2011. május 22., vasárnap

nice to see you again?

A tárgyalás után kérdéses sem volt, hogy Manu azonnal visszamegy az RTG-re. Az utat még így is tudta, nem okozott gondot, hogy odataláljon... úgy ahogy az se, hogy kiket keres fel... Szerencsére, annak idején találkozott barátságos arcokkal, és úgy vélte, hogy most is bátran fordulhat hozzájuk. Nem is tett felesleges kitérőket, hanem egyenesen lakásukhoz parkolt le az űrsiklóval, mikor megérkezett Lumanix sötét testvéreihez. Lelkesen kipattant a járműből, egyenesen az ajtó elé, és lelkesen bekopogott. 

Az ajtó nyílt is... mögüle pedig Gita és Titan néztek rá meglepetten. Emanuel örömtelien vigyorgott rájuk, mikor meglátta őket:
-De jó, hogy itt vagytok!- vágott rögtön a közepébe- Szükségem lenne a segítségetekre. Remélem, ráértek... Azonban a másik kettő továbbra is csak pillogott... végül a szőke bozont kinyögte:
-Te meg ki a fene vagy? Szokatlan vendégük zavartan elvigyorodott, és megvakarta a fejét:
-Ja... el is felejtettem, hogy azóta nem találkoztunk- majd valamivel nyugodtabban folytatta- Manu vagyok... Animus 963-as, Cala segédje. Gita kissé gúnyosan felnevetett:
-Ugyan már! Neki egy kiskölyök volt a segédje, nem egy felnőtt pasi... 

Emanuel elbizonytalanodott. Tényleg nem emlékeznek rá? A srácra nézett:
-Titan deira Tui Garutea.... te adtad kölcsön a motorodat. Onnantól én fuvaroztam Calát. Titan értetlenül nézett rá. Gyanúsan méregette:
-De hát... az egy robot volt. Manu kifakadt:
-Én voltam az a robot! A lány halkan nevetett:
-Ne szórakozz velünk. Mérföldekről érezhető, hogy orga vagy. A jövevény most felé kapta a fejét, és megragadta a kezét:
-Tudom, hogy ti észlelitek a léleklenyomatokat- majd a lány tenyerét a saját arcára nyomta- hát tessék!

Gita szemei ekkora elkerekedtek. Látni vélte ugyanazt a borostyánsárga fényt, mint aznap, mikor kezet fogott a mechával. Ezen kívül volt ott még valami... amitől kissé elérzékenyült:
-Már látom- végigsimította az egykori segéd arcát- halványan, de ott van... Titanra nézett, úgy folytatta:
-Rajta van a húgom léleklenyomata. Valóban az övé... A szőke bozont szemei elkerekedtek, majd a szokatlan vendégük felé kapta fejét:
-Hogy a náthásba...- bámult rá elhűlve- itt valami nem stimmel. Mégis hogy lehet egy mechából orga? Manu belekezdett a magyarázatba, amint alkotójának testvére elengedte őt:
-Materializálással- de ahogy azt látta, hogy a duó még mindig értetlenül áll, tovább folytatta- annak idején felfedeztem a lelkem és a kozmikus erőből való materializálás közt a kapcsolatot. Ugyanaz volt a kettő. Így elkezdtem kísérletezni. Mivel az RTG-n ezt a tevékenységet nem folytathattam, így elmentem a Földre, Nixába... a zoolook-ok közé. Ők a Garutea-származékok távoli testvérei, mivel ők is képesek alakváltásra. De a lényeg az, hogy a materializálás kapcsán az anyagátalakítást is felismertem, így változtatta meg magam... akárcsak ti, vagy a zoolook-ok... 

A páros most már egészen ledöbbent a történet hallatán. Valóban, szóról-szóra követhető volt, és logikus... de egyben hihetetlen. Mégiscsak a tény, hogy az egykori robotot látják maguk előtt, valahogy összeférhetetlennek bizonyult az eddigi tapasztalataik alapján.
-Én mindjárt hanyatt vágom magam- nyögte ki végül Gita, ahol méregette őt- Cala ezt egy szóval nem említette. Vagy ő se látott téged?
-De, látott- bólogatott Emanuel, majd kissé elkomorodott. Eszébe jutott az utolsó találkozás, amikor alkotója a karjaiban halt meg. Nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy ő már nincs.... ráadásul így kell most a nővére szemeibe néznie. Útközben készült erre a kínos pillanatra, és félt is, hogy mi lesz, ha számon kérik rajta... 
-Furcsa, hogy nem említette- jegyezte meg végül Gita. 

Titan pedig visszatért az eredeti tárgyhoz:
-Szóval... miért is kéne a segítségünk? Manu felé kapta a fejét:
-Kaaelidasch-ra visszavinni az életet- mesélte- az ottani mechák most kértek segítséget a holdfénytolvajoktól. De úgy gondoltam, hogy ti ketten többet tudnátok segíteni. A lány sóhajtott:
-Mi materializálunk, és nem teremtünk- mondta kissé bosszúsan- az ilyesmi tabu az RTG-n. Már a húgom is komoly határt feszegetett, mikor lelket adott neked. Egy pillanatra abbahagyta, ahogy végigmérte... majd némi  elismeréssel a hangjában megjegyezte:
-Bár... ahogy elnézem, egész jóképű pasivá váltál... Emanuel ugyan elvörösödött erre a kijelentésre, de próbált a témánál maradni. Folytatta is:
-Viszont oda, ahová megyünk, szabadon megtehetitek... sőt, kifejezetten elvárás. 

A páros egymásra nézett. Gita sóhajtott:
-Ez tabu. Nem tehetünk úgy, mintha istenek lennénk. Titan szelíden elmosolyodott:
-Nem is leszünk azok. Csak segítünk egy bolygón- bizalmasan megszorította barátnője vállát- mit szólnál hozzá? A lány elmosolyodott:
-Az életet mindig is tiszteltem. A szőke bozont elvigyorodott, majd Manu felé fordult:
-Hát... akkor hallottad. Menjünk Kaaelidasch-ra, és szegjünk tabut! Emanuel visszamosolygott:
-Örülök, hogy számíthatok rátok...

1 megjegyzés:

  1. Hát ja meglepő lehet, ha valaki azt állítja, hogy robot volt régen.

    VálaszTörlés