy elmentek Keletre tanulni, a köz szolgálták és megvilágosodtak, úgy döntöttünk, hogy mi is megyünk. Sóhajtott, és maga elé meredt:
-Kivéve Laya- a mosoly az arcán maradt- ő túlságosan is élvezte a cigányéletet.

Ezután a harcos felé fordult:
-És te? Az a kapitány az usagiai hajón... ő ismert téged. Milyen kapcsolatod van velük? Traxx elhúzta szája szélét, amit próbált rejtőzködő mosollyá kanyarítani. De miután érezte, hogy kísérlete hiábavaló, inkább elkomorodott, és maga elé meredt:
-Hosszú, és sötét... Le van-Te kissé előrébb hajolt, várva, hogy társa folytassa. Az érzékelte is a gepárd jelzését, és belekezdett:
-Arra ugye emlékszel, hogy milyen voltam odakerülésemkor az udvarban? Leva bólintott:
-Hogyne emlékeznék. Nagyon vad voltál, tele agresszióval- elképedt, ahogy felidézte az emléket- a mai napig sem értem, hogy Kai mester hogy bírt veled.

A tigris ismét ironikusan elmosolyodott:
-Na igen, a nagymesternek alaposan feladtam a leckét. Ismét maga elé meredt, majd pár perc kínos csend után folytatta:
-Utáltam a nyulakat. Arrogáns népség mindegyik. Legelőször csak puszta indulatból estem nekik. Aztán rájöttem, hogy mennyivel erősebb, és hatalmasabb vagyok náluk... és egyfajta beteges élvezettel töltött el az, hogy gyilkolhattam őket... hogy érezhettem a tőlük való rettegésüket. Igazi primitív fenevadként viselkedtem, aki kiszámíthatatlanul és értelmetlenül ölt. Sóhajtott:
-Aztán elkaptak... külön kitervelték, és bekerítettek. Vasláncokon vezettek Kaihoz. Az ő szép szava sem ért el hozzám, tehát hamar rájött, hogy csak az erőből értek. Én pedig akkor igazán ellenfelemre találtam. A nagymester csúnyán leiskolázott nem egyszer. De igazán nem tudott megtörni- vállat vont- ki tudja, talán nem is akart.

Leva eleinte döbbenten hallgatta a történetet. Nem egyszer hallotta, hogy társa igencsak sötét múlttal rendelkezik, de azt egy percre se gondolta volna, hogy éppenséggel egy hidegvérű tömeggyilkos. Meg aztán... azóta teljesen megváltozott...
-Valami mégiscsak történt veled- tette hozzá- hisz az elmondásod és a személyiséged alapján már távol állsz attól a fenevadtól. Traxx bólintott:
-Valóban, akadt egy pont, ami meghozta az áttörést- majd a gepárdra nézett- az te voltál, Leva. A lány szemei megilletődve elkerekedtek:
-Hogyan?

A tigris épp csak intett mancsával, majd folytatta:
-Ott voltál te és Tora mon-To. Igazán figyelemre méltóan dolgoztatok össze- elkomorult- Legelőször pont Tora viselkedése gondolkoztatott el. Hisz míg engem csak a primitív ösztönök hajtottak, ő tudva és akarva kezdte el azokat a sötét dolgokat művelni. Aztán jöttél te... Ismét maga elé nézett. Hangja kicsit vontatott volt, tudta, hogy kényes témát hoz fel éppen:
-Hogy meg kellett ölnöd Torát... Hogy erre igen súlyos kényszer vitt rá, és ahogy megsirattad. Akkor értettem meg igazán, hogy mit tettem... hogy az mennyire nem volt játék.

Ökölbe szorította mancsait, majd visszanézett a gepárdra. Leva nem úgy tűnt, mintha haragudna rá... sokkal inkább úgy, hogy megérti, és mintha egy szikrányi büszkeség is akadt volna benne, hogy jó példaként szolgálhatott neki. Traxx szusszantott:
-Bár azt hiszem, előbb vagy utóbb biztosan elmondtam volna neked. Hiszen társak lennénk... Kínosan megvakarta a fejét:
-De hát... azóta, mióta tudom, szégyellem, és már megbántam... Le van-Te a vállára helyezte mancsát:
-Már megtörtént- rápillantott- te is ezt mondtad nekem, mikor furdalt a lelkiismeret és a szégyen Tora halála miatt. És igazad van... ellene már nem tehetünk, de jobbá még mindig válhatunk. A tigris visszamosolygott rá, majd óvatosan magához húzta a lányt, és átölelte:
-Köszönöm, Leva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése