Viszont ami már sokkal szembeötlőbb volt, az az asztaltársaság. Mióta ő is az Akadémián tanít, a többi tanár asztaltársaságához verődött. Örömmel is fogadták. Bár, a ranghoz járó poénokat meg is kapta.
-Üdvözlet felség!- kiáltotta Soot, a többiekkel poharat emelve. Mao Zhu viszont ugyanolyan visszafogott maradt, mint eddig. Leült Arklan mellé, és üdvözölte ő is a társaságot.
-Mit szerénykedsz?- nevetett Ursaner- adj már kicsit nagyobb hangot a rangodnak. A harcművészen mosolyogva csóválta a fejét:
-Igazán nem. Nem akarom, hogy ez megváltoztasson.
-Pedig már megváltoztatott- vigyorgott Midori- mostantól kezet foghattok Arklannal. Ugyanazon a szinten vagytok. A szablyaforgató mesternek erre fel is csillantak a szemei:
-Jé, tényleg!- majd a kék macska felé fordult, és alaposan megveregette a vállát- olyan jó látni azt a nemesi pofád, öregem! A másik oldalról aztán Phyloxtól is megkapta a vállveregetést:
-De ne aggódj... ettől még továbbra is szeretni fogunk. Végre a herceg is- bár halkan- elnevette magát. Végignézett a társaságon:
-Jófejek vagytok. Nem is adnám másért ezeket a tanítás utáni összeüléseket. Soot feltartotta a hüvelykujját:
-Ez a beszéd, öreg harcos!- vigyorgott- büszke vagyok rád!
Arklan visszanézett rá:
-De látom, nem teljesen hagy hidegen a dolog- majd a harcművész kontyába lévő kicsi királyi ékszerre mutatott- különben ezt miért viselnéd? Mao Zhu kissé kínosan elmosolyodott:
-Az öcsém ragaszkodik hozzá. Azt mondja, hogy ez a ranggal járó kötelezettséghez tartozik. Abból a szempontból jó, hogy a tanítványaim hihetetlenül fegyelmezettek.
-Hát...- mosolyodott el Ursaner- a helyükben én sem mernék lebőgni a herceg előtt...
Miután az asztaltársaság feloszlott, és a harcművész kilépett az ajtón, nyomban megpillantotta Meit. A fehér kimonós lány ott állt az ajtó mellett, mintha egész eddig a nyomában lett volna, és csak most csak arra várt, hogy kilépjen. Meghajolt:
-Merre kívánsz menni, felség? Mao Zhu sóhajtott:
-Mei, kértelek, hogy ne kísérgess... A lány értetlenül nézett vissza rá:
-De ez előírás, felség... A kék macska átkarolta Mei hátát, és elindult vele visszafelé a Háromtornyú várba:
-Nincs szükségem kíséretre- mondta kissé bosszúsan- Nagyon kérlek, hogy ne gyere utánam. Nem akarok felesleges feltűnősködést. És ha már itt tartunk, hanyagold ezt a felségezést, vagy bármiféle protokolláris megszólítást. A nevem Mao Zhu. A hölgyemény lejjebb hajtotta a fejét:
-Értettem...
A várban ő szolgálta fel a harcművésznek a teát. Ez volt az elsődleges rendeltetése. A herceg, aki egyébként ilyenkor a teázóasztalnál térdel, néha meditál, most mélyen a gondolataiba meredve terült el az ágyon. A kimonós adott szertartás szerint készítette el és szolgálta mindig az italt, hozzá illó porcelán készletben. A zöld tea illata kellemesen kacskaringózott a szobában. Amint elkészült, a hercegre pillantott:
-Felség... Azonban nem reagált. A lány sóhajtott:
-Mao Zhu... A harcművész felült. Mei pedig fejet hajtott:
-Elkészült a tea. Mao Zhu elmosolyodott:
-Köszönöm, Mei. Leült hozzá, majd ránézett:
-Szeretném, ha ezentúl csatlakoznál hozzám. A lány kissé zavartan bólintott:
-Megtisztelsz. A herceg végül a felszolgáló vállára helyezte a mancsát:
-Ha az zavar, hogy kiabáltam veled, akkor ne haragudj. Csak nem akarom a felesleges felhajtást. Szeretném, ha úgy állnál hozzám, mint egy átlagos polgárhoz. Ugye értesz? Mei bólogatott:
-Igen- majd ismét a hercegre nézett- de nem akarok tiszteletlen lenni. Mao Zhu barátságosan rámosolygott:
-Nem leszel az. Átadta neki a teával teli kis csészét, majd kézhez vette a sajátjáét, amit megemelt:
-Egészségedre, Mei. A lány visszamosolygott, és szintúgy megemelte a csészét:
-A tiedre is, hercegem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése