Phernai másnap reggel tétován kelt fel a mágusok házában. Jó ötletnek tűnt ugyan betérni a faluba, de sejtelmes se volt, hogy mit kezdjen itt. Ahogy sétált a helyéről, kinn az asztalnál megpillantotta a komótosan jegyzetelő Hassant. A halálfej álarcos meghallotta a vendég lépteit, és felé fordult:
-Jó reggelt!- hangja kedélyes csengett, mintha a maszk alatt mosolyogna- Segíthetek esetleg valamiben? Az inkognitós herceg zavartan körbenézett, majd vissza a varázslóra:
-Mondd csak... mik vannak itt a faluban? Hassan halál nyugalommal vállat vont:
-Ami bármely más faluban is: termőföldek, néhány kézműves, egy kocsma... földművesek, mágusok, és egy öreg lovag. Ez utóbbi hallatán a macskának felcsillantak a szemeit:
-Lovag?- kérdezte izgatottan- és... ő is fogad vendégeket?
-Nem hiszem, ha rossz néven venné, ha benéznél hozzá- folytatta az álarcos-, Régen akadtak látogatóink. Sőt, annak talán kifejezetten örülne, ha mesélhetne a régi harcairól vagy megoszthatná a tudását... Phernai már tűkön ült az izgalomtól:
-Hol találom őt? Hassan kimutatott:
-Itt, egy kicsivel beljebb, a falu közepe felé. A háza előtt egy emberi és egy cápa koponya van a falra erősítve egy-egy tőrrel. Ő így üzente meg finoman a legutóbbi csatája után, hogy a hócipője tele van a háborúval. Vendégen hálásan fejet hajtott:
-Köszönöm az információt!- és már lelkesen szaladt is ki az ajtón.
A mágus útmutatása tiszta volt, és pontos: azonnal megtalálta a célszemély házát. Először befülelt, hogy hall-e valami motozást - a délelőtti órák miatt nem egészen tartotta biztosnak, hogy az említett lovag ébren van-e már. Miután hallotta az ódon léptek le-föl járását, bekopogtatott. Békés, mély hang szólalt meg bentről:
-Szabad... Phernai ajtót nyitott, és beslisszant.
Meglehetősen barátságos, előtér fogadta, bundákkal a falon és a földön, egy kandallóval szemben, néhány alabárddal, karddal, és egy tegezzel a sarokban... és egy ráncos, ősz kecskeszakállas, fémes zöld színű, antilopszarvú sárkányemberrel, aki épp az asztalnál ült egy korsóval... borostyán sárga szemei pedig elkerekedtek a meglepetéstől:
-Hát te ki fia vagy, kölyök? Nem emlékszem, hogy valaha láttalak volna a faluban... A herceg kissé megilletődött, majd jó modorral, és barátságos mosollyal köszönt:
-Üdvözletem. Hamu vagyok, átutazóban. Hassan javasolta, hogy térjek be hozzád. A sárkány végighúzta párszor karmait a szakállán, ahogy kitisztult előtte a kép:
-Csakugyan... Hassan jó gyerek, ha akarna se tudna keresztbe tenni egy gyufaszálat se- majd intett- Gyere, és ülj ide, kölyök, aztán meséld el az öreg Yyladnak, hogy mi járatban vagy erre, ahol a madár se jár.
A macska lelkesen odadobta magát a lovaggal szembe, és máris érdeklődésbe kezdett:
-Említette, hogy rengeteg csatában volt részed, ezek érdekelnének- végigmérte elgondolkodva- valamint az, hogy mi visz rá egy sárkányt, hogy idáig jöjjön. Yylad legyintett:
-A háborúra kár fecsérelni a szót- mondta gúnyosan- amikor olyan fiatal voltam, mint te, akkor én is lelkesen vetettem bele magam a tanulásba, a harcba. Bármerre hívtak, mentem, harcoltam, és bizonyítottam, hogy milyen erős és ravasz vagyok. Aztán idővel rájöttem, hogy a csatatéren mindenki sérül: nem csak az ellenfél, hanem minden kioltott élettel én is. Aztán hangnemet váltott:
-Az, hogy mit keresek itt, az már érdekesebb- közelebb hajolt vendégéhez- Mennyire vagy jó história ismeretből, fiam? Phernai elmosolyodott:
-Jó, uram. Azt például tudom, hogy a sárkányok nagyon messze élnek, egy olyan völgyben, amely mind a tűzvörös-, mind a tengerkék alatt elterül. A lovag rámutatott:
-Pontosan, fiam. Az inkognitós herceg értetlenül nézett rá:
-Csak azt nem értem, hogy miért így lett kijelölve a terület.
Yylad ismét végighúzta karmait párszor hosszú kecskeszakállán, és folytatta:
-Azért, mert Semifar istennőnk így akarta: úgy határozott, hogy majd mi magunktól eldöntjük, hogy kit akarunk szolgálni, ne szabja ezt meg nekünk se a Tűz, se a Víz - Semifar úgyis magasabb szinten van náluk, hozzájuk képest a szava is többet ér. És mivel annyiféle változatos formában jelenünk meg, úgy kerestük a helyünket is: az égbe, a földön, Deghyomban, Nixában, lovagként, mágusként, íródeákként... vagy más világokban. Hirtelen félbeszakította, és hozzátette, kiemelt hangsúllyal:
-Ám a Sera sárkányok mások. Ők mind a Sötétség leszármazottjai, és a Vad világból ki nem tették soha a lábukat. Ők odaát egy korcs beltenyészet. Ahogy végigmondta, köpött egyet. Phernai halkan nevetett:
-Ha jól veszem ki a szavaidból, nem kedveled őket. Az öreg rápillantott:
-Mondj akár egyet is, aki igen.
A macska ezután körbenézett a szobában. Megpillantotta a fegyverarzenál sarkot:
-Szép kis felszerelés... Yylad büszkén elmosolyodott, és bólintott:
-Ugye?- fordult ő is a fegyverek felé- valamennyit megtanultam használni. A maradék mind trófea az ellenfeleimtől. Az egyiken a vendég szeme meg is akadt. Odament a pengéhez, felvette, alaposan végigmérte, majd a lovagra pillantott:
-Ezt ismerem... Szabad? Az öreg bólintott:
-Hogyne, fiam! Mutass valamit!
Phernai egy csodás mozdulatsort írt le a fegyverrel - mintha nem is érezte volna a súlyát. Kecsesen, és gyorsan szúrta le, vágta ketté képzeletbeli ellenfelét, blokkolt ütést. A fegyvert még játszi könnyedséggel át is tudta fordítani csuklóján. Amint végzett, a pengét tiszteletteljesen maga mellé fordította, Yylad pedig elmosolyodott:
-Igazán szép volt! Sajna én nem tudom használni. Ha jól tudom, ez egy nixai hullámpenge. A herceg egy pillanatra elsápadt. Majdnem sikerült lebuktatnia magát. Lassan végiggondolta a helyzetet... Talán ha tovább fenn tudja tartani a látszatot, hogy ő csak egy egyszerű vándor, talán nem tűnik fel nekik, hogy a kultúrájuktól idegen fegyvereket is tud használni. Válaszolt végül:
-Nagybátyjámnak volt egy ilyenje- visszatette a helyére- Ő tanította ezt a mozdulatsort is. A sárkány bólintott:
-Igazán szép gesztus tőle. Szép dolog, ha valaki a családjától tanulhat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése