Azbah-Dzsan elkísérte Tarát. Utóbbi nagyon izgatott volt... nem tudta, hogy a többiektől mire számíthat. Vajon ők is úgy fogadják, mint az ektrek, vagy pedig megbotránkoznak, és száműzik? Még az is megfordult a fejében egy röpke pillanatra, hogy talán a társaik haláláért kivégzik őt. Persze a főpap egész úton nyugtatta őt, és biztosította, hogy majd vigyázz rá. A lány a kezdetektől fogva bizalmasan nézett rá. Volt valami az öregben, ami elűzte a félelmét. Talán, hogy kicsit a nevelőapjára emlékeztette...
Lady Spark nem egészen volt biztos az irányba, így többször túlmentek, vagy rossz helyen fordultak le. De még a nap folyamán sikerült megtalálniuk a rétegen belül a célállomást. Itt a nyomtatott áramkörök fémes, hideg színben szikráztak, a jelek egészen minimálisan tértek el az ektrek által használtaktól. Tisztes távolságban álltak meg, és a lány a többi kék alakot látva elbizonytalanodni látszott. Azbah felé fordult:
-Megérkeztünk. Most már tényleg nem fordulhatsz vissza, gyermekem. Tara rápillantott:
-Tudom...- mondta kissé idegesen. Kísérője felvonta a szemöldökét:
-Akkor meg mire vársz? A lány sóhajtott:
-Még mindig nem hiszem, hogy bizalommal fogadnának. Számon kérhetik rajtam a történteket, hogy mi történt a társaikkal. A főpap a vállára tette a kezét:
-Akkor sem a te hibád. És mondtam, hogy nem fogom hagyni, hogy bántsanak. Enyhén elkezdte rángatni, biztatásképp:
-Na, gyere... Lady Spark ismét a kísérőre pillantott. Majd nagy levegőt vett, erőt vett remegő térdein, és elindultak.
Ahogy közeledtek, a többi lekt is felkapta a fejét. Megindultak feléjük, és a csapat egyik fele Azbah nyakába ugrott, örömtelien üdvözölve őt. Ők se láttak ektret egy jó ideje. A másik fele pedig Tarát bámulta elég élesen. A lány úgy érezte magát, mintha valami bizarr tükörbe nézne: ugyanolyan kék, fekete hajú emberek, mint ő, fekete-vörös olykor sárga jeles ruhákban. Kicsit jobban szemügyre véve őket... olyan érzése támadt, mintha elhúztak volna előle egy tömör falat, ami eddig nem engedett számára betekintést bizonyos dolgokba. Az egyik, nála valamivel idősebb rövid hajú fazon aztán vette a bátorságot, és rákérdezett:
-Cor Serpens? Lady Spark felé kapta a fejét:
-Tessék? A fickó ismét rákérdezett:
-Te vagy Cor Serpens? Tara érezte, hogy elszégyelli magát. Talán ez valami alap lekt dolog, amit tudnia kéne, de lövése sincs róla:
-Nem, nem ismerem. Ekkor egy másik kérdezett:
-És nem is találkoztál vele? Nagyon hasonlítotok. A lány tovább csóválta a fejét:
-Nem, nem találkoztam. Egy kiskölyök aztán beüvöltötte:
-És neked mégis mi a neved, ha nem Cor Serpens? A lány válaszolt:
-Tara. A nevem Tara Lekt.
Látszólag a kék alakok szemek elkerekedtek, majd a rövid sokk után az egyik nyegle alak beordította:
-Ez meg mégis miféle név? Csak a szemétláda materiális lények használnak ilyet. Ennek hallatán Lady Spark azonnal elkezdett hátrálni, de beleütközött a vörös főpapba. Aztán ahogy konstatálta, hogy teljesen körül van véve, visszafordult, és a bátorságát ismét összeszedve válaszolt:
-Azért, mert az vagyok... Ekkor kissé közelebb lépett hozzá egy idősebb, teljesen fekete ruhás, hosszú hajú, rövid szakállas alak, majd rákérdezett:
-Hogy lehetnél te materiális? Egy materiális nem jut el ideáig. Tara ismét összeszedte magát, felkészülve, hogy ezt a válaszát kérdések hosszú sora fogja követni:
-Emberként kezdtem az életem. De más emberek kísérleteztek rajtam, egészen 16 éves koromig. És valószínűleg, hogy annak idején ennek a kegyetlenségnek nem csak én, hanem a társaitok is áldozatul estek. Éppen ezért... minden, amit lektként tudok... azt tőlük kaptam.
Újabb csend. Most viszont az egész kék népség elhallgatott. Aztán halk motyorgás. A lány épp csak foszlányokat tudott elcsípni. Éppen szóba hozták, hogy annak idején tűntek el lektek, és soha senki nem látta őket viszont. A talpig fekete ruhás végül ismét felé fordult:
-Láttál olyanokat, mint mi? Mit tudsz róluk? Itt már Lady Spark erősen elkezdett remegni. Nem tudott uralkodni félelemén:
-Mind meghaltak...- lejjebb hajtotta fejét- sajnálom...
Ahogy az várható volt, 4-5 kék alak azonnal elkezdett káromkodni, és már ugrottak is. Tarának csak annyi ideje volt, hogy maga elé kapja karjait. Aztán látta, hogy a teljesen fekete ruhás alak azonnal hárítja a támadókat. Nem is egyszer, hanem többszörösen is. El is képedt rajta, hogy milyen gyors és erős. A sikertelen kísérletek sorozata után a támadók végül feladták, majd az egyik ráüvöltött:
-Hibát követsz el, Fomalhaut! Nyilvánvaló, hogy a testvéreinknek ő a gyilkosa! És ezt nem úszhatja meg büntetlenül! A lekt főpap visszaszólt:
-Azt nem tudhatod, Spica. Egyikőtök sem ítélheti el felületes információk alapján. Az én dolgom, hogy alaposan kihallgassam, és ítéletet hozzak felette.
Erre már Azbah-Dzsan is felé fordult:
-Fomalhaut, kérlek téged, ne bántsd. Kezeskedem felőle, ő nem tehet a történtekről. A kék alak ránézett a másik főpapra, ahogy megfogta a lány kezét, és magához húzta:
-Tudod, hogy bízom benned, Azbah barátom. Te jó jellemismerő vagy. De ennek a történetnek a végére szeretnénk járni. Add át nekem. Ígérem, nem esik bántódása, amennyiben tényleg ártatlan. A vörös alak Tarára nézett. Amaz reszketett a félelemtől. Tudta is, hogy miért... az Örök Energiából visszatérve is teljesen össze volt törve. Viszont ugyanúgy bízott Fomalhaut ítélőképességében, és tudta, hogy annyi év után is adhat a szavára. Sóhajtott, és végül bólintott:
-Rendben- majd Lady Sparkra nézett- ne félj, gyermekem, nem lesz semmi gond. A lányt most egyáltalán nem nyugtatta meg Azbah szava. Csak tehetetlenül engedte, hogy a kék főpap magával vigye, el a vegyes érzésekkel kavargó tömegtől...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése