Celestino és Kicsi úgy határoztak, hogy engednek maguknak némi szabadidőt az emberek világában. A szomszéd negyedhez tartozott a tengerpart, oda mentek ki egyik estefelé, mikor már csitult a tömeg. Megadták a módját: mindketten hosszú kabátba, hogy takarják a szárnyaikat, Kicsi jobban a fülére fésülte haját... tökéletes inkognitó. Eleinte csak ültek egymás mellett, kommentálva a tömeget, ami egyre lassan de biztosan oszlott.
Végül csak maguk maradtak a durzsoló hullámokkal, és a lemenő nappal, mely vörösre festette mind a vizet, mind az épületeket, mind őket. A démonmágus lehunyta szemeit, és mélyet lélegzett - mintha csak magába akarta volna szívni ezt a vörös izzást. A sötét angyal felé fordult. Gyönyörködött a látványban, hogy úrnője teljesen átadja magát ilyen egyszerű pillanatnak. Aztán jobban végigmérte: úgy ismerte meg őt, mint egy távolságtartó, és protokollnak hódoló nőt, aki elzárta magát a külvilágtól, és olykor magányában meditál. Most viszont, mióta az emberek világában vannak, egy egészen más oldalát pillanthatta meg: egy kissé gyerekes, szeleburdi, életvidám, és mindenre kíváncsi hölgyet, aki nem mellesleg csodásan táncol. Az emberekkel pedig egyáltalán nem esett nehezére kommunikálni - példának okáért a szomszéd kölyökkel, aki segítséget kért tőlük.
El is mosolyodott:
-Úgy látom, megváltoztál. Kicsi erre felkapta a fejét, és érdeklődve nézett vissza rá:
-Hogy, én? Celestino bólintott, és szélesebben elmosolyodott:
-Egészen másképp festesz, mióta itt vagyunk. El tudnád mondani, hogy pontosan mit is érzel? A nemes szemei felcsillantak, majd a tenger felé nézett. A lemenő nap fénye átitatta őket, retinájukba égett... ő pedig megtelt ezzel az érzéssel. Sóhajtott, és válaszolt lassan, halkan:
-Úgy érzem magam, hogy ragyogok... akár a fény.
Meglepetésére ezt az utolsó részt egyszerre mondták ki. Össze is néztek... majd szelíden elmosolyodtak. Óvatosan eltűrt pár szálat testőre hajában, majd végigsimította arcát. Szemei csillogtak, ahogy fürkészte arcát... majd ő is megállapításra jutott:
-Te is változtál- végigsimította haját ujjait hegyével- sokkal nyíltabb lettél, oldottabb... sőt, emberibb. Már nem parancsokat teljesítesz, mint valami robot, hanem engedsz a vágyaidnak, a megérzéseidnek... Celestino megfogta a nő kezét, és megcsókolta a kézfejét:
-Akkor meg kell állapítsam- nézett vissza békésen csillogó zöld szemekkel- hogy ez a kiruccanás ebbe a világba mindkettőnk számára jótékony hatással bírt.
Kicsi visszamosolygott rá, majd másik kezét is az arcára helyezte:
-Ebben az esetben... amondó vagyok, hogy fordítsuk a javunkra ezt a hatást. A sötét angyal elmosolyodott a kezei között, majd átkulcsolta a derekát:
-Magam se mondhattam volna szebben, kedvesem. Azzal gyengéden maga felé húzta, és a vörösre festett hullámok előtt csókkal pecsételték meg egymás ajkát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése