Kaaelidasch már nem egy kopár, barátságtalan bolygó volt, hanem élettel teli, zöld otthon. Időközben, ahogy a víz párolgásával megindult a körforgás, az első esők, a felhők, kialakult a megfelelő légkör is. A delegációnak már csak egyetlen egy dolga maradt vissza. Kérésükre a vezetők összeterelték az apró mechanikus állatokat, amiket maguk gyártottak, miután minden élet elpusztult a bolygón. Ezekkel az apró lényekkel akarták fenntartani az élet illúzióját. De sajnos be kellett látniuk, hogy ezek a apróságokat nem különbek, mint ők: pusztán ugyanolyan programozott robotok.
A feladat elvégzésre Titan, Gita, és Emanuel voltak alkalmasak. Az egykori segéd előre, már az RTG-n szólt a párosnak, hogy mire számítsanak Ennek ellenére Gitának még mindig voltak fenntartásai:
-Ezt nem tartom helyesnek- sóhajtott- nekünk korlátaink vannak. Ezzel úgy tennénk, mintha istenek lennénk... és így nemcsak magunkra haragíthatjuk őket, de a többiekkel szemben arrogánssá is válunk. A szőke bozont a vállára tette a kezét:
-Ne aggódj- mosolygott biztatóan- ez egyszeri eset. És mint hallottad, a villámisten megbízásából. Kell ennyi szükséges rossz. A lány visszamosolygott:
-Talán igazad van- majd visszanézett az apróságokra- szerinted sikerülni fog? Titan határozottan bólintott:
-Az elmúlt napokban a még fennmaradt helyi biológia könyveket bújtuk. Álmunkban is fel tudnánk mondani. Hidd el, menni fog. Manu közben ki is emelte az egyiket- egy nagyobbfajta cickányszerűt- majd a másik kettő felé fordult:
-Na, vegyetek ti is magatoknak! Lássunk neki! Ő maga, magához ölelte a lényt, és simogatta, mint egy háziállatot... annyi különbséggel, hogy közben lehunyt szemekkel koncentrált.
-Megfogadtam, hogy soha többé nem csinálok ilyet- gondolta- de most muszáj. Kaaelidasch érdekében. Magához vonzotta a körülötte lévő szabad energiát, a két napból áradó fényt, a hőt... és ezek segítségével változtatta át a karjaiban lévő mechát egy bundás állattá. Tudta, hogy gyorsan kell cselekednie - ezt elsősorban magán tapasztalta. Ha félbeakad a folyamat valami miatt, é rossz helyen, akkor a kisállat bele is halhat.
Gita és Titan követték a példáját. Ők is véletlenszerűen megragadtak egy-egy furcsa mecha állatot, és elkezdték átváltoztatni. Renato és Tara figyelte őket a távolból. Renato kissé rosszallóan csóválta a fejét:
-Nem a legjobb dolog beleavatkozni a teremtés rendjébe. De be kell látnom, hogy ez esetben nincs más megoldás. Valahol csak a magunkfajta halandók tudnak tenni az ügy érdekében. Tara ekkor meglátta az első nekifutás eredményeit: három tökéletesen organikus élő példány. Nagyon egzotikus állatok, a Földön még soha nem látott ilyeneket. Elmosolyodott:
-Azért az eredménye egész csodálatos- nézte gyönyörködve a futkosó lényeket- tényleg isteni... Renato felé pillantott:
-Számodra nem igen vannak ezzel kapcsolatban szabályok, ugye? A kék lány visszanézett rá:
-Nem igen. De talán pont azért, mert egyszerű emberként kezdtem az életem. Ők nem hisznek az ilyen extrém dolgokban- visszanézett a trióra, akiknek a kezei közül újabb élő állatok kerültek elő- ha nem jövök át Nixába, és nem látom ezeket a dolgokat a saját szememmel, soha nem hittem volna el. Reno elmosolyodott:
-Tényleg nagyon emberi vagy...
Ekkor a két robot K4-P0N és M4-X1M lépett oda hozzájuk.
-Nehéz belátni, hogy ennyi volt- szólt M4- biztos nem maradtok? Renato felé fordult:
-Sajnos nem. Itt letudtuk a szolgálatot. Otthon pedig már várnak minket a mieink. K4 Tarára nézett... végigmérte.. majd gyengéden eltűrte a haját:
-Ha ti elmentek... ismét egyedül maradunk. Nem lesz kit szolgálnunk. A lány megfogta a kezét, és visszamosolygott rá:
-Dehogy nem lesz. Nézd csak- mutatott az egyre gyülekező állatseregre, és a fákra- visszatért az élet a bolygótokra. Most már az a feladatotok, hogy vigyázzatok rá. Az android fejet hajtott, és ismét Lady Sparkra emelte tekintetét:
-Igazán hálásak vagyunk nektek. Nincs arra szó, amit tettetek értünk, és Kaaelidaschért. Tara visszamosolygott, majd viharosan átölelte a mechát. K4-P0N hirtelen le is blokkolt. Rég nem tapasztalt ilyet... nagyjából azóta, mióta a gazdáit elveszítette. Ő is gyengéden a karjaiba zárta Tarát, óvatosan a vállára hajtva fejét.
Renato pedig M4-re nézett, és vállba veregette:
-Ti is hiányozni fogtok nekünk. Azért lenne még egy ajándékunk a számotokra. A robot kíváncsian feljebb emelte a fejét:
-Micsoda? A srác sejtelmesen elvigyorodott:
-Volt már nevetek? A mecha értetlenül oldalra döntötte a fejét:
-Nem értem a kérdésed. Nekünk a szériaszámunk a nevünk. Reno halkan nevetett, majd megfogta M4-X1M vállait:
-Most igazit kaptok tőlünk. Én a Massimo nevet adom neked. Te vagy az egyik vezér, így a lehető legtöbbet nyújtod a többieknek, ezért úgy érzem, hogy ez illene rád. M4 hálásan meghajolt:
-Nagyon szépen köszönöm. Lekötelezel.
Tara is lassan elengedte az androidot, és rámosolygott:
-Te legyél Capo. Ez azt jelenti, hogy főnök. Ugyanazért, amiért te is a vezetők közt vagy. A robot lassan fejet hajtott:
-Hiányozni fog a kedvességed- simította végig a vállát- Megtisztelsz ezzel a névvel. A lány megpaskolta az android karját:
-Örülök, hogy tetszik. Remélem, büszkén viselitek majd.
A trió pedig lassan végzett az átváltoztatással. A mezőt különféle állatok lepték el: apró tündérsárkányok, cickányszerűségek, csicsergő bolyhos ugrancsok, nagyobb pillangók és szitakötők. Gita és Titan különösen örült. Még meg is tapsolták magukat. Pozitívan csalódtak az egész szolgálatban- főleg a végében. Megízlelhették, milyen édes is, ha valami igazán fontosat teremtenek. Emanuel mosolyogva nézte őket. Jó volt látni, hogy a pár ennyire boldog. Ahogy belefeledkezett ebbe a pillanatba, egy kéz zökkentette ki, ami a vállán landolt. Megfordult. M1-UT3 volt az. Felé fordult.A nőies robot alázatosan meghajolt:
-Hálásan köszönjük a segítségeteket. Végre, visszaállhatunk a szolgálatba. Manu visszamosolygott rá, a hátára téve kezét:
-Örömünkre szolgált. Majd vigyázzatok rájuk.
Kicsit kínos. Legszívesebben többet mondott volna... de semmi nem jutott eszébe. Csak az, hogy ezzel végeztek is, és hogy el kell válniuk. Pedig nagyon megkedvelték ezeket a robotokat. Talán ő a legjobban- aki maga is olyan volt, mint ők.
-Sajnálom, hogy el kell mennetek- mondta ki helyette végül a mecha- csodálatos érzés volt szolgálni titeket. Ismét hasznosnak éreztük magunkat... hogy másokért vagyunk. Manu végigmérte M1-UT3-at. Érezhető, hogy minden szavát őszintén és komolyan mondja. Egy pillanatra el is gondolkozott: mi lett volna, ha ők ketten előbb találkoznak, mielőtt még átváltozott volna? Talán azonnal megtalálja a helyét, és nem kell üldözéstől tartania, vagy a szeretteit féltenie. Viszont ahogy jobban belegondolt: akkor nem lennének a testvérei se... se Nadine... se a toteme. Talán pont, hogy így kellett lennie...
Megfogta a robot fején lévő kendőt, és finoman leemelte. Kicsit a hajába is beletűrt:
-Erre már nem lesz szükséged. A fák megkötik a talajt, nem lesz több homokvihar. A mecha lassan bólogatott.. majd ismét a srácra nézett:
-Nagyon fogsz hiányozni... Emanuel sóhajtott:
-Te is nekem- végigsimította M1-UT3 fejét- csodálatos vagy. A robot kissé oldalra döntötte a fejét:
-Mint konstrukció vagy mint személy? Manu sejtelmesen elmosolyodott:
-Mindkettő...
Erre a fémnőszemély hozzábújt. A srác is átölelte. Tényleg nehezebb volt elengedni, mint gondolta. Ahhoz képest, hogy idegenkedett tőlük, nagyon megszerette őket. Rengeteget is tanult ezalatt az idő alatt. És persze... neki is van még egy ajándéka a nőies mecha számára. Lassan elengedte, és a vállára tette kezét:
-Szeretném a Maya nevet adni neked. Ez anyát ógörögül... és te, egyetlen női vezetőként, pontosan ilyen vagy. M1 alázatosan meghajolt:
-Köszönöm. Nagyon szép név... Emanuel visszamosolygott, majd fejen csókolta őt:
-Vigyázzatok magatokra... és az új életre....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése