Aznap este nem jött álom Arklan szemére. Több okból is: először is, mert az idők folyamán hozzászokott, hogy Jena vele van a toronyszobában. Mióta ismeri, azóta nem hiányolja a magányt, amibe előtte oly gyakran burkolózott... hisz nemesi származás ide vagy oda, ő nem volt hajlandó alkalmazkodni. Mind a mai napig nem tette meg. Ez vált a fő okká, amiért nem ő, hanem nagybátyja került a trónra. Egyszerűen nem vágyott a csillogásra... egyben a sznob rokonai közé se. Inkább elvonult tőlük, a saját kezűleg kialakított toronyszobába. És mióta a dzsinn az élete része az alabástromlámpással együtt, valahogy elhomályosult a magány utána vágy. Kifejezetten örömét lelte abban, hogy a kis világát valakivel megoszthatja. A másik pedig, hogy aggódott is Jena miatt. A lány eddig nem mutatta jelét, hogy valami is zavarná. Teljesen felszabadult volt velük, ők hárman együtt vetették bele magukat a legkülönfélébb őrültségekbe. Most meg csak úgy hirtelen... teljes hangulatváltás, és el is ment. De hát ő, a szultán unokaöccse, mit tehetett volna ez ellen? Hisz azt akarta, hogy Jena boldog legyen. És ha csak ez az ára, hát legyen...
De mégis, a szoba olyan barátságtalanul csendes. Valamiféle kellemetlen és hűvös űr tölti be a dzsinn helyét. Kínos... Fel is kelt, elhúzta a függönyt, és kiült az ablakba. Tiszta, meleg éjszaka volt, teliholddal az égen. Kicsiny birodalom fényei kellemesen pislákoltak. Úgy látszik, nem ő az egyetlen, akinek álmatlan az éjszakája. Felnézett a Holdra.... Majd végighúzta az arcán a tenyerét, és lehajtotta a fejét:
-Rendben- mondta megsemmisülve, mintha csak most vesztett volna egy csatát- te akartad hallani, megbántam, hogy Nadirral kukkoltuk a papnőket. Csak hozd vissza egyben Jenát...
Nem is sejtette, hogy a dzsinn valójában milyen közel is van. Ő és Emanuel a hajnali órákban érkeztek a városba. A lány furcsa módon kellemes fáradtságot érzett... olyat, ami minden tagját ölelő melegséggel járta át, és hazavárta. Kísérője ránézett:
-Minden rendben? Jena visszanézett rá:
-Persze- majd ismét előre fordult- csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar visszahúz a szívem. Igazad volt abban, hogy sokat számít az, hogy milyen emberek fogadnak be. Manu visszamosolygott:
-Örülök, hogy sikerült neked is megtalálnod a helyed- majd körbenézett- a palota, ugye? A dzsinn bólintott... majd felkapta a fejét. Kicsit jobban méregette Manut, amennyit még ki tudott még belőle venni a sötétben, majd leesett neki:
-Most ugrik be... Emanuel ránézett:
-Hogyan? Jena pedig folytatta:
-A minap te voltál itt azzal a lánnyal- a felismeréstől ismét visszatért a jól megszokott vigyora- neked adtam a parfümöt, hogy lepd meg vele... Ezután örömtelien felkacagott, és a fejét fogta:
-Szent egek, meg sem ismertelek ebben az indián szerelésben! Manu halkan nevetett:
-Első alkalom, hogy ebben a létformában nem ismernek rám. De kösz a bókot...
A lány ezzel vissza is nyerte a régi vidám énét. És ahogy megérkeztek a palotának ahhoz a bizonyos tornyához, leemelte a leplet a vállairól, és a kísérőjére terítette:
-Nagyon szépen köszönök mindent- mondta kedves mosollyal- rengeteget segített ez a találkozás. Manu visszamosolygott:
-Én örülök, hogy segíthettem. És ha bármire szükséged van, akkor nyugodtan szólj a zoolook-oknak. Jena bólintott:
-Meglesz. És intett. Emanuel lassan elindult visszafelé, a dzsinn pedig bevetette hatalmát, és levitált felfelé a toronyban lévő szoba ablakához.
Arklan még ébren volt. Épp akkor lépett el az ablaktól. A lány így a nyakába ugrott, hátulról bújva hozzá:
-Szia!- üdvözölte örömtelien. A szablyaforgató mester kissé megugrott a váratlan meglepetéstől, de mihelyt tudatosult benne, hogy mi is történt, megfordult, és magához szorította a dzsinnt:
-Jena!- kiáltott fel örömtelien. Őszintén örült neki, hogy újra láthatta. Szorosan zárta is a karjaiba, nehogy ismét el kelljen engednie... Jena érzései sem voltak különbek. Valóban érezte, hogy otthon van, a megszokott helyén... amit igazán a természetes közegének érzett. Bújt a Fekete Macska vállához, kapaszkodva belé... végül felsóhajtott:
-Úgy indultam el, hogy nem tudom, ki vagyok, és hova tartozom valójában- ráemelte a szultán unokaöccsére a tekintetét, hálásan mosolyogva- és rájöttem, hogy én vagyok Jena Sera, és itt a helyem. Arklan visszamosolygott:
-Mit is mondhatnék... üdv újra itthon! A dzsinn úgy érezte, hogy kellemes melegség áramlik végig a lelkén e szavak hallatán. Ettől az érzéstől megindulva megcsókolta Arklant...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése