a katona kötelessége

Mao Zhu fél év alatt elég szépen kiképzett egy kisebb századot... elsősorban azért, mert rengetegen érdeklődőt vonzott, sokan akartak tőle tanulni. És akik ott voltak, hihetetlen fegyelmet tanúsítottak felé. A herceg is ezt örömmel nyugtázta, és jól esett neki, hogy ennyire figyelnek az utasításaira. Büszke volt az első osztályára. Lassan feledésbe is merült a remete élete, hisz maga is rájött, hogy ezt a munkát sokkal jobban élvezi. Mégiscsak köszönettel tartozik az öccsének.

A nap végén, mint mindig, a tanítványok alázatosan meghajoltak, ő pedig tisztelettel viszonozta. Ez alkalommal hozzátette büszkén:
-És ne feledjétek, tanítványaim: ti, katonák, hazátokat és uralkodótokat szolgáljátok. Ez a legnemesebb feladat, mit bármilyen harcos kaphat. A tanítványok tisztelegtek, majd lassan elindultak kifelé a teremből. Mao Zhu elmosolyodott. Mint a király elit harcosok egykori tagja, nagyon jól tudta, mit beszél... főleg, hogy tanítványai főleg deghyomiak voltak... harcosok, melyek odaadóan szolgálták a katonaállamot.

Lassan ő is megindult kifelé. Viszont az ajtóból kilépve nem találta Meit. Tudta, hogy a lány vele jött, mert nem nagyon akart alább hagyni a szolgáló kötelességével. Körbenézett a folyosón:
-Mei? Ekkor az egyik ajtó mögül sikítást hallott. Azonnal odasietett.

Az öltöző volt az. A fehér kimonós lány a sarokba volt szorítva, egy lila, gyíkszerű, tarajos, négy karú, négy lábú katona erőszakoskodott vele. A herceg azonnal közbelépett, megragadva a tanítvány csuklóját, és leszakítva a lányról. Majd Mei elé állva védelmezően a bestiára rivallt:
-Mégis mit képzelsz, hogy az alattvalómra támadsz? A tanítvány azonnal meghunyászkodott:
-Sajnálom, mester- a földre hajtotta a fejét, és esdekelt- nem tudtam, hogy hozzád tartozik... Mao Zhu azonban félbeszakította:
-Hallgass! A gyíkharcos egészen összehúzta magát az ijedtségtől. Kifejezetten tartott a harcművész haragjától. Amaz folytatta:
-Egy katona feladata nemcsak az uralkodó és a haza szolgálata, hanem a nők tisztelete is. Nincs bocsánat arra a viselkedésre, amit tanúsítottál. A bestia tovább esdekelt:
-Sajnálom, mester! Ígérem, hogy többé nem fordul elő... Méltó tanítványod akarok maradni.

Mao Zhu komolyan elgondolkodott egy pillanatra. Olybá tűnt, hogy a tanítvány őszintén beszél, de ennek ellenére nem bízott benne. Ezért döntött úgy, hogy inkább feladat elé állítja őt:
-Szóval méltó tanítványom akarsz maradni? A bestia bólogatott. A herceg pedig folytatta:
-Akkor bizonyítanod kell, hogy érdemes vagy rá. Egy hónapra küldelek az arab negyedbe, a holdpapnőkhöz. Ha megfelelő viselkedést tanúsítasz, akkor hajlandó leszek visszavenni téged. A tanítvány hajlongott:
-Igenis, mester! Viselkedni fogok, mester! Azzal elhúzta a csíkot.

Mao Zhu sóhajtott, majd a lány felé fordult. Mei láthatóan szégyenkezett. Nem nézett rá, csak mereven fixálta a padlót. A tűzherceg megfogta a kezét, finoman magához húzta, majd átölelte. A kimonós zavarban volt, habár jól esett neki gazdája védelme.
-Mao Zhu- szólalt meg végül. A macska kíváncsian ránézett, Mei pedig rá emelte a tekintetét:
-Tiszteletben tartom, hogy nem ragaszkodsz a rangoddal járó csinnadrattához. De kérlek, így te is tartsd tiszteletben, hogy ragaszkodom a szolga mivoltomhoz. Ennél nem vagyok több, sem kevesebb. A herceg a lány vállára tette a kezét:
-De jogaid neked is vannak. Különben is, hozzám tartozol. Ennél fogva ragaszkodom hozzád, és mint hozzám tartozó személyt kötelességem megvédeni. Ugye értesz? Mei kissé félszegen, de bólintott:
-Igen, értelek. Mao Zhu elmosolyodott:
-Na, gyere- karolta át a lány hátát- iszunk egy teát erre az ijedtségre...