Emanuel ismét Nadine-nal a karjaiban ébredt. Belehajolt a hajába, ismét lehunyta a szemeit, és magába szívta az illatát. Ezután az ujjait finoman végighúzta a hajában... majd a kezét a hátán. Hogy mennyire nem tud betelni vele.... mióta csak ismeri, napról napra jobban szereti. Azóta már összeköltöztek, a munkát is közösen csinálják, vitte bálba, étterembe, voltak az arab negyedben, a kanyonban, a vérvörös tónál... Mindezek után mit adhatna még neki? Ahogy az alvó szőkeség arcán pihent a tekintete, tovább merengett. Ismét végigsimította gyengéden a haját, majd gyengéd csókot lehelt homlokára. Valami igazán különlegessel szerette volna őt meglepni... valami emlékezetessel... valami igazán maradandóval, amit soha nem felejt el.
Kihez máshoz is fordulhatott volna ilyen ügyben, mint Kitához. A törpilla maga a gyengédség megtestesülése volt, ő biztos ad valami jó tanácsot. Napközben fel is kereste, a negyedükben. Krisztofina nagyon megörült, hogy láthatta. A nyakába ugrott örömében:
-Szia, Manu! A legidősebb Agosto is megölelgette őt:
-Szia picúr- majd elengedte, és leültek a tábortűz helye köré.
-Komoly segítségre lenne szükségem- nézett rá, izgalommal a hangjában- valami igazán különleges dologgal szeretném meglepni Nadine-t. Valamivel, amit sosem felejt el. Kita gondolkozott egy ideig, majd visszafordult a srác felé, és nemes egyszerűséggel, kedves mosollyal válaszolt:
-Vedd el!
Emanuel értetlenül pillogott, majd rákérdezett:
-Azt meg hogy kell? A lány megfogta a csuklóját:
-Látom, még keveset tudsz az emberi szertartásokról- majd belekezdett a mesélésbe- ha egy férfi elvesz egy nőt, az a világ legromantikusabb dolga. A házasság szentsége nemcsak egy szertartás, hanem a két fél szerelmének magasabb szintre emelése, beteljesülése. Manu elmosolyodott:
-Pompásan hangzik. Biztos tetszene neki? Kita lelkesen bólogatott:
-Ó, igen. Mi, csajok sokkal fogékonyabbak vagyunk rá.
-És...- a srác értetlenül vakarta az állát- mi minden kell egy ilyen esküvőhöz? A törpilla halkan nevetett:
-Először is meg kell kérned a kezét.
Újabb fogalom, amivel a legidősebb Agosto nem tudott mit kezdeni. Csak értetlenül vakarta a fejét. Krisztofina nem is habozott, azonnal elkezdte magyarázni:
-Tudod, ez egy olyan rítus, aminél a férfi felkéri a nőt, hogy a felesége legyen. Ilyenkor letérdel elé, kezeiben a nőnek felkínált gyűrűvel, és ha a nő elfogadja, akkor a férfi megcsókolja, és az ujjára húzza a gyűrűt. Manu felvonta a szemöldökét:
-Ez nem megalázó? Az RTG-n kisebb élőlényeket szoktak meggyűrűzni. Később azokat tanulmányozzák... Kita az arcát a tenyerébe temette. Úgy látszik, ennek az egésznek az elmagyarázása bonyolultabb volt, mint azt várta. Sóhajtott... nagy levegőt vett, majd folytatta:
-Ez teljesen más. Ez a gyűrű, mivel zárt, az örökkévalóságot jelképezi. Azt, hogy a házastársak örökké együtt maradnak. Az eljegyzés után az esküvőn mindkét fél kap gyűrűt, ezzel erősítve a szimbólum jelentését. Emanuel bólintott:
-Azt hiszem, értem- majd Kitára nézett- akkor... segítenél gyűrűt keresni? A törpilla lelkesen bólintott, majd elindultak a városba...
Aznap este, ahogy Nadine kilépett a zuhany alól...
-Hát te meg mi a manót művelsz?- nézett értetlenül a srácra. Emanuel ugyanis az est sötétjében, sejtelmes félhomályban, rózsaszirmokkal teleszórva a szőnyeget a lány előtt térdelt:
-Bocs, egy kicsit elmaradtam, komoly okom volt rá. A szőkeség értetlenül nézett rá:
-Valóban?- kicsit bizonytalan volt. Olyan hülye sejtelmességet sugárzott az egész helyzet, amit nem igen tudott hová tenni. Pedig Manu nem akart várni az alkalommal, azért készült a körítéssel. Folytatta tovább:
-Igazából a nagy felhajtás egyetlen apró, de annál fontosabb pillanatért volt...
Ezt kínos csend követte. Ő is tétlenkedett egy ideig... túlságosan izgult. Aztán csak megtette a nagy lépést, mikor is a zsebébe nyúlt. Elővett egy kis, vörös dobozt, felnyitotta, és a benne lévő gyűrűt a lány felé nyújtotta:
-Nadine...- kérdezte némi izgatottsággal a hangjában- hozzám jössz?
A szőkeségnek elkerekedtek a szemei. Döbbenetében még a törülközőt is elengedte... aztán az utolsó pillanatban elkapta, amint feleszmélt, nehogy lecsússzon. Most már kellően zavarban jött. Tekintete a srácra vándorolt... majd vissza a gyűrűre... majd vissza a srácra... Végül örömtelien elmosolyodott, és a nyakába ugrott:
-Ó igen! Igen, igen, igen!
Manu boldogan megölelte őt, szájon csókolta, végül az ujjára húzta a gyűrűt. Megpuszilta, és megölelte:
-Nagyon szeretlek, Nadine. Ezért akartam ezt a pillanatot felejthetetlenné tenni. A lány visszanézett rá, és megsimogatta az arcát:
-Már megtetted. Én is szeretlek, Manu- és megcsókolta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése