M1-UT3

Lumanix lakói megszervezték az expedíciót, különböző csomagokkal, ellátással, Gita és Titan meg lett fűzve, ők is nyakig belekerültek az akcióba, a kaaelidaschi robotok előre mentek biztosítani a helyszínt... egy kivétellel. A nőies egység a nixai követekkel tartott. Miután minden rendre össze lett pakolva, és Aluh Manac hercegnővel is többször átfutottak a terven, már nem volt visszaút... csakis egyenesen előre a halott bolygó felé. A kvartett elől, Gita és Titan pedig szorosan mögöttük, egy másik űrhajóval.

A kis csapat nagyon be volt izgulva. Emanuel máris zsonglőrködött a koordinátákkal:
-Na jól van... hova is tartunk pontosan? Erre a mecha egész egyszerűen odapofátlankodott, és maga írta be a koordinátával... valamint állított az irányon és a sebességen.
-Hé!- a srác kikérte magának. A robot megfordult:
-Ezek Kaaelidasch koordinátái. Az út két és fél fénynap. Azonban itt ennek az őrült fémnőszemélynek nem értek véget az allűrjei. Nyomban célba vette Tarát, és a személyes szférákkal nem törődve egyenesen az arcába mászott, és simogatta a haját:
-Olyan szép a hajad! Megengeded, hogy bogarásszam egy kicsit? A kék lány baromira zavarba jött. Nem tudta eldönteni, hogy a velük utazó robot szimplán rövidzárlatos, vagy komolyan gondolja, amit mond. Félénken megszólalt:
-Manu... ez meg fog enni... Emanuel halkan nevetett:
-Dehogy fog, csak kíváncsi. Nyugodtan hagyd neki, biztos nem bánt. Tara bólintott, és szabad kezet adott a mechának.

A kaaelidaschi valóban tudta a dolgát. Apró, precíz fonatokat kezdett el gyártani Lady Spark hajába. Renatót lekötötte a látványt:
-Nagyon szép munka- jegyezte meg mosolyogva- mindig is értettél az ilyesmihez? A robot felé fordult-közben ugyanúgy folytatva a fonást:
-Igen. A gazdám kislányainak én fontam a sörényét. Renato kicsit izgatottabb vált:
-Ó, tényleg? Mesélj még... A mecha folytatta:
-Egy nagy nemesi család volt, ugyanolyanok, mint a holdfénytolvajok. A gazdámnak és a feleségének rengeteg kislánya volt, akikre vigyázni kellett, és szépíteni őket különböző festékekkel, ékszerekkel, ruhákkal...  de mégis a hajukat szerettek a legjobban csinálni. Annyira tetszett, hogy a nagy pusztulások után, mikor tönkrement társainkat hasznosítottuk fel, én is csináltam magamnak. Félbehagyta a fonást, amíg leemelte a fejéről a kendőt. Olyan volt, mint egy félhosszú, vad, kislányos bozont- annyi különbséggel, hogy ez mikroszálas fém, és nem organikus anyag. Tara felé fordult arra a pillanatra:
-Jól áll- majd végigmérte- Csodálatra méltó a szépérzéked. A robot fejet hajtott:
-Köszönöm- majd folytatta a fodrászkodást a kék lányon- így lettem programozva.
-És mondd csak- folytatta Renato- hogy lehet az, hogy a kaaelidaschiak emberszerűre építettek titeket? Hisz ha jól láttuk a memóriában, ők is sárkányszerűek voltak inkább, teljesen olyanok, mint a holdfénytolvajok.
-Szerintem azért, mert ez a legprimitívebb konstrukció- válaszolt a robot, ahogy lassan végigért Lady Spark frizuráján a fonatokkal- megáll a két lábán, elég hely van a különböző érzékeknek, a szerkezet tökéletesen be tudja teljesíteni a feladatát, mint segéd...

Manu itt érezte úgy, hogy eleget hallott. Ő is hátraszólt:
-Ti soha nem vágytatok többre, mint a szolgálat? Nem akartatok többet tudni? A mecha feljebb emelte fejét:
-Soha. Maga a szolgálat jelentette a örömöt- ismét lehajtott a fejét, a jelenlegi feladatára figyelve- tudjuk, hogy az orgák mind valamiféle megbecsülésre vágynak, az élet különböző területein... hogy éreztessék velük, hogy fontosak. Mi ezt abban kaptuk meg, hogy éreztették velünk, milyen fontos is nekik a mi szolgálatunk... hogy mi vagyunk az eszközeik. Emanuel értette a robot álláspontját... de megérteni, aztán már kevésbé. Igaz, ő is teljesítette a rá bízott szolgálatot, de kíváncsi volt, többet akart tudni... voltak vágyai...
-Mi a neved?- kérdezett rá. A mecha végzett az apró fonatokkal. Most egy részüket összefogta, és felkötötte:
-M1-UT3- majd Tarára nézett- aki veled volt, ő K4-P0N- végül Renatóra- és aki veled, ő M4-X1M. Reno bólogatott:
-Világos...
-És mondd- kérdezett ismét Manu- hogy lehet, hogy ti öten vagytok a delegáltak? Ti vagytok a vezetők is? M1-UT3 bólintott:
-Igen. A parancssorban mi voltunk az elsők, akik a gazda fogalmát kicseréltük a társéra. Amint megértettük, hogy ez járható út, úgy a többieket is ráébresztettük erre a tényre. Így értek végek a zavargások is, és kezdődött meg az újjáépítés. Ekkor látta, hogy elkészült Tara hajával. A kék lány úgy nézett ki, mint valami ókori kínai császárnő ezzel a frizurával. Ki is kérte a társai véleményét:
-Na fiúk? Milyen lett? Renato feltartotta a hüvelykujját egy széles vigyor keretében:
-Pompásan festesz.

M1-UT3 pedig alázatosan meghajolt:
-Ha megengeditek, én arrébb vonulok... El is indult. Renato szólt volna utána, de Emanuel megragadta a csuklóját:
-Hagyd csak...- mondta halkan. Reno ismét a mecha után nézett. Az utóbbi csak leült az egyik sarokba, összehúzódva, előre döntve fejét.
-Most meg mit csinál? Valami rosszat mondtunk?
-Csak alacsonyabb üzemmódra kapcsolt- magyarázta Manu- túl sok minden történt vele hirtelen, rövid időn belül túl sok információ került a birtokába. Ezt most feldolgozza, és szortírozza. Tara kedvesen elmosolyodott:
-Vagyis alszik? Emanuel halkan nevetett:
-Igen. Akár így is mondhatjuk. Lady Spark visszanézett rá:
-Te már csak tudod- majd nevetve hozzátette- emlékszem, mikor találkoztunk. Nem akartál rólam leakadni, mert érezted bennem az elektromos erőt. Manu bólintott, majd M1-Ut3-ra nézett:
-Ők is érzik. És Ambran is erről beszélt. Ez az élet szikrája...