2011. június 27., hétfő

... de a szélisten megint beleszól

Az elektromos hálózat. Tara itt érzi magát igazán elemében. Munkája során, amint ide-oda cikázik a hálózatban, az számára a teljes szabadság. Nem érzi a korlátokat, csak suhan... és nem fárad el, ugyanis az elektromosság egyfolytában szinten tartja az erejét... a lendületét. Nincs ehhez fogható az anyagi világban... sehol. Csakis itt... ahol a tiszta, intenzív energia cikázik, a kibertérben... Kár, hogy ezt a többieknek nem tudja elmagyarázni. Hiába az édes többsége zoolook, még ők is igencsak materiálisak. Na igen... az egyetlen dolog, amit a kísérleteknek köszönhet. Ezt a szabadságot igazán megérdemli kompenzálásként...

Azonban egy nap, ahogy Jenisse utasítására cirkált a hálózatban, az egyik kábel hirtelen a lábába kapcsolódott. Ő pedig elvágódott. Visszanézett, hogy mi történt, mire már jött a következő kábel... a másik lábába. Aztán sorozatosan újabb és újabb kábelek... végig a karjaiba, a gerincébe, kettő a mellkasába... végül egy termetesebb, hátra a fejébe. Sikított. Nagyon meg volt ijedve. Különösebben nem fájt neki, de nem sejtetett semmi jót, hogy nem tudott szabadulni... akármilyen erősen is rángatózott.

A következő pillanatban megjelent előtte a szélisten, kaján vigyorral az arcán. Lady Spark elszörnyülködött, amikor meglátta. A istenség halkan nevetett:
-Csak megvagy végre. Már egy ideje nyomon követlek, de olyan gyors vagy, hogy mindig kicsúszol a kezeim közül. Tara idegességében megremegett:
-Mit akarsz tőlem?- fakadt ki. Erre erős csapást érzett. A kábelek mentén hatalmas elektromos töltést kapott, minden irányból. A túlzott energia elviselhetetlen volt, és szaggató. Ordított fájdalmában.
-Nagyon erős lány vagy, Lady Spark- jegyezte meg a szélisten- el kell ismernem, hogy nehezen tudlak megtörni. Majd ordított, és felemelte a kezét:
-De akkor is felesleges erőlködnöd! Erre az áramerősség vagy háromszorosára szökött. Tara keservesen felsikított. Próbált ellenállni az istenség hatalmának, de a hirtelen felcsapott erőviszonyokkal nem tudta felvenni a harcot. Perceken belül eszméletét vesztve összeesett.

A szélisten felkacagott, majd odalépett hozzá:
-Megmondjam én, mit akarok tőled?- megragadta a hosszú haját, és annál fogva emelte fel- azt, hogy Ambran nevében pusztíts! Rombolj! És közben intézd, hogy mindenki őt gyanúsítsa. Hogy aztán mind a halandók, mind a többi isten elítélje, és végleg bezárhassuk... az idők végezetéig. Erre a lány felnyitotta szemeit. Tekintette rémisztően üres volt, arca kifejezéstelen... haja és ruhája pedig fehérré vált. Az istenség elengedte... ő tett hátra két lépést... majd fenézett... és már ment is teljesíteni a parancsot. A szélisten pedig ismét kajánul elvigyorodott:
-Majd én elintézem, hogy a villámisten feledésbe merüljön. Nem lesz az istenek és az elemek közt kapocs... soha többé!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése