isteni kapocs

Új nap virradt... A fény betöltötte a kristálypalotát, ahogy Semifar felébredt, ezúttal a fehér sárkány alakjában. Még így is nemesi és elegáns benyomást keltett. Nyújtózott, kitárta a szárnyait, megrázta a fejét... és valakinek a tekintetét vélte érezni a bőrén. Megfordult. Sötétség volt az. Az oszlopok közül nézett rá:
-Jó reggelt, szépségem- mosolygott. A sárkány szusszantott, majd felvette ember alakját: a fehér hajú, jégkék szemű, lila ruhás nőjét.
-Nem tanítottak meg rá téged, hogy illik kopogni?- kérdezte, miközben álmosan dörzsölte a szemét. Azonban a sötét istenség tovább mosolygott rá:
-Ne haragudj. Olyan édesen aludtál, hogy vétek lett volna megzavarnom az álmod.... A fény úrnője rögtön a tárgyra tért:
-Miért jöttél? Az eddig oly titokzatoskodó és rébuszokban fogalmazó Sötétség most az egyszer komolyan és egyenesen beszélt:
-Megtaláltam őt- hangjában valami furcsa örömteli csengés hallatszott. Kezet nyújtott az istennő felé:
-És szeretném, ha velem jönnél, hogy kiszabadíthassuk. Semifar szemei elkerekedtek. A döbbenettől szóhoz sem jutott hosszabb pillanatig. A szóban forgó illető mindkettőjük számára nagyon fontosnak bizonyult. Azért bátorkodott rákérdezni:
-Biztos, hogy ő az? Sötétség bólintott:
-Egész biztosan. Az istennő megfogta a kezét, és elindultak....

A szélisten palotájában pedig minden a feje tetején állt. Egy hatalmas fémláda ugrált jobbra-balra... a szélisten pedig rávetette magát, és próbálta leszorítani a földre:
-Márpedig a helyeden maradsz, ha azt mondom!- ordibálta. Vele szemben a vízisten állt, aki elég rosszallóan nézte az eseményt:
-Biztos, hogy a helyén tudod tartani? A szélisten felkapta a fejét:
-Én ne tudnám? Ha ezer éven át nem tudtam a helyén tartani, akkor egyszer se. A vízisten elkomorodott:
-Minden esetre furcsa, hogy a hatalma még ilyenkor is létezik. A szélisten magyarázott:
-Az erő attól még létezhet, hogy ő a mi foglyunk- majd egy erősebb lökéssel végleg leszorította a ládát- és ha rajtunk múlik, az is marad!
-Viszont ha rajtunk múlik, akkor nem- szólt közbe egy harmadik hang.

A szél és a víz urai a hang irányába kapták a fejüket. Sötétség és Semifar voltak azok. Az istennőt megdöbbentette a jelenet:
-Ti?- fakadt ki- de hát miért?
-Ez roppant egyszerű- mondta a vízisten- azért, mert ő nincs. Nincs az az isten, aki azt mondaná, hogy nekem bármi közöm van a tűzhöz... vagy bárki máshoz. De főleg a tűzhöz!
-És a földhöz!- folytatta a szélisten- Mi mind szöges ellentétei vagyunk egymásnak, és így van rendjén. Nem is értelek titeket, kettőtöket, hogy itt romantikázgattok. Gyilkolnátok kellene egymást! A sötét és a fény isten értetlenül egymásra néztek, majd Sötétség ismét elmosolyodott:
-Tudod, hogy túl drága vagy nekem ahhoz- szólt a megszokott sunyi stílusában. Semifar sóhajtott:
-Csinálj valamit...- kérlelte halkan, de kétségbeesetten. Erre a sötét isten tett egy lépést előre a másik kettőhöz:
-Uraim... nem tagadhatjátok a nyilvánvalót, hogy van egy elem, amely összeköt mindannyiónkat. Úgyhogy ezzel fel is szólítlak titeket, hogy engedjétek el.
-Soha!- sipítozott a szélisten- csak a holttestemen át! A Sötétség szélesen, alattomosan elvigyorodott:
-Ha csak ennyiben fáj..... És megnövesztette a karmait. A szél és a víz urainak ennyi épp elég volt, máris félreugrottak. A sötét isten pedig- hogy már a karmokat is használja valamire- egy laza lendülettel lekapta a láda ajtaját.

Valami azon nyomban kirobbant belőle, és repült az ablakon keresztül. Semifar csak pillogva nézett utána. Észbe se kapott, a sötét isten csuklón ragadta, és húzta magával. Kirepültek az ablakon, és magyarázott neki:
-Le kell nyugtatnunk!- nézett az istennőre- azt hiszem, ez neked jobban fog menni. A fény úrnője bólintott, és követték a jelenést. Az az elszabadult valami cikázott, sziklaormokat tört porrá, belecsapott fákba, földbe... látványos égett jeleket hagyva maga után. Majd felszállt az égbe... tovább cikázott, kiadta minden dühét, ahogy elszabadította erejét: a sötét ég kivilágosodott attól a több száz villámtól. Mikor az isteni pár utolérte, egy ideig még biztonságos távolságba maradtak. Semifar különösen aggódott. Sötétség ezt látta rajta, próbálta is nyugtatni:
-Ne félj, nem lesz gond. Csak dühös. Te is az lennél, ha indokolatlanul elzárnának mindentől ezer évre... A nő bólintott, és várták a vihar végét.

Lassan a cikázás és a tombolás csillapult... majd végleg abbamaradt. Az alak zihált, majd lassan leereszkedett a földre, és letérdelt: egy sötétkék figura volt, fején két szarvval, amik úgy néztek ki, mint a faágból kiálló egy-egy hosszú szárú levél- és olyan lazán is kapcsolódtak hozzá. A farka ugyanilyen volt. Emellett testét sárga vonalak borították, mint valami törzsi jel, vagy digitális mintázat, ami szemei körül, a mellkasa közepén, a kézfejein, a térdein, és a csípője két oldalán kör alakú is volt. A kezében egy dárda- úgy tűnt a testének a része, hogy ugyanolyan sötétkékben tetszett. Viszont az élében világított egy ugyanolyan sárga folt, mint a törzsi festések. Most erre a dárdára támaszkodott.

A páros lassan megindult felé. Elsőként Semifar. Óvatosan odament hozzá, letérdelt vele szembe, és megsimogatta az arcát. A jelenés ránézett. Egy régi ismerős és kedves arc... végre, megláthatta. És végre egy szerető érintés. A fényistennő végigmérte:
-Most már minden rendben lesz. Szabad vagy.... A furcsa istenség sóhajtott, majd Semifar kezére helyezte a kezét:
-Miért?- kérdezte halkan- én tényleg nem csináltam semmit. Ekkor lépett oda Sötétség, aki válaszolt:
-Mert félnek, amiért más elemekkel van bennük valami közös. A kiszabadult istenség ránézett, Sötétség pedig folytatta:
-Ugye tisztában vagy a helyeddel, Ambran? A jövevény lassan csóválta a fejét, a sötét isten pedig ugyanúgy letérdelt, és válaszolt:
-Te nemcsak a viharisten vagy. Egyben te vagy az elektromosság, az energia, az élet- és a tudás szikrája. Te kötöd össze az elemeket. Ambrant ezektől a szavaktól kissé megborzongott, majd maga elé meredt. Végre ismét szabad... eljutott eddig a pontig. De vagy ezer év telt el... hogyan tovább?

Semifar közelebb hajolt hozzá:
-Minden rendben? A viharisten felemelte a fejét, és a párra nézett:
-Köszönöm nektek, hogy kiszabadítottatok. Hálával tartozom...
-Előbb szedd rendbe magad- javasolta Sötétség- ahogy elnézem, rád fér némi vérfrissítés. Ambran értetlenül megdöntötte a fejét:
-Az tényleg jól jönne, de mégis hol? Sötétség sejtelmesen elmosolyodott:
-A kék fővárosban van egy forrás, ahol biztosan feltöltődhetsz....