feloldozás

Zitana kezdett feloldódni az új közegben. Közben talált ismerős arcot is LadyDá személyében, aki a herbalizmust tanította. Az osztállyal viszont még mindig akadozott a kapcsolata, főleg, ahogy egyre több sötét varázslatot tanultak... ugyanis pár ördögfióka előszeretettel használta fel a mágus ellen. Habár a hetek folyamán az ilyen támadások száma csökkent, voltak napok, mikor kék-zöld foltokkal, szédelegve, vagy sérülten távozott a teremből. Legutóbb is, felszakadt vállal. Lehunyta a szemeit, és mormolt:

-Csak nyugalom, Zitana... ezek csak taknyos kölykök... ne veszítsd el a türelmed.... 

Így ütközött bele az alkímia tanárba. Ijedten megragadta a vállait:

-Anna, ne haragudj... A tudós ránézett, és a döbbenettől elkerekedtek a szemei:

-Veled meg mi történt? Tiszta vér a vállad! Az álarcos legyintett:

-Apró kis baleset, semmi komoly- majd jobban végigmérte ő is a lányt- és veled? Egész sápadt vagy... A lány kissé zavarba jött, kerülte is a kolléga tekintetét. Némi huzavonával, de végül beszélt:

-Tettél olyasmit, amiről meggyőződésed volt, hogy jó, és később megbántad? Zitana tekintete meglágyult, és halkan nevetett:

-Mindannyian csinálunk ilyesmit. Ezért vagyunk egyszerű halandók. Anna visszanézett rá:

-Akkor is, ha ez egy eszme vagy hit? A mágus kissé elkomorult, és végigmérte a törékeny lányt. A félmondatok azt sugallták, hogy valami igen komoly dologba ártotta bele magát... amit nem igen tud róla feltételezni, mivelhogy a tudós távolról sem tűnt annak a bűnözőalkatnak. A vállára tette a kezét:

-Akarsz beszélni róla? A tudós félszegen fordult felé:

-Hát.... Nem tűnt biztos válasznak, de a mágus tudta, hogy elkel neki egy segítő kéz:

-Gyere tanítás után a határerdőbe- mondta halkan, bizalmasan. Ezt megerősítette azzal, hogy kicsit megdörzsölte a lány vállát, majd ment tovább. Anna a mágus után nézett. Az első tanítási napon ő volt az, aki nyitott felé, mert látta, hogy nem akaródzik befogadni őt a környezete. És mivel ez a lépést megalapozta köztük a bizalmat, így kétsége sem volt Zitana segítő szándékában.

Amint véget ért a nap, egyenesen el is indult az erdő felé. Már lenyugvóban volt a nap, de egyáltalán nem érzett félelmet vagy aggodalmat. Inkább kíváncsiságot, hogy az álarcos mágus mégis mivel készül. Belevetette magát a sűrűbe. Kellemes környezet, balzsamos levegő.. tündérek játszanak a fák lombjai között. Elmosolyodott. Eszébe jutottak az emberek világában hallott mesék. Az ő népének még bányászmanókról szóló legendáik is voltak. Ezek után még hitelt is tudott nekik adni. 

Az egyik tisztáson épp valami rituálét fejezett be egy angyal. Pont rápillantott a tudósra, és elmosolyodott:

-Már itt is vagy? Pompás! Anna egy hosszabb pillanatra értetlenül bámult a jelenségre, majd a hangja alapján és a maszk hiányában levonta a következtetést:

-Zitana? A varázslónő halkan nevetett:

-Igaz is, olyan ritkán veszem le az álarcot... A lány közelebb lépett hozzá, és igen látványosan végigmérte:

-Ez hihetetlen... azt hittem, hogy valami madár vagy inkább- alaposan körbejárta- ez lenyűgöző! Zitana utána nézett:

-Mi tetszik ennyire? Nem láttál még angyalt? Anna visszanézett rá:

-Mióta itt vagyok, láttam egy s mást. De angyalt ilyen közelről még nem. A mágus nevetett:

-Örülök, hogy ez felvillanyoz. 

Megfogta a tudós vállát, az egyik fához kísérte, aminek a tövébe letelepedtek. Zitana a lányra nézett:

-Ha jól tudom, mondani szeretnél valamit... Anna ismét elbizonytalanodott. De valahol megnyugvást biztosított a számára, hogy egy angyalnak beszél az őt bántó gondolatokról. Arra emlékeztette, mikor az ő világában az emberek meggyónták a bűneiket a templomban. Merengve maga elé meredt, és belekezdett:

-Odaát, az otthonomban démonokról beszéltek... olyanokról, akik állati és emberi alakot öltenek, megszállnak vagy megölnek miket, hogy aztán vérünket vegyék. Az egyház meg is indította ellenük a hadjáratot, később különböző civilek is csatlakoztak. Köztük voltam én is... Megbízásra kellett különféle mérgeket kevernem, gázokat előállítanom. Ugyanúgy féltem ezektől a démonoktól, és ahogy a többiek, én is hittem, hogy fenyegetőek ránk nézve. Aztán, egy nap, én és Salvadora elmehettünk az egyik tiszttel, hogy szemtől szembe vegyük fel velük a harcot. Akkor a mieink hatalmas inkvizíciót csináltak a városban, és a környéken...ugyanis tudni vélték, hogy az alakváltó démonok hol tanyáznak. Az egyik lakásba betörtünk, a tiszt előre. Azonnal elénk ugrott egy sakálszerű bestia, akit lelőtt. Viszont ahogy eldőlt, másra terelődött a figyelmünk. Mögötte, nem messze, ott volt egy kisgyerek... egy kétéves forma. Rókafülei voltak, és farka... és sírt. A lelőtt bestia gyereke volt, akit védett. Dora és én akkor döbbentünk rá, hogy ezek nem démonok... hanem ugyanolyan lények, mint mi. És ahogy megláttam, hogy a tiszt arra a kisgyerekre emeli a pisztolyt... én azonnal lelőttem őt. Nem gondolkoztam egy percre se... de aztán szégyelltem, hogy megöltem egy embert. Össze is omlottam a tudattól. Csak Salvadora volt olyan erős, hogy ezek után megőrizze a lélekjelenlétét, és magához vegye azt a kicsit. Attól a pillanattól tudni sem akartunk az inkvizícióról... és jöttünk Nixába, hogy új életet kezdjünk. Én pedig sokáig álmatlansággal küzdöttem... ugyanis nem hagy nyugodni a tudat, hogy részt vettem ebben a tömegmészárlásban. Mindezt azért, mert a hitem úgy diktálta... Sóhajtott, majd valamivel halkabban hozzátette:

-A sors iróniája, hogy most pont egy ilyen fiúval hozott össze a sors. És bármilyen aranyos, én ezek után nem bírok a szemébe nézni. Felelős vagyok az ő fajtájának a tömeges irtásáért. 

Zitana sóhajtott. Látta a lányon, hogy őszintén bánja, amit tett, és habár már nem olyan mélyen, de mind a mai napig bántja a dolog. A fejére tette a kezét:

-Az a baj az emberekkel, hogy amit nem értenek, azt elpusztítják- miközben beszélt, Anna lehunyta a szemeit-   mert a félelem, a pusztítás sokkal könnyebb, minthogy megpróbálják megérteni. Emellett, a zoolook-oknak ez a hatalmuk egy velük született képesség volt, amit a ti vezetőitek irigyeltek. Végigsimította a tudós fejét, majd hozzátette:

-Ez velünk, deghyomiakkal is megesett. Irigyeltünk Nixa hatalmát, és évezredeken át abban a hitben éltünk,  hogy nekünk Nixa leigázása és bevétele a sorsunk. Szerencsére a fiam megmutatta, hogyha összedolgozunk, akkor sokkal többre vihetjük. Ehhez hozzátartozott az is, hogy meg kellett értenünk és el kellett fogadnunk egymást... ami ennyi évezred után nehéz volt, de korántsem lehetetlen. Anna némán bólintott:

-Ez az, amit én nem tettem meg.

-Dehogy nem- mondta az angyal- pontosan akkor, amikor felismerted az igazságot abban a pillanatban, és megmentetted annak a kisgyereknek az életét. 

A tudós sóhajtott, és visszanézett az angyalra:

-De az a sok másik, akik a mérgeim miatt halhattak meg... 

-Már megtörtént- mondta Zitana- nem változtathatod meg. De megbánhatod, és leválthatod az akkori életedet, pontosan azért, mert tudod, mi a helyes. Anna bólintott:

-A második fele már megvan- ismét a mágusra nézett- most már csak szeretnék egyenesen annak a fiúnak a szemeibe nézni, lelkiismeret-furdalás és bűntudat nélkül. Az angyal elmosolyodott, és ismét a lány fejére helyezte a kezét:

-Feloldozást akkor nyerhetsz, ha őszintén megbánod. De nem általam... hanem saját magad által. Anna Lisa sóhajtott, és Zitana kezének súlya alatt bólintott:

-Igen, őszintén bánom, amit tettem... és soha többé nem akarok a részese lenni. 

A mágus elmosolyodott, és végigsimította a lány arcát:

-Hogy érzed magad? A tudós felemelte a fejét, és bizalmasan visszamosolygott:

-Köszönöm, jobban- maga elé meredt- igazad volt, tényleg szükségem volt a segítségedre. Zitana elmosolyodott:

-Bármikor...