in charge...

Ambran valóban remek tippet kapott Sötétségtől: a kék fővárosban megtalálta az ideális forrást, ahol visszanyerhette az erejét.... és ez a forrás történetesen az áramszolgáltató volt. Belemerült a hálózatba, mint a tengerbe... Lehunyta a szemeit, és hátradőlt. Rengeteg adat, rengeteg energia... rég nem érzett ilyesmit. A harc, hogy kiszabaduljon, több erejét vette, mint gondolta, hiába ő a viharisten. De most ismét életre kap. Az energiaáramlatban teljes ellazított, és hagyta, hogy az erő erő és az információ töltsön. Ebben az állapotban viszont egy furcsa érzés is végigfutotta a testén... Felnyitotta szemeit. Nem, nem hallucináció... valóban jöttek azok a furcsa frekvenciák... Mintha valaki, ha nem is közvetlenül, de szólna hozzá. Felült, és a frekvenciára koncentrált. Sikerült belecsatlakoznia. Ezek a hullámok nem érdekes módon nem közvetlen energiaáradatból származtak. Valahonnan távolról jöttek. Távolnak is tetszettek... halknak, de értett minden szót, és a szavak mögötti érzéseket...

Ahogy hallgatta az üzenetet, hirtelen félbeszakította őt egy kopogás. Felkapta a fejét. Jenisse Mysz volt az, a főtranszformátor üvegajtaján. Ambran felkászálódott, és kilépett:
-Igen, hölgyem?- kérdezte jámboran. Jenisse megigazította a szemüvegét:
-Uram, megkérhetném, hogy ücsörögjön a transzformátoron? Így akadozik az áramellátás. A viharisten bólintott:
-Elnézést, nem tudtam- majd odébbállt- további szép napot. Az egérlány pedig utána fordult, meglehetősen gyanakodva nézve:
-Micsoda alak- gondolta- amikor az egér már azt hinné, hogy Nixában már épp elég fura figurával találkozott, akkor az élet rácáfol...

Aznap nemcsak Jenisse tapasztalt furcsaságokat. Nadine ugyanolyan értetlenül próbálta visszarángatni Manut:
-Te meg mégis hová mész? Még nem végeztünk a Ferrarimmal- mondta talpig szutykosan, ahogy kapaszkodott az ugyanolyan olajfoltos srácba.
-Ne haragudj- magyarázta ki magát kínosan Emanuel- de azonnal el kell lépnem. Nem tudom, mikor jövök, csak azt, hogy most tipli van.
-Mégis ki mondja ezt?- fakadt ki Nadine. Zavarta őt, hogy nincs magyarázat barátja viselkedésére. Manu megfordult, és megfogta a lány vállait:
-Figyelj, ne aggódj... tök normális vagyok. De valaki hív engem, és ki akarom deríteni, hogy miért. Barátnője sóhajtott, majd hozzábújt:
-Jó, de siess vissza. Emanuel megpuszilta a homlokát:
-Sietek... Majd a motorra pattant, és már száguldott is.

Pár utcával arrébb Ags ugyanígy hajszolta Tarát:
-Ne már, édesem... valami rosszat mondtam? A kék lány megállt egy pillanatra, és visszafordult:
-Nem, dehogy. Viszont mennem kell, most azonnal. A bozontos hippi letérdelt, a lány egyik lábába kapaszkodott, és nagy kiskutya szemekkel nézett rá:
-De miért? Ne hagyj itt....- kissé rá is játszott. Szerette elérni a kívánt hatást, bár annak tényleg nem örült, hogy barátnője épp a romantikázás kellős közepén lép le. Tara a fél lábán ugrált:
-Tényleg... ne haragudj... csak nekem... mennem kell- magyarázta kínosan. Végül elektromos energiává alakulva röppent ki Darko szorításából, aki szomorúan nézett utána. Lehajtott a fejét, és sóhajtott:
-Soha nem lesz csajom....

Végül a zoolook-ok kis negyedében Renato állt fel Cez mellől. Azonnal átváltozott. Casey értetlenül nézett utána:
-Te meg mit csinálsz? A sirály visszanézett rá, és megeresztett felé egy bizalmas mosolyt:
-Hívnak. Szükség van rám. A lány visszamosolygott:
-De remélem, nem egy másik csaj. Renato halkan nevetett:
-Biztosíthatlak, hogy nem. Azzal szárnyra kapott.

Mindhármójukat Ambran hívta, aki az egyik épület tetején ücsörgött. A jelzés általános volt, de úgy tűnt, hogy ők hárman reagáltak rá. Mikor a trió megérkezett hozzá, a tetőre, volt is nagy csodálkozás. Először is Renato azonnal meghajolt, mivel felismerni vélte az istenséget. A másik kettő vele ellentétben értetlenül pillogott, ráadásul Tara rámutatott:
-Te meg ki a fene vagy?- fakadt ki belőle. Az istenség azonban nem akadt ki. Sőt, készségesen válaszolt:
-Ambran vagyok, a viharisten- felállt- és köszönöm nektek, hogy azonnal jöttetek hívó szavamra. Renato felállt, és alázatosan megkérdezte:
-Miért hívtál minket? Az élet szikrája ránézett:
-Megbízásom lenne a számotokra- magyarázta- nemrég üzenetet kaptam az űrből, furcsa életjelektől. Elkeseredettek voltak, segítségre van szükségük. És ahogy kivettem, Lumanix bolygója felé tartanak, viszont az ottani létformák nem biztos, hogy bizalommal fogadják majd őket. Ezért titeket kérlek meg, hogy ti segítsétek ezeket a furcsa életjelenek, és legyetek a tolmácsai Lumanix bolygóján.
-Miért?- kérdezte Emanuel- talán nem beszélik a nyelvet?
-Épp ellenkezőleg- fordult felé Ambran- viszont ti hárman biztos hidat képeztek köztük, és a holdfénytolvajok között, mert ti rendelkeztek a megfelelő kommunikációs készséggel. Emellett ezek a fényhívők valószínűleg nagyobb bizalommal lesznek felétek, mint feléjük.

Mindhárman meghajoltak, majd Renato egyből rákérdezett
-Manu, megvan még az űrcirkálód? Emanuel elvigyorodott:
-Természetesen. Ott hagytam a negyedetekbe. Azzal fogunk Lumanix bolygójára utazni. Tara izgatottan elvigyorodott, ahogy elindultak:
-Hú, erről nem is álmodtam volna... egy igazi űrutazás!