2013. április 2., kedd

Mao Lin

A kettős birodalom kastélyának hercegi szárnyába gyász költözött. Mao Zhu fogta szorosan felesége kezét, bújt hozzá, némán hullajtva érte a könnyeket, Mei pedig csak feküdt élettelenül. Sápadt arcával, kibontott, hosszú fekete hajával még mindig olyan volt, mint egy porcelán baba. A tűzherceg megpuszilta az apró kezet, majd félig felpillantott. Testvére állt ott, tartva valamit a kezei között- most nem bírt róla tudomást venni. A másik pedig Zitana, a jól ismert madár maszkjában. Mao Zhu sóhajtott:
-Biztos nem tudtad volna megmenteni? Nem tudtál jobb orvosságot? Hangja remegett, de inkább gyásszal, mind dühvel telt. A varázslónő szomorúan lejjebb hajtotta fejét:
-Bocsáss meg, felség. Mindent megpróbáltam. De már egy ideje tudtuk, hogy veszélyeztetett állapotban van. A felírt kúra ellenére sem volt biztos, hogy életben marad...

A harcos visszanézett halott feleségére. Gyászosan, de még gyönyörködött egy ideig abban az angyali arcában. Gyengéden végigsimította... mígnem a kép a könnyektől teljesen el nem homályosult. Nincs mit tenni... be kell látnia, hogy a szeretett lényt már elvesztette. Ismét összeszedte magát néhány szó erejéig:
-Szeretném, ha pillangó maszkja lenne... a legnemesebb fehér porcelánból, minden különösebb díszítés nélkül. Az lenne az igazán hozzá méltó... hisz, szerény volt, törékeny és kedves. Elhúzta lassan kezét, majd igencsak lopva végignézett a jelenlévőkön:
-Bocsássatok meg, kérlek....- azzal kiment.

Zitana a fejét csóválta:
-Ezt a veszteséget... ilyen fiatalon.... Pedig helyes lány volt. Tom Focus visszanézett rá:
-Valóban- bármi is volt a kezei közt, enyhén magához szorította- De meg kell értenie a bátyámnak, hogy nem vesztett el mindent. Nevelőanyja rá emelte tekintetét:
-Beszélni akarsz a fejével?- kérdezte halkan- Nehéz lesz. Most más se lát, csak a feleségének az elvesztését. A macska bólintott:
-Márpedig kénytelen leszek. Azzal határozott léptekkel megindult kifelé.

Testvérét a nappaliban találta. Az egyik hatalmas ablakon bámult kifelé, gondolatai valahová a távolba kúsztak, a régen múlt szép napok közé. Hallotta, hogy öccse is belépett. Sóhajtott:
-Ő volt a legcsodálatosabb nő a világon... Valahol neked köszönhettem, hisz ha nem adsz nekem rangot, és nem kéred, hogy költözzek ide, talán sosem ismerem meg. Hátulról is látni lehetett, ahogy megtörli a szemeit:
-Olyan kis félénk volt. Épp ezért mindig az az érzésem támadt, hogy mint lovagnak, mellette kell lennem... az én kis pillangó kisasszonyom mellett... Tom közelebb sétált lassan, lépésről-lépésre, és nyugodtan, árnyalatnyi határozottsággal a hangjában szólt:
-Valóban, magam se hallottalak ilyen szépen beszélni nőről. Látom is, hogy milyen érint téged az elvesztésének fájdalma. De nem vesztettél el mindent. E szavakkal oda tartotta egyik kezével azt, amit eddig tartott:
-Nézd csak... van itt egy másik kisasszony, aki mellett kell légy.

Mao Zhu ekkor eszmélt rá arra, amit a gyász könnyei elhomályosítottak előtte: az öccse már bepólyálta, és most elhozta neki a kislányát. A csöppség a fehér pofikájával és fekete hajával úgy festett, mint Mei macska alakban. A tűzherceg teljesen ellágyult a látványtól... sőt, új remény költözött belé, ahogy átvette a kicsit. Lassan vörös szemei kitisztultak, és boldogságtól csillogtak. Már láthatta, hogy feleségét nem teljesen vesztette el, hisz a kislányában ott él tovább. Még a hangjába is belopta magát az atyai büszkeség:
-Tom... de hisz ez a legtündéribb gyerek, akit valaha láttam... Testvére halkan nevetett, majd átkarolta vállát, másik kezével pedig hátba veregette:
-Üdvözöllek a klubban! Látod, ilyen érzés, ha családod van. Akkor a te gyerekedet látod a legszebbnek mind közül. A tűzherceg tovább mutatta:
-De hát nézz csak rá- mondta gyermetegen- olyan kis törékeny, mint Mei. Az én kicsi pillangó kisasszonyom... E szavakkal megsimogatta a kislány fejét, aki így észlelte észlelte őt, és bújt hozzá fejével.

Aztán - mint derült égből a villámcsapád - Mao Zhu észbe kapott:
-Magasságos egek, de hiszen apa vagyok! Tom Focus értetlenül nézett rá:
-Nem értem, miért vagy úgy kiakadva, hisz hónapok óta erre készültél.... Testvére intett:
-Csak elméletben! És nem is gondoltam végig rendesen! Erre a csöppség először halkan, majd egyre hangosabban elkezdett sírni. A tűzherceg egészen megriadt. Magához ölelte finoman, majd megindult vele a konyha felé:
-Ne sírj, kicsi Mao Lin, itt az apa...- majd a királyra nézett- Ez így nem fog menni. Fel kell adnom a tanítást. Öccse egészen ledöbbent:
-Hogy mondod? Mao Zhu megismételte:
-Ott kell hagynom a Harcos Akadémiát. A lányomnak szüksége van rám. Ő élvez most elsőbbséget. Azzal belépett a konyhába, és bezárta maga mögött az ajtót...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése