szolgálat helyett szolgaság

A puszta fenyegetés épp elég volt a kaaelidaschi mecháknak, hogy gőzerővel építkezzenek. Társukat nem tudták visszahozni, és a félelem, hogy ugyanúgy járhatnak, elég motivációnak bizonyult. Alig egy hét alatt felépíttették a a vár főépületét. Áttérhettek a kisebb épületszárnyakra. Maya közben alázatosan szolgálta a rájakirályt. Az első néhány napban csak a hajó fedélzetén, később már magában a várban. Néha futólag láthatta társait, de ennél sokkal jobban vágyott arra, hogy köztük lehessen, és segítsenek nekik. Így viszont, úgy érezte, hogy mint egyik vezetőjük, most cserben hagyta őket.

Pedig a saját érdekében neki is tennie kellett a dolgát. Épp italt szolgált fel az uralkodónak, a trónterembe. Letérdelt, mélyen meghajolt, és úgy nyújtotta át a poharat. Rejazz egész egyszerűen kiemelte a kezeiből, beleivott, majd kinézett az ablakon. Egy pillanatra feszültté vált a csend, a robot idegesen meg is szorította a ruháját. Aztán a rájakirály ránézett:
-Mondd csak, mecha... Maya azonnal felkapta a fejét, Rejazz pedig folytatta:
-Hogy lehet az, hogy a gazdáitok elpusztultak? Ti magatok intéztétek így? Ez a kérdés a lehető legfájdalmasabb sértés volt, amit M1 valaha kapott. Ő nagyon is szerette az előző gazdáit... akárcsak a társai. Azóta sóvárogtak a szolgálat után, mióta elvesztették őket. Legszívesebben kifakadt volna, és az uralkodó ellen fordul. De tudta, hogy uralkodnia kell magán.... a saját és a többiek érdekében is.
-Soha nem tennénk ilyet- válaszolt végül halkan. A király közelebb hajolt hozzá:
-Akkor hol vannak?- emelte feljebb a hangját.

Maya kissé megremegett. Részben a dühtől, részben a félelemtől. Végül összeszedte magát, és válaszolt:
-A napkitörés végzett velük. Majdnem 300 éves kettős napkitörés minden életet elpusztított Kaaelidaschon. Rejazz kimutatott az ablakon a rétekre, erdőkre és folyókra:
-Akkor az ott micsoda? A mechának ismét erőt kellett vennie magán, hogy válaszoljon. Az uralkodó erős hangja, agressziója olyan volt számára, mint a pusztaság idején tomboló homokviharok.
-Segítségért fordultunk gazdáink ősi égi testvéreihez, a Lumanixon élő holdfénytolvajokhoz. Ők bocsátottak öt egyént a rendelkezésünkre, akik eljöttek hozzánk, és visszahozták az életet. Rejazz kissé érdekesen nézett vissza a robotra. Ez az egész úgy hangzott számára, mint valami bizarr vallás. Külön kirázta a hideg, hogy ez mégiscsak egy mesterséges formától kellett hallania.

Felé hajította a poharat. M1 még az utolsó pillanatban félreugrott, és a pohár szilánkokra tört a padlón. Felnézett a rájakirályra. Amaz pedig szemrebbenés nélkül, szigorúan, határozottan vissza rá.
-Hozz egy másikat- mondta végül normál hangnemben, majd visszaült a helyére. A mecha fejet hajtott, majd elindult kifelé. Csak sejteni vélte, amit Rejazz tudott: ő, mint idegen nem érti meg őket, tárgynak látja őket, és eképp is bánik velük. Amiről maga Maya beszélt, az valóban vallásnak tűnt... amit csak organikusok érthetnek. Ez az iménti kijelentés a rájakirály szemében élőknek tüntette fel a robotokat... és ettől fakadt ki. De volt egy aprócska különbség: Maya és társai valóban nem értenek semmiféle vallást. Shanbahacot, a növényistent sem tudták értelmezni, mikor megjelent a bolygón.

A munkálatok, mint mindig, este is folytak. De szerencsére a király aludt. M1 viszont ezúttal úgy döntött, hogy kiszökik, és segít a társainak. Nem bírta őket tétlenül nézni. Alig, hogy elindult, az egyik fánál érezte, hogy valami karon ragadja... és magához rántja. Sikított volna... de mire szükségét érezte, már látta, hogy nincs félnivalója. Capo volt az. A felismeréstől úgy megörült, hogy az android nyakába ugrott. K4 is magához szorította őt:
-Hiányoztál... M1 nagyon bújt hozzá:
-Te is nekem...- majd némi tétovázás után folytatta- sajnálom, hogy cserben hagytalak titeket. Minden nap látom, hogy a munka egy percre sem pihen...
-Ne aggódj- K4 végigsimította a fejét- egyfolytában váltjuk egymást, nem lesz semmi gond. Remélem, az uralkodó jól bánik veled.
-Hát...- mondta Maya bizonytalanul- még megvagyok. Ezután az android ránézett, fejük összeért, simogatta a hátát:
-Egyet se félj. Massimo, H3-RM35, és én már szervezkedünk. Kitalálunk valamit...

Azonban nem voltak egészen egyedül. Látták őket... nem is akárkik... Az egyik oszlopnál ott állt a két oroszlán.
-Nézd...- szólt a lila- szeretik egymást. A zöld kissé sajnálkozva csóválta a fejét:
-Nem is fogalmazhattad meg volna jobban. Ez jól kifejezi azt a kötődést, amit látunk tőlük. Jiggin a srácra nézett:
-Szerintem könnyebben szót tudnánk velük érteni, mint gondoltuk. Segíthetnének nekünk. Ferlex visszanézett:
-Gondolod? Nem hiszem, hogy ezek után repesni fognak az örömtől. A lila megfogta a kezét:
-Legalább próbáljuk meg... A zöld végül bólintott, majd elindultak feléjük.

A robotok meghallották, hogy közelednek. K4 féltően magához szorította társát, felkészülve, hogy akár a jövevények támadhatnak. A lila oroszlán lelassította lépteit, és felemelte tenyerét:
-Ne féljetek, nem bántunk titeket. Capo tett egy lépést hátra:
-Honnan tudhatnánk?- kérdezte halkan- ti is velük vagytok. A zöld is odalépett:
-Bízzatok bennünk. Ha összedolgozunk, tudunk nektek segíteni. Az android még mindig bizalmatlan volt, de Maya olybá tűnt, hogy ad a szavukra. Így aztán K4 is hajlott feléjük. Lassan elengedte társát is, és figyelemmel hallgatták az oroszlánokat. A lila magára mutatott:
-Jiggin vagyok- majd a zöldre- ő pedig az unokatesóm, Ferlex. Azt a feladatot kaptuk a tűztől és a villámoktól, hogy helyes útra térítsük az uralkodót. A zöld folytatta:
-Amint a mellékelt ábra is mutatja, sajna eddig nem haladtunk túl jól. Ráadásul a bolygónk is elpusztult- egy pillanatra a földre meredt, majd vissza a másik kettőre- de ha segítenétek, hogy Rejazz ismét felismerje a valódi lényét... a tiszta értékeket....

Maya elgondolkozott. Volt abban valami inspiráló, amit Ferlex mondott... azonnal tudott kapcsolni a programok és a memórián belül. Ránézett K4-re. Úgy tűnt, társa a beleegyezését adja. Ezután ismét az oroszlánok felé:
-Rendben, segítünk. De többé ne fenyegessetek minket. Nem akarunk félelemben élni. A zöld oroszlán elmosolyodott:
-Ha a feladat sikeres lesz, akkor valószínűleg nem is fogtok többé...