Lusta napsugarakkal köszöntött a reggel. A fény tunyán végigkúszott a szobában, bevilágítva a szanaszét hagyott ruhákat, a hanyagul földön hagyott aranygombos sétapálcát, néhány fekete tollat... majd az ágyat. Kicsi békésen, a fal felé fordulva, kislányosan bekuculva aludt... viszont Celestino felkelt, ahogy a fény huzamosabban érte az arcát. Lassan felnyitotta szemeit, álmosan pillogva a napvilágba. Visszaaludni semmi esélye: ahhoz a fény túl erős. Inkább lassan felült, tekintete így pontosan kivándorolt az ablakon, rá a szemközti épületekre.
Hogy is kezdődött ez az egész? Valami megmagyarázhatatlan érzéssel, hogy jó ötlet lenne eljönni az emberek világába. Bár nincsenek róla emlékei, tudja, hogy innen jött. A zenét és a ruhákat teljesen megérzés alapján választotta, melyhez Zoé remek segítséget biztosított. És lám... teljesen levette úrnőjét a lábáról. Onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Most is, esküdni mert volna, hogy pillanatnyilag a második ifjúkorát éli... Egyfajta ördögi lendületet kaptak ideát... A sámán mesélt a negyedben élőket érintő problémákról, ők pedig megragadták az esélyt, és elkezdtek hőst játszani. Meg is lett ennek a kellő visszhangja.
De ami ennél is többet jelentett, az a közös együttlét. Nyílt titok, hogy ő és Kicsi komolyan összekerültek - ezt a lánya is elfogadta. Ám amíg odaát a belsőséges együttlét inkább gyengéd és figyelmes volt, ideát vad és szenvedélyes. Akárcsak a tegnap este... Lehunyta a szemeit. Ha csak végiggondolja, ahogy lehámozta úrnőjéről a ruhát, majd ő is, szinte szaggatta le róla a felsőt, majd egész lényét úgy húzta magára... ő pedig a protokollal nem törődve, a tiszta valójában nekilátott... A visszaidézett élménytől kellemesen végigborzongatta egy égető érzés.
Hamarosan a gondolatok ismét testet öltöttek, ahogy Kicsi felkelt, majd hátulról átkarolta társát. Celestinót másodszorra is elöntötte a forróság, ahogy érezte, hogy úrnője meztelen felsőteste az ő pucér hátához simul. Félig felé fordult. Az egykori hollónemes pajkosan elvigyorodott:
-Min ábrándozol?- közben végigsimította a mellkasát. A sötét angyal szélesen visszamosolygott, és megfogta a nő kezét:
-A tegnap estén. És hogy szívesen megismételném veled... A mágiás halkan, sunyin nevetett:
-Hát... mi akadályoz meg? Tökéletes kérdés. És válaszra semmi szükség. Ez egy szép nagy zöld jelzés a folytatásra. Celestino szélesen elmosolyodott, és már fordult is úrnője felé, hogy egymásnak láthassanak...
Ekkor azonban betört az ablak. Sorozatos géppuskatüzet eresztettek rájuk. A sötét angyalban azonnal felszínre kerültek a testőri ösztönök: társát az ágyra nyomta, testével védte. Miután az első tűzsorozat elállt, már nyúlt is a sétapálcáért. Azonban Kicsi egy lepellel maga előtt már ugrott:
-Ne, az közelharci fegyver! A férfi felé fordult, hogy megkérdezze, hogy az miért gond. De mire a kérdés elhagyhatta volna száját, az egykori hollónemes egy kék lángcsóvát eresztett ki a törött ablakon. Eltalált egy fekete autót... mind a jármű, mind a belőle kimenekülő utasai látványosan, hatalmas lángokban égtek.
A páros zihált. Kicsi leült az ágyra, majd hanyatt vágta magát:
-Ez meg mi a fene volt? Celestino azonban elkezdett felöltözni. Percekkel korábbi idilli derűjét felváltotta az aggodalom:
-Mennünk kell innen. Úrnője értetlenül nézett rá:
-Hogyan? Testőre folytatta:
-Tudják, hol vagyunk. És Zoét sem tehetjük ki ekkora veszélynek. A mágiás ismét felült, komoran nézve rá:
-És mégis hova tovább? Kilométerekről lerí rólunk, hogy mifélék vagyunk. Celestino legyintett:
-Vegyük lazán- bizalmasan rámosolygott- biztos találunk valami helyet. Láthattad, mennyien hálásak nekünk, csak akad köztük egy segítő kéz. Szavait végiggondolva Kicsi is elmosolyodott... majd elkezdett öltözni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése