Ő csalódottan, dühösen tért haza Nixából... a népe értetlenül meredt rá, hogy mégis mit jelentsen ez az egész. Szinte megvetették azok a tekintetek. Mao Zhu pedig lefutott elé a várból, miután hallotta a szerződésről szóló pletykákat. Láthatták mindkettőjüket... és megvolt a döbbenet visszhangja. Focus odalépett a harcoshoz, dühödten lecsapta a fejéről a koronát, leszaggatta róla a palástot, majd megragadta a karját, és a nép felé fordult:
-Igen, átvertelek titeket!- kiáltotta- Ez itt csak egy hasonmás! Egy nixai! A deghyomiak alapból morogtak a békeszerződés miatt. Ez a kijelentés már csak olaj volt a tűzre. A megvetés, a felháborodás ereje hajszálnyira volt egy forradalom kirobbanásától. Mao Zhu azonban nem tett semmit. Neves harcos lévén lefegyverezhette volna őfelségét, de nem tette. Egyszerűen nem látta értelmét. Viszont halkan, bizalmasan rákérdezett:
-Tehát igaz? Aláírtad Nixával a békeszerződést? Hangjában kellemes csalódás és a büszkeség vegyült. Amilyen gyanakvó és távolságtartó volt először a királlyal szemben, akkor kifejezetten szimpatikusnak tartotta. Azonban Tom Focus dühödten ellökte:
-Takarodj a szemem elől!- ordított rá, mérgét és csalódottságát vezetve le rajta- Soha többé ne lássalak a birodalmamban! Hogy az istenek átkoznának meg! A hasonmás ismét csalódott, de most sem támadott. Látta, hogy a király milyen helyzetbe került, és sajnálta. Csendben odébb is állt.
És most mégis itt van ismét. Mao Zhu is visszaemlékezett minden mozzanatra, ahogy baktatott lassan felfelé a lépcsőkön, egyszer idegesen megszorítva az övében lévő tőrt. Nem is járt itt azóta. Pontosan azért, mert félt, hogy a király haragjának kivívásával egy újabb háborúért lenne felelős. De, a sors úgy hozta, hogy Tom Focus visszahívta... nem is akármilyen céllal.
Belépett az irodába. Őfelsége már várta. Sőt... fel is állt a helyéről, mikor látta belépni:
-Üdvözöllek, Mao Zhu- a mozdulatsor, a hanglejtése kellemesen bizalmas volt... mintha csak egy családtagot fogadna- jó téged újra látni. Azonban a harcos szigorúan tartotta a protokollt, ahogy tiszteletteljesen meghajolt:
-Felség... A király azonban intett:
-Hagyjuk ezeket a formalitásokat- mosolyodott el- érezd inkább otthon magad. Próbált ismét nyitni a harcművész felé, de ez utóbbi nehezen akart feloldódni. Azon gondolkozott, hogy miért gondolhatta meg magát az uralkodó...
Ahogy leültek, Tom Focus rendhagyó módon nem egyből a tárgyra tért. Helyette egy személyes kérdést rendezett:
-Szeretném a bocsánatodat kérni- mondta kissé zavartan. Mao Zhu erre nem számított. Azonnal fel is kapta a fejét, és lökte félre a protokollt:
-Tessék?- meglepetésében még a hangját is felemelte. A király elmosolyodott, és folytatta:
-Annak idején alaposan kihasználtalak, átvertelek, és megszégyenítettelek a népem előtt- felpillantott rám- ezért szeretném a bocsánatodat kérni, és egyben ismét szívesen látni köreinkben. A harcos elmosolyodott. Jól estek neki ezek a szavak egy ilyen magas méltóságtól. Hogy is tudott volna nemet mondani ezek után? Bólintott:
-Megbocsátom, felség.
Az uralkodó visszamosolygott. Érezhetően oldottabbá vált köztük a légkör. Már a harcművész is ugyanolyan bizalommal viszonyult felé. Remek helyzet ahhoz, hogy most valóban rátérjen a témára:
-Ha jól tudom, már tanítottál, ugye Mao Zhu? A másik macska felpillantott a csésze mögül, amit aztán lerakott, és válaszolt:
-Igen, felség. A hercegnőt volt alkalmam tanítani. De ő volt az első és egyetlen tanítványom. Tom Focus sejtelmesen elmosolyodott:
-És mit szólnál, ha most egy egész birodalmat taníthatnál? Mao Zhu a csészébe pillantott. A válasz olyan egyértelmű volt... mégis olyan nehezen jött a szájára. Azzal kombinált, hogy milyen furcsa is lesz otthagyni a magányt, és oly sok év után ismét szocializálódni. Talán most több sikerrel jár, mint a háborúk idején. De hogy az ajánlat érdekelte, ahhoz kétség sem fűződött. Felpillantott:
-Megtisztelne vele. A király visszamosolygott:
-Remek... igazán remek- halkan nevetett is, majd átnyújtott egy lepecsételt dokumentumot- Akkor üdvözlünk a Harcos Akadémián. Holnaptól már kezdhetsz is. A harcművész örömteli mosollyal vette át az iratot, és fejet hajtott.
Akkor megpillantotta a nála lévő tőrt. Eszébe jutott még valami... fel is kapta a fejét:
-Felség... Tom Focus épp letette a csészét:
-Igen?- nézett vissza kíváncsian. Mao Zhu elővette a tőrt, ami arany- és elefántcsont berakások dísztettek, mind a nyelét, mind a hüvelyét:
-Ez még akkor került szem elé, mikor a helycsere után hazaértem. Ismerős volt a név, de nem mertem elhozni. Azt hittem, hogy a jelenlétemmel ismét kivívom a dühödet. Az uralkodó megpillantotta a fegyvert. Kétségkívül nemesé lehetett. Átvette a harcostól, majd óvatosan kihúzta. Csodálatosan csillogott az éle, ugyanolyan éles volt, mintha csak most készítették volna... és benne gyönyörű cirádákkal a következő név állt: Shamu Focus.
Amint a király felismerte a nevet, elszorult a szíve. Finoman visszahelyezte a tőrt:
-Ez honnan van?- kérdezte halkan. Mao Zhu felpillantott:
-Nem tudom. Azt mondták, hogy az apámtól. Tom Focus szemei elkerekedtek a döbbenettől:
-Az... apádtól?- majd izgatottan rákérdezett- emlékszel rá? Azonban a harcos a fejét csóválta... és alázatosan válaszolt:
-Nem. Az első dolog, amire emlékszem, azok az elit katonák. Ők találtak meg, és képeztek ki. Ekkor érzékelte, hogy kicsit gyanús ez a informálódás, és ugyanúgy visszaszólt:
-Miért kérdezed, felség? Az uralkodó nem egészen hitt a fülének... lehetséges volna? De hát... minden egybevág. És úgy érezte, hogy ezt a harcművésznek is jogában áll tudni:
-Azért... mert Shamu Focus az apám...
Kínos csend követte ezt a kijelentést. Mao Zhu úgy érezte, hogy most alaposan kiborította a bilit, és legszívesebben felpattanna, és elfutna Deghyom húsz kilométeres körzetéből. Tom Focus viszont vegyesen élte meg mindezt: keveredett a szégyen, amit a harcos kihasználása miatt érzett, de egyben az öröm is, hisz a jelek arra engednek következtetni, hogy nem ő a családjának utolsó tagja. Feszült volt a hangulat... amit végül a harcművész tört meg, ahogy mégiscsak felpattant, és sűrű hajlongás közepette kért elnézést. Ekkor viszont a király megragadta a vállát:
-Mao Zhu... A harcos felkapta a fejét. Amint látta az uralkodó tekintetét, megnyugodott... hisz az azt sugallta, hogy nincs miért bocsánatot kérnie. Folytatta:
-Lehetséges, hogy testvérek vagyunk? Mao Zhu Tom Focus mancsára tette a kezét:
-Furcsa lenne. Túl sokáig jártunk külön utakon, egyedül- majd ahogy jobban szemügyre vette a királyt, hozzátette- nem, mintha nem örülnék neki. Sőt... Őfelsége elmosolyodott:
-Legalább próbáljuk meg.
Mao Zhu visszamosolygott... és megölelte testvérét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése