Az emberek világának egy nagyobb városa... azon belül is az egyik negyed, melyen nem fogott az idő: itt tovább éltek a békebeli harmincas évek, a klasszikus fabútorzat, a sötétvörös függönyök, az öltöny, a mellény, a kalap, a fűző és a bokáig érő szoknya. Még a pubban is vágni lehetett a cigaretta és klasszikus szivar füstjét. Szaguk keveredett a fapultéval, az olcsó sörével, és a nemes whiskey-ével, a háttérben egy régimódú zenegépről, lemezről szólt a jazz. Páran a sarkokban ültek, és egykedvűen beszélgettek, egy pedig a pultnál, a magas lábú bárszéken, újságot olvasva és mind színes bőrűek, a pultost is beleértve.
A bárszéken ülő mogorván lerakta újságját, majd hatalmasat pöppentett a szájában lévő szivarból:
-Már megint ők... ez már a nyolcadik a hónapban. Az egyik sarokban lévő társaság egy tagja felkapta fejét:
-Kik? Tizenhetes Pistiék? A bárszéken ülő legyintett:
-Ugyan! Őket tették el most láb alól. Egy másik bagázsból kérdezett egy újabb tag:
-Akkor talán az Őrült Robbantó? A pultnál lévő ismét legyintett:
-Ő kismiska hozzájuk képest- majd a pultnak háttal, az asztaloknál ülők felé fordult- Akikről itt szó van, az nem más, mint a Halál Sötét Angyalai.
Az egyik kölyökképű felugrott izgatottan a helyéről:
-Hallottam róluk!- kiáltotta olyan vigyorral, hogy fogai szinte világítottak- Azt mondják, hogy lenyomozhatatlanok, mert nem hagynak nyomot maguk után! Erre rákiabált egy idősebb, napszemüveges tag a terem túlvégéből:
-Még szép, hogy nem hagynak nyomot, hisz szárnyuk van a kis bestiáknak! Végeznek az áldozatukkal, és már röpülnek is tovább. Egy idős, de annál nagyszájúbb és kissé házsártos nő fűzte rá a magáét:
-Én úgy hallottam, hogy az egyikőjük megátalkodott boszorkány: kék lángokat szór, és mindenféle démoni mágiát. A másik pedig hűvös, mint egy angol gentleman: a sétapálcájában van elrejtve a kardja. Azzal jár, akár egy magas tekintélyű maffiavezér.
-És ami a legérdekesebb- tette hozzá egy őszülő félben lévő, kötött mellényes férfi- hogy az áldozataik mind rosszarcú alakok. A pultnál ülő felé mutatott:
-Hiszen olvassa maga is, nem? Most végeztek Tizenhetes Pistiékkel- visszafordult asztaltársaságához- a múlt héten pedig arról cikkeztek, hogy Sebhelyes Jimmy-t tették hidegre, aztán a pribékjeit a következő napokban egyenként vadászták le. Még előtte pedig azt a fehér seggű Martin Savich-ot... amelyik azt hitte, hogy pénzért megvásárolhatja a magunkfajtát rabszolgának.
Mind, aki jelen volt, egyöntetűen bólogatott. Aztán a kölyökképű ismét megszólalt:
-Akkor talán nem is olyan rosszak, nemde?- vont vállat- csak ijesztőek. A bárszéken ülő elhúzta kissé a száját, majd egykedvűen hozzátette:
-Legalább a Martin Savich-os esetet meghálálhatnánk neki- majd a pultos felé fordult- Kisasszony, mit gondol, meg tudnánk adni a módját? Zoé, miközben épp az egyik poharat törölgette, felpillantott:
-Természetesen- válaszolt széles, sejtelmes vigyorral- akár személyesen is. Nézze csak... E szavaknál a fejével az ajtó felé biccentett.
Abban a pillanatban nyílt az ajtó... és belépett rajta két alak: Kicsi, fején fekete kalap, amely alól épp csak kilátszódtak tollas fülei, fekete felső, sötétbarna mellény, fekete nadrág, fényesre suvickolt cipők. Mellette Celestino, kemény kalapban, fehér ingben, melynek ujja a csuklójánál enyhén visszatűrve, fekete mellény, fekete nadrág, fényesre suvickolt cipők... és egy sötét sétapálca, aranyozott gombbal. Mind, aki jelen volt a helyiségben, elhűlt a látványtól. Egyedül a pult mögött ácsingózó sámán viselkedett úgy, mintha a jelenés teljesen természetes lenne, és üdvözlően rájuk mosolygott:
-Na, hogy telt a mai vadászat? Celestino enyhén, komoran bólintott:
-Ha nem bánod, ezt megtartanánk magunknak- majd ujjaival intett- Kulcs? Zoé már dobta is, azonban a sötét angyalt megelőzte Kicsi, aki játékosan elé ugrott, majd nyelvet öltött rá:
-Lassú vagy. Testőre halkan nevetett, majd átkarolta derekát:
-Fáradjunk a helyünkre, nemde? Úrnője visszamosolygott, majd a többi vendégre nézett:
-Üdv a népeknek!- húzta meg enyhén előre kalapját üdvözlésképpen, hatalmas vigyor keretében, majd a pub másik végében, egy lépcsőfeljárónál eltűntek.
A vendégsereg még mindig megkukulva nézett utánuk. Az egyiknek még a tátott szájából is kiesett a cigaretta. Aztán egy harmincas pofa utánuk mutatva nézett a kiguvadt szemekkel a pultosra:
-Ezek... fehérek? Zoé vállat vont:
-Szerintem ők nem foglalkoznak vele. Az ő világukban akadt már tengernyi nagyobb baj, mint a bőrszínnel foglalkozni. A napszemüveges folytatta:
-És... szóval... mióta?
-Pár hete- a sámán közben helyére rakta a poharat, és nekilátott eltörölni egy másikat- Először csak egy kis kikapcsolódásra vágytak ideát, aztán úgy döntöttek, hogy maradnak egy időre, és kiélik magukat. Elvigyorodott, és hozzátette:
-Csodálatosak, nemde?
Végignézett ismét a jó népen. Úgy tűnt, hogy még mindig nem tértek magukhoz a két idegen lény látvány okozta sokkból. Zoé úgy döntött, hogy visszazökkenti őket a régi kerékvágásba, így elkezdte felsorakoztatni a pultra a feles poharakat:
-Tudjátok mit, emberek?- foggal kihúzva a dugót az egyik üvegből- ingyen whiskey mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése