kíséret hazáig

Egy újabb tanítási nap vége. Ez most különösen hosszúra sikerült a plusz lapáttal rákerülő tanári értekezlet miatt. Anna Lisa teljesen kimerült. Épp, hogy ki tudott vánszorogni a Mágusképző kapuján, húzva maga után a táskáját. Felnézett az égre. Alig  volt már napfény. Sóhajtott... majd felkapta a táskát. Azonnal potyogtak ki belőle a könyvek, miután rosszul húzta be a cipzárt.
-Spierdalaj, spierdalaj, spierdalaj....- bosszankodott halkan, amint leguggolt, és szedte össze a holmikat.

Az egyik könyvre azonban valaki más is rátette a mancsát. A tudós felnézett. A fehérhajú srác nézett vissza rá, akit az uralkodók megmentettek Andron szigetéről. A szamurájfelszerelés helyett ezúttal civilben volt. A lányra mosolygott:
-Jó estét, kisasszony- segített neki felszedni a könyveket- ahogy elnéztem, elkel egy kis segítség. Anna halkan nevetett, és eltűrte a haját:
-Igen... köszönöm. Jólesően zavarba hozta a nem várt segítség. Visszapakoltak a táskába. Ezúttal ellenőrizte, hogy rendesen be lett-e zárva. Elmosolyodott:
-Remek! Minden a helyén. A harcos viszont nem érte be ennyivel. Ha már belekezdett a játékba, úgy gondolta, hogy tovább játssza:
-Hazakísérhetlek?- majd sejtelmes mosollyal hozzátette- már besötétedett. Illetlenség lenne a részemről magára hagyni egy ilyen kedves hölgyet. Annának kifejezetten tetszett, hogy Blando ennyit bókol neki. Kissé bele is pirult a szavaiba.
-Azt örömmel venném- válaszolta mosolyogva.

El is indultak befelé a városba. A srác tovább tartotta a témát:
-Mit csinálsz itt ilyen későn?
-Most ért véget a tanári értekezlet- válaszolta a tudós- itt tanítok a Mágusképzőben, alkímiát. Majd észbe kapott, és kezet nyújtott kísérőjének:
-Amúgy Anna Lisa Szelina vagyok... örvendek- mondta kissé zavart mosollyal. A fehérhajú halkan nevetett, és kezet fogott vele:
-Blando Vada, kardforgató. A lány azonnal felismerte a nevet. Ő is ott volt a királyi párnak rendezett bulin, látta minden mozzanatát, köztük a három vendéget is. Kissé el is hűlt, majd rákérdezett:
-Te zoolook vagy, ugye? A harcos kissé furcsállta a kérdést, végül válaszolt:
-Igen. Miért?

A tudós ennek a tudatától igencsak hallgataggá és kissé elzárkózóvá vált. Kerülte is kísérője tekintetét. Blando nem értette ezt a viselkedést. Rá is kérdezett:
-Valami rosszat mondtam? Megérintette Anna hátát, mire az megborzongott. Kellemetlen tapasztalatai voltak a zoolook-okkal a múltban. Azért jött Nixába, hogy tiszta lappal kezdjen. De a rossz emlékektől nehezebb volt megválni, mint gondolta. Blandora nézett, és erőt vett magán. Valóban, itt egy kedves, segítőkész srác... ezt kéne szem előtt tartania elsősorban. Sóhajtott:
-Nem, igazán semmi- zavartan körbenézett, majd vissza a harcosra- csak elfáradtam... meg egy kicsit hűvös is van. Kísérője elmosolyodott:
-Ezen könnyen segíthetünk. Leemelte a dzsekijét, és a fiatal tanárnő vállaira terítette. Anna ismét elpirult. A gesztus melegséget lopott a szívébe. Így visszagondolva úgy érezte, könnyen félre tudja tenni félelmeit.

A következő fordulónál már meg is érkeztek. Kedves kis kétszintes, pirostetős ház volt a végállomás. Blando meg is jegyezte:
-Nagyon kis takaros. A lány felé fordult:
-Kösz... Egy régi ismerősömmel osztozunk rajta. A srác bólintott. Anna levette a dzsekit, és visszaadta neki:
-Jó volt téged megismerni. De... lenne még egy kérésem. A srác kissé meglepetten pillogott:
-Mi lenne? A tudós végigmérte őt, majd ismét a szemeibe nézett:
-Szeretném, ha megmutatnád magad. Blando ezt bóknak vette. Azonnal fel is öltötte a fehér kobra alakját.

Anna elszörnyülködött egy pillanatra, és fél lépést tett hátra. Érezte, ahogy végigfut rajta a hideg, és a pulzusa a mennyezetet csapkodja, zihált is. De ökölbe szorította a kezét. Próbálta rejteni a félelmét, hiába állt testközelben egy vérszomjasnak látszó bestia. A kezére nézett... Ennek a kígyóembernek hatalmas karmai voltak. Blando továbbra is éretlenül nézett rá:
-Minden rendben? Jól érzed magad? Azonban a tudós nem figyelt a hangjára. Másra koncentrált. Lassan közelített felé a kezével... Először csak félve érintette meg a karmos mancsot. Meg is rezzent. Másodszorra azonban lassan már rásimult a kis keze a bestiáéra. Amint rácsukódtak az ujjai, stabilan fogta... talán kicsit túl stabilan is. A zoolook halkan meg is jegyezte:
-Ez szorít... Anna felkapta a fejét. Lehet, hogy a kobra nézett vissza rá- de meglehetősen kínosan, és pirosan. Merthogy ő is értékelte a gesztust, de a tudós szorítása erősebbnek bizonyult a kelleténél.

Ezt a felismerést... szörnyeteg, nagyon is emberi reakcióval. Anna Lisa tekintete hirtelen meglágyult. Engedett a szorításon... mire Blando összefonta az ujjaikat. Ezzel, hogy a kezét finoman bezárta az a nagy mancs, kellemes melegség öntötte el a tudóst. Ismét elpirult... állva a bestia tekintetét. A zoolooknak ekkor esett le:
-Te félsz tőlem... A fiatal tanár zavarba jött, majd hevesen magyarázott:
-Nem, nem... nem félek tőled- megragadta a csuklóját. Ettől viszont a srác rezzent meg:
-Mit csinálsz? Anna elbizonytalanodott a kérdés hallatán. Lehajtotta a fejét. Igen, valóban félt tőle... de pontosan miatta akart túl lenni ezen a fóbián. Ismét a karmos mancsra nézett... már tudta, hogy nem jelent veszélyt. Belecsúsztatta megint a tenyerét, ráfonva ujjait:
-Köszönöm, hogy hazakísértél- mondta végül halkan. Lassan elengedte a kezét... Blando viszont utána szólt:
-Várj!

A lány már az ajtóban állt, mikor visszanézett. A srác már az emberi alakjában állt:
-Lenne még kedved... szóval- zavarban volt, ahogy beszélt- szeretnél még találkozni? Anna Lisa nem hallott a fülének. Elhívta! Elég döcögősen indult ez az egész a félelmével, a kínos elfogadással, és a bizonygatással együtt... de úgy tűnik, most már minden aggodalma felesleges. Szelíden elmosolyodott:
-Holnap, tanítás utána? Erre Blandónak is fülig ért a szája, ő is érezte, hogy megkönnyebbül ettől a feszült helyzettől. Bólintott:
-Érted megyek...