"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Antoine de Saint-Exupéry
A kis Kitsu lassan két hónapja tanult már a sajátjai közt. Mindazt, amit Grey Wolf átadott neki, lelkesen hasznosította is otthon. Salvadora és Anna Lisa ott segítettek neki, ahol csak tudtak. Bár, amikor a rókakölyök elkezdte a varázserejét használni, különböző illúziókat és kék lidérclángokat bevetve, azt már kevésbé díjazták. Az egyik ilyen alkalommal Anna nekiment a vakajtónak, mert Kitsu az egyik szemfényvesztéssel eltüntette azt. Másik alkalommal pedig tévedésből felgyújtotta a függönyöket. A tudós többször is a lelkére beszélt, hogy tartsa kordában az épp kifejlődő képességeit. Viszont Dora a kisebb balesetek ellenére sem bánta. Örült, hogy kis srác megfelelően fejlődött és szorgalmasan tanult. És ami nem mellékes, hogy a tanárát is megfelelőnek ítélte meg: Grey Wolf egy talpig úriember volt, figyelmes, és megbízható. Meg volt elégedve azzal, amit a rókakölyökért tett.
Egyértelmű volt, hogy engedte tovább tanulni. Ugyanúgy járt, hozzá Kitsu, mint eddig. Ő pedig mindig ment érte a tanítás után. Ám a legutóbbi látogatás némi meglepetéssel szolgált. Látott ugyan egy felnőttet és egy gyereket a tábortűz helyénél... de valami nem stimmelt. Emberek voltak: egy szőke kis srác, és egy szürke hajú, szürke szemű pasi, aki paskolta a hátát:
-Nagyon ügyes vagy! Remekül festesz? A kölyök megtapogatta a fejét:
-De furcsa érzés! Így még nem voltam. A felnőtt halkan nevetett:
-Tartsd így egy napig. Aztán majd naponta váltogatjuk. Ez a másik éned, amit ugyanúgy meg kell élned, mint az állatit.
Dorának ekkor esett le. Közelebb lépett hozzájuk:
-Kitsu? Grey Wolf? A kis srác lelkesen a szőke amazon nyakába ugrott:
-Szia! Király napom volt- majd előtte pattogott, és tapogatta a fejét- nézd, eltűntek a füleim és a farkam! Olyan hülyén nézek ki! Salvadora nevetett, és megsimogatta a buksiját:
-Tényleg szokatlan, de nem nézel ki rosszul. A farkas felé fordult:
-Még nem volt alkalma alakot váltani, pedig ez nálunk ösztönös. Sebaj, még nem volt késő. A szőke amazon kissé belepirult a látványba. Valahogy Wolf sokkal vonzóbbnak tűnt így... pedig a fél-állati alakjában sem volt utolsó.
-Ö....- eddig jutott a tudomány, majd végül a kölyök vállára csapott- menj, szedd a holmidat. A mai nap örömére elmegyünk fagyizni.
-Jippi!- Kitsu száguldott is már elfelé.
Dora pedig visszafordult a farkas felé. Olyan új volt neki ez a látvány, hogy még szeretett volna gyönyörködni benne egy kicsit. Wolf elmosolyodott:
-Mi az? Van még valami? A lány tovább méregette:
-Hát... igazából nem... És bámulta tovább az inkognitós farkast... aki ismét elmosolyodott:
-Mondd csak- fogta meg a kezét- lenne kedved egy vacsorához? Mondjuk holnapután? Kissé kínosan köhintett, ahogy hozzátette:
-Csak te meg én... A szőke amazon fullon elvörösödött... majd némi habozás után bólintott:
-Ö... persze. Részemről oké. Wolf visszavigyorgott:
-Pompás- majd kezet csókolt neki- akkor érted jövök.
Salvadora finoman elhúzta tőle a kezét, és rámosolygott. Mi történt vele? Eddig is szimpatikusnak találta a farkast, de csak most mert igazán lépni. Talán csak a pasi emberi arca teszi ezt? Somolyogva elindult hazafelé. Bármi is hozta ki belőle ezt a lépést, jól tette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése