vivere... e non sopravvivere

"...Non guardavo 

né te,

né le montagne,

né il cielo,

neanche il mare

e quant'altro che puoi guardare.

Ció che guardo é una cosa indefinita:

Sto guardando il miracolo della vita..."

/L. di Agostino/

Cala lelkesedéstül fűtve rángatta fel a tetőre a mechát. Az alig elkészült fémsegéd csak engedelmesen követte a tudóst, engedve a huzavonának.
-Gyere, Manu!- a lány szemei izgatottan csillogtak, majd a tető széléig cibálta a robotot. Leültek, majd felmutatott az éjszakai égboltra:
-Nézd, milyen szép!- mondta lelkes mosollyal- Szeretném, ha ez a látvány az elsők közt lenne, amit látnál! Manu érzékelte a parancsot. Mutatott irány. A parancs szerint, ha a mestere egy adott irányt mutat, neki oda kell fordulnia. Fel is emelte a fejét. Az első képek a szabadban: a két hold fénye, a Rynn tökéletes teli fázisban, a Garutea félfázisban, a T'het maradványai jegesen sziporkázva gyűrűként a bolygó körül. És túl mindezen ott ragyognak a csillagok is.... Cala izgatottan folytatta:
-Hát nem csodálatos? Mondd, hogy csodálatos... Parancsot kapott. Azonnal teljesítette:
-Csodálatos... Csak monoton elismételte, amit a lány mondott. Nem értékelte a szavakat, sem a látványt- minden rögzült, de semmi sem tudatosult. Ekkor a lány megfogta a kezét. Érzékelte az érintést, ahogy az a kis kéz a tenyerébe, majd az ujjai közé simul... de nem reagált. Csak akkor, amikor a tudós kissé előrébb dőlt, hogy ránézzen:
-Manu... Újabb parancs. Ha a mester a nevén szólítja, felé kell fordulnia. Cala felé fordította a fejét. Azok a fekete szemek... amilyen ámulattal csillogtak... és az a félszeg mosoly... A lány úgy nézett rá, mint egy mesterműre... számára az is volt. Kár, hogy ezt csak most értette meg... és kár, hogy akkor nem tudott rá reagálni... nem tudta megsimogatni az arcát, és ott helyben, azonnal megköszönni...

Jobbra, a másik irányba fordította fejét. Nem is tudatosult benne, hogy akkor már emberként mutatkozik. Sokkal inkább az, hogy az erdőben van... és ott áll mellette a fekete párduc. Amint a vadállat észlelte, hogy Emanuel ránéz, azonnal odabújt hozzá, dörgölőzött... A srác kedvesen nevetett, és megsimogatta a fenevadat:
-Szia... én is örülök neked- és ezt komolyan is gondolta. Meglehetősen üdítően hatott rá ez az újabb találkozás, főleg, hogy ilyen fogadtatásban van része. A fekete párduc végül a vállára hajtotta a fejét:
-Már nagyon vártam a napot... Manu megpaskolta a bestia hátát:
-Tudom. És örültem, hogy azonnal jöttél. Bizonyos tekintetben azóta könnyebbek a lépteim... és valahogy az érzékeim is tisztábbak lennének. A fenevad ránézett:
-Ez az én ajándékom feléd. Emanuel elmosolyodott:
-Köszönöm. Ekkor eszébe jutott, hogy a másik oldalán ül valaki. A felismeréstől felkapta a fejét, és már fordult is volna, mikor a párduc egész egyszerűen megfogta a fejét a mancsával.
-Ne nézz vissza... - mondta kérlelően, ahogy aggodalmasan ránézett borostyánsárga szemeivel. A srác értetlenül nézett vissza, közben letolta a vadállat mancsát:
-Miért? A bestia folytatta:
-Azt az életet már magad mögött hagytad, vele együtt. Ha visszafordulsz, lemondasz mindenről, amire eddig törekedtél: a organikus élet, a család... és én is meg szűnök létezni. Manu megsimogatta a fekete párduc fejét... Majd egy határozott lendülettel visszafordult.

Nem érzett semmit. Ugyanott volt, az éjszakai ég alatt, mellette Cala... és a lány fogta a kezét. Közben beszél hozzá:
-Mi lenne, ha a kozmikus energiával is felruháználak?- igencsak elmerengve, valahol erősen kételkedve beszélt- tudod... az energia nem vész el, csak átalakul. Ilyen a lélek is. És ha te ebben részesülnél.... Elharapta a végét, lehorgasztotta kissé szomorkásan fejét, és simogatta a mecha kezét:
-Ezzel csak az a baj, hogy helyetted döntök. Nem tudom, hogy ez mennyire lesz jó neked. És könnyen meglehet, hogy ezzel hatalmas hibát követek el... Egy csapdába zárt lélek... Talán többet ártok neked vele...
Nem tudott reagálni. Most szeretett volna válaszolni a lánynak, de egyszerűen nem tudott... se beszélni, se mozdulni. Csak ült némán, hallgatva, mint valami bábu... Ismét elfordult jobbra. Örömmel látta, hogy a fekete párduc még ott van. De zihált. Ismét levegőhöz jutott, és meg tudta élni az érzéseket. A fenevad aggódva nézett rá. Emanuel ránézett, sóhajtott, és megsimogatta a vadállatot:
-Igazad volt... nem fordulhatok vissza. Bármennyire hiányzik, abban a létformában nem tudom kifejezni az érzéseimet. Pedig szerettem volna megmondani, hogy egyáltalán nem követett el hibát, és hogy köszönettel tartozom. A fekete párduc elmosolyodott:
-Nem szükségesek a szavak. Ezt ő nagyon jól tudta mindabból, ahogy bántál vele.
-És?- a srác elengedte őt- most hova tovább? A fenevad szelíden elmosolyodott:
-Középúton, drága barátom. Habár előre tartasz, de a középúton haladj. Manu mosolyogva bólintott, és ismét elfordult...

A régi önmagát látta szemben: a robot, fekete dzsekiben, kesztyűkkel, sisakkal. Egy hosszabb pillanatra el is sápadt a látványtól. Az alak oda is lépett hozzá... majd megfogta a sisakot. Ahogy emelte le, leomlott alóla a szőke hajzuhatag... végül Nadine nézett rá vissza. Elmosolyodott:
-Remélem, nem bánod, hogy lenyúltam a cuccod. Emanuel megkönnyebbülten visszamosolygott, egyik kezét a lányéra téve:
-Nem, semmi gond- majd ahogy megsimogatta az arcát is, nem tűnt logikusnak, de így folytatta- örültem, hogy téged rejtett a sisak. A lány halkan nevetett, majd elkezdte simogatni az arcát:
-Én is örülök neked... és a lehetőségnek, hogy találkoztunk. Manu lehunyta a szemeit. Jól esett neki a kényeztetés. Sőt... egész valóságosnak hatott...

Aztán kiderült, hogy az is. A szőkeség ezzel keltette. Kissé csodálkozva körbenézett. A kanapén ül, ráterítve egy lepedő, mellette pedig Nadine, aki szelíden rámosolygott:
-Már megint elaludtál, álomszuszék- mondta nyugodt, kedves hangon. Emanuel elpirult, majd kissé zavartan lejjebb hajtotta fejét:
-Ne haragudj... A lány válaszként egy csésze teát nyújtott neki át, majd hozzátette:
-Minden rendben? Kicsit aggódom miattad. A srác átvette az italt, és meglepetten nézett vissza:
-Persze, jól vagyok. Nadine sóhajtott:
-Figyelj, tudom, hogy érint annak a személynek az elvesztése. Azóta többet melózol, délutánonként bealszol...
-Csak a gondolataimat terelem a tragédiáról- tette hozzá Manu- nem akarok a további napjaimban ezen keseregni, ezért inkább terelek, és így próbálom lezárni. De jól vagyok... A szőkeség kedvetlenül szusszantott, majd némi filózás után barátja vállára tette a kezét:
-Tudom én, mi kell neked. Az, hogy kiszellőztesd a fejed. A srác értetlenül fordult felé:
-Mire gondolsz? Nadine folytatta:
-Te a múltkor összehoztál nekem egy csodás bált. Most pedig én hozok össze valamit, amitől egy kicsit kikapcsolsz- megragadta a csuklóját, és már vonszolta is- na, gyere... Mit tudott mit tenni Emanuel. A kiürített csészét az asztalra tette, és követte a lányt...

Az arab negyedben az átlagosnál laposabb volt az élet. A bazár sem volt nyitva. A lakosok vagy az otthonaikba henyéltek, vagy az utcán üldögéltek, és trécseltek, de semmi különösebb nem történt. Nadirnak sem volt kedve mutatványozni. Ezt az unalmat előbb valami távolnak ható duruzsolás törte meg... aztán Manu és Nadine, ahogy beszáguldottak. Csak a szokásos: egy motor, egy Ferrari. Az utcán üldögélők ijedten ugrottak el az útból. A páros pedig még állatkodott egy ideig: hajtűkanyaros utcák bevétele, ugratás... sőt, a motoros olyan szerencsés helyzetben volt, hogy járműve elejét meg is emelte, és csak a hátsón hajtott tovább. Sikerült is szép kis port- és felhajtást kavarniuk az arab negyedben. Miután a pangó bazár sarkában leparkoltak, Emanuel örömteli vigyorral vette le a sisakot:
-Ez valóban orbitális volt!- kacagott fel felszabadultan- Már tudom, mi hiányzott. A lány is levette a sisakot, és az autóban hagyta:
-Tudom én, mi kell neked- vigyorgott barátjára, és belé karolt- egy kis adrenalin mindenre megoldás. A srác halkan nevetett, átkarolta Nadine derekát, és megpuszilta a homlokát. Ekkor viszont magával a szultánnal találták szembe magukat, aki két őr kíséretében jött eléjük:
-Magyarázatot kérek erre a rendbontásra- mondta komoran. Manu szólt volna, de a barátnője megelőzte:
-Az én hibám, felséges Shah- próbálta kínosan kibeszélni magát- belerángattam Emanuelt ebbe az útba, hogy ne csak otthon mugorodjon. Shah megvakarta a szakállát:
-Belerángattad? És ez volt az úticél? Nadine kínosan bólogatott:
-Ó, igen.... valahogy úgy. A szultán sejtelmesen elmosolyodott...

A páros pedig a következő pillanatban már a palotában találta magát. Arklan vezette őket körbe:
-Sajnos felzaklattátok nagybátyám kényes lelki világát- telibe vigyorgott feléjük- de annyi baj legyen. Sajna ma zárva a bazár, de én is mutathatok egy s mást. Manu kíváncsivá vált:
-Mi mindent? Egy hatalmas terembe értek, telerakva mindenféle csodálatos tárggyal: lámpásokkal, vázákkal, apró üvegcsékkel, és szőnyegekkel. Emellett már ott volt Jena Sera is, aki őket látva vidáman felpattant, és mosolyogva odaszambázott eléjük:
-Óóó, vendégek! Mily csodás! Miben segíthetek? Arklan felé fordult:
-Mesélj nekik egy kicsit. A dzsinn kissé máshogy értelmezte a kérést. Azonnal megragadta Emanuel kezét:
-Gyere, szépfiú, mutatok valami érdekeset- és arrébb vonszolta. Nadine szemei erre elég döbbenten elkerekedtek. Viszont a srác csak tehetetlenül nézett vissza rá. De a szőkeség sem maradt ki a jóból. A Fekete Macska a vállára helyezte a kezét:
-Ne aggódj, Jena nem harap- majd az egyik faliszőnyeg felé fordultak- addig vess egy pillantást erre a remekműre. Az egyik legdrágább szőttes...  A lány elmosolyodott. Valóban tetszett neki a munka.

A másik kettő addig a terem túlsó végében tartózkodott. A dzsinn különböző üvegcséket mutatott Manunak. Ez utóbbi fel is vette, és közelebbről is szemügyre vette őket.
-Na?- kérdezte a lámpás egykori szelleme- hogy tetszenek? A srác elmosolyodott:
-Mindegyik pompás- majd felvette a rózsaszínűt- de ez kifejezetten tetszik. Egy pillanatra visszanézett Nadine-ra:
-Szerintem illene is hozzá... Jena pajkosan rávigyorgott:
-Akkor... nyugodtan tedd el. Emanuel visszafordult felé:
-Hogy mondod?- kérdezte rácsodálkozva.
-Tedd csak el- mondta a dzsinn- lepd meg vele! Manu visszamosolygott:
-Köszi!- majd lelkesen rohant is vissza a szőkeséghez.

Amit ezután Jena látott, az az, hogy a srác átnyújtja a parfümöt, Nadine beleszagol... majd lelkesen barátja nyakába ugrik. Végül Manu leteszi őt a földre, és megcsókolja...