Majdnem egy hét után érkezett meg Ghí a Deghyomot körülvevő erdőbe. Hosszú volt az út, még úgy is, hogy megállt Shaiola szigetén, Vasmacska Karmában, és a füves pusztán. Igaz, rátett az is egy lapáttal, hogy az ezüst páncélját viselte közben... Most végre célba ért. Letérdelt a fűbe, a fák hűsítő árnyékába. Lehunyta a szemeit, mély levegőt vett. Megérkezett... Végigsimította tenyerét a gyepen, majd felnyitotta zöld szemeit. Körbenézett. Kellemes környezetnek bizonyult. A biztonság kedvéért azonban nem vette le az ezüst sisakját. Kicsit bizalmatlan, és bizonytalan volt még. Nem járt még a szülőföldjén kívül... és mással nem próbált kapcsolatot létesíteni. Akikkel eddig próbált, azok mind kitagadták szárnyazása miatt. Mindig csak a "rosszabbik" felét látták benne, és nem azt, ami a többiekkel közös. Sose értette ezt... miért könnyebb összefogni valami ellen, mint valami mellett? Hiszen mindent megpróbált...
Ekkor megjelent előtte egy apró lény. Egy tündér. Aztán még egy... és még egy... aztán egy kisebb csapat. A félvér meglepődött. Igen, ezek a tündérek különböztek a fajtájától... nem harcias kisemberek voltak, hanem inkább olyanok, mint a repülő virágok. És igencsak kíváncsian méregették. Az egyik a vállára is szállt, és megpróbálta felhajtani a sisak rostélyát. Ghí finoman eltolta az ujjával:
-Ne....- mondta halkan. Ekkor egy másik repül elé... a hosszú fekete hajából és a különösen szelíd tekintetéből ítélve egy lány. Az angyal kitartotta a tenyerét, mire a leányzó rászállt, és rámosolygott:
-Te olyan vagy mint mi- csacsogta vékony hangján, miközben rámutatott. A félvér kissé zavarba jött:
-Izé.... igen... valami olyasmi. A nevem Ghí... Az apróságok ismételgették a nevét és körbelengték. A féltündér kezdte egész otthonosan érezni magát.
Az egyik közbeszólt:
De minek takarod az arcod? Olyan vagy, mint az a varázslónő!- csacsogta. Ghí kíváncsian felé nézett:
-Mifelé varázslónő? A tenyerén lévő leányzó most megragadta a csuklóját, és próbálta húzni:
-Gyere, megmutatjuk! Majdnem minden nap idejön az erdőbe. Egy szőke bozontos kissrác hozzátette:
-Ahogy a többi deghyomi varázstudó is, mióta csak áll ez az erdő.
-Ejha- mosolyodott el a félvér a sisak alatt- izgalmasan hangzik. A tündérek valóban el is vonszolták egy tisztásra. Ott, a fák mögül megpillanthatta a célszemélyt, aki épp a fűben térdelve mormolt valamit: egy sötétkék ruhás, fehér szárnyú, vörös hajú, madármaszkos nő...
-Zitana mindig ebben az órában jön- csicseregte a fekete hajú leányzó, majd a félvérre nézett- szerintem nyugodtan menj oda hozzá. Bennetek is van némi közös.
-Nem is tudom- méricskélte őt végig alaposan a félangyal- úgy látom, épp el van mélyedve valamiben. Illetlenség lenne megzavarnom... Az egyik göndör hajú hátulról nekiment, koppanva egyet a páncélján:
-Menj már, te mamlasz!
Ghí félig hátranézett rá. Úgy vélte, hogy ez már elég nyaggatás volt. Visszanézett a varázslónőre, és lassan megindult felé. Amaz meghallotta a közeledő lépteket, és felnyitotta kék szemeit. Amint megpillantotta az ezüst páncélos idegent, azonnal felállt:
-Üdvözöllek Deghyom földjén- mondta a szokásos mély és nyugodt hangján- Zitana vagyok. Mi járatban, idegen? A jövevény meghajolt, és válaszolt:
-Ghí vagyok Sanbosco szigetéről. Őfelsége Deghyom ura és Nixa úrnője javasolták, hogy jöjjek ide, miután hazámból kitagadtak. A nőnek felcsillantak a szemei:
-Sanboscóról származol? A varázserdő szigetéről? A félvér bólintott:
-Igen, hölgyem. Ahogy mondod. Habár a maszk takarta, Zitana szemein mégis látszott, hogy mosolyog:
-Csodálatos- hangjában az ámulat hallatszott- még soha senkivel nem találkoztunk Sanbosco szigetéről. Mi több... úgy hittük, hogy az a hely csak legenda. Ghí kissé lejjebb hajtotta a fejét:
-Pedig létezik. Angyalok és tündérek lakják, akik örökös harcban állnak egymással. A mágus közelebb lépett hozzá, kissé gyanakvóan méregetve:
-Akkor te mit keresel itt? Az angyalok közt lenne a helyed, nem? Ghí a fejét csóválta:
-Nem... egyáltalán nem...- leemelte a sisakját- ugyanis én félvér vagyok...
Zitana igencsak meglepődött, mikor meglátta a férfi arcát. Nemcsak, hogy szimpatikusnak találta... de azt is megállapította, hogy nagyjából egyidősek. Bólintott:
-Így értem- majd kissé oldalra fordította a fejét- szóval azért tagadtak ki, mert mindkét nép az ellenséget látta benned. Ghí bólintott:
-Igen... pontosan így történt- majd jobban szemügyre vette a varázslónőt- talán téged is valami hasonló bánt? Csak mert a maszkod... Zitana az álarcra helyezte ujjait:
-Ja ez? Ez csak egy régi tradíció... a deghyomi varázshasználók maszkot viselnek, mert évszázadokon keresztül elítélendő volt a tevékenységünk. De szerencsére a mostani királynak köszönhetően megszűnt ez a felfogás, és mi, a varázshasználók egyenlőek vagyunk a harcosokkal...
Ghí figyelemmel hallgatta a történetet, állva a kék szempár tekintetét, szelíden mosolyogva. Zitana is állta a smaragdzöld szempárt. És furcsa... ez a hatásszünet egyáltalán nem hatott kínosnak. Sőt... inkább kifejezetten kellemesnek. A nő szemei ismét mosolyogtak... majd megfogta óvatosan a maszkot... és leemelte.... Az álarc egy sokat tapasztalt, de fiatalos nő nyugodt, és letisztult vonásait rejtette. Ghí láthatta- talán elsőként- hogy Zitana nem egy madár, hanem egy másik angyal. El is mosolyodott... A varázslónő pedig vissza, majd bátorkodott kérdezni:
-Uram... körbevezethetem a városban? A félvér kedvesen bólintott:
-Igen, hölgyem. Igazán nagy örömet szerezne vele- és nyújtotta a kezét. Zitana megfogta, és elindultak Deghyom városába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése