provvidenza del Buio 2

Habár még mindketten tartották az előírt távolságot, Celestino érezte, hogy közte és úrnője között valamivel megenyhült a légkör. Kicsi olykor vele edzett a pályán, és bár sikertelenül, de próbálta rábeszélni a mágiahasználatra. Végül belátta, hogy a testőre a múltkori párbaj után jogosan preferálja a kardot. A Hold tóhoz is szívesen ment elmélyülni a hölggyel. Ezzel egy apró bökkenő volt: mindig csak ezt a rövid, néhány éves életét látta viszont, és a legkorábbi képnél, a Sötétség hatalmas zöld szempárjánál mindig megakadt a kép. Mintha elvágták volna a filmet, vagy zsákutcába ért volna... onnan nem tud tovább menni. A legutóbbi alkalommal változott a kép, mikor is a zöld szempár követően maga a kép elkezdett kavarogni... látta egy pillanatra a fény arcát... néhány sárkányt... a rohamosan épülő birodalmat a Vad világban... És mikor odaért, hogy Kicsi alázatosan, és szomorúan megválik a hollónemes páncéltól, felriadt.

-Úrnőm...- kapta felé riadtan a fejét. Azonnal megállapította, hogy félelme alaptalan. A meg se rezzent. Sőt, olyan mélyen átjárta őt a nyugalom, hogy testőre szinte a saját bőrén érezte. Nyugtázta, hogy minden rendben. 

Fél órával később Kicsi is magához tért. Mosolyogva fordult a sötét angyal felé:

-Na? Celestino alázatosan meghajolt:

-Bocsásd meg a tolakodásomat,  úrnőm, de lenne egy kérdésem. A nemes felé fordult kíváncsian:

-Mi lenne az? A testőr pedig a látomás alapján rákérdezett:

-Neked mi dolgod volt Sötétséggel? Elindultak vissza a villa felé, Kicsi pedig elmesélte a történetet:

-Hollónemes voltam. Ők Sötétség elit katonái, egyszemélyes kis hadseregek. Nem csupán a kegyeltjei, hanem mindenkitől függetlenek, csak is az ő szavára hajtanak vége parancsot, és az ő nevében járnak el. Hálás feladat, öröm volt őt szolgálni. Viszont ezzel a szolgálattal a függetlenség, pártatlanság miatt az is jár, hogy egyedül vagyunk. Elszakadunk a régi életünktől. Sötétség ezt nekem nem is hagyta sokáig, mivel ragaszkodott hozzá, hogy térjek vissza a lányomhoz. A sötét angyal felé fordult:

-Ő merre van? Kicsi halkan nevetett:

-A kék fővárosban a barátjával. Nagy lány, kijár neki a függetlenség.

Így elbeszélgetve az időt értek haza. Amint beléptek, a nemes meglepve tapasztalta, hogy valaki szemből a nyakába ugrik. És mielőtt a testőr még fegyvert rántott volna, akkor ismerte fel, hogy "támadója" nem más, mint Jena Sera:

-Meglepetés!- kiáltott a lány teli vigyorral az arcán. Kicsi megölelte őt:

-Na. ni csak, az emlegetett szamár. Épp rólad beszéltünk. Jena a többes szám hallatán felpillantott... és vigyora azonnal leolvadt, tekintete meglepetté vált. A sötét angyal nem tudta hová tenni ezt a reakciót. A pillanatnyi fagyos hangulatot végül a nemes oldotta, ahogy lány vállára vert:

-Ő Celestino, a testőröm. Erre a sötét angyal meghajolt, és kezet csókolt a vendégnek:

-Kisasszony... Jena azonban még mindig le volt döbbenve. Anyja felé fordult, és halkan odaszólt:

-Annyira hasonlít rá... Egész biztos, hogy nem... Kicsi pedig mosollyal nyugtázta:

-Ugye? De nem, nem ő az. Cielo az emberek világából való. A lány ismét visszanézett a testőrre, és alaposan végigmérte:

-Akkor is félelmetes. 

A társalgás már a nappaliban folyt, tea és sütemény mellett. Celestino nem igen tudott hozzászólni a beszélgetéshez, de szívesen hallgatta, ahogy a két hölgy csacsog. Megállapította magában, hogy kifejezetten dallamos a hangjuk. És legalább így is megtud egy s mást róluk...

-Randy?

-Ó, még mindig pompásan vagyunk. Az együttes csak jobban összekovácsol minket... na és persze a bátyámat. 

-Tényleg, és vele mi van? Még nem volt alkalmam találkozni vele. Jena itt legyintett:

-Semmi komoly. Gyakorol, Ninának segít. Éppen büszke rá, mert a kiscsaj sikeresen végzett egy zombi hordával. Bár egy kicsit remegett utána, de tényleg gyorsan megtanulja kezelni. Lehet, hogy sosem állt hozzá közel a vérengzés, de elbánik vele. Kicsi bólintott:

-Igen, rá emlékszem. Segítenem kellett neki, hogy meg tudjon birkózni ezzel a feladattal. Ő tényleg egy nagyon nagylelkű és önfeláldozó ember, remélem, a bátyád vigyáz rá. 

-Jaj, nagyon! Mint egy kis porcelán babára. Hiába no, neki is benőtt a feje lágya. Pedig milyen kis idióta volt még, mikor Sötétség szembesített minket egymással...

Erre Celestino viszont már felkapta a fejét. Nem tudta megállni kérdés nélkül:

-Ilyen jól ismeritek Sötétséget? Jena lelkesen válaszolt:

-Hát hogyne! A vér szerinti leszármazottja vagyok. A sötét angyal pedig folytatta:

-Minden meditáció során ő a végpont. Mintha a tudatom nem tudna onnan mélyebbre ereszkedni... mintha valami nem engedné... Jena értetlenül hallgatta, Kicsi viszont sóhajtott, és nyugodt hangon válaszolt:

-Említette nekem, hogy törölte az emlékeidet. Ha nem akarja, hogy emlékezz, annak oka van. A testőr szemei elkerekedtek, és előtört belőle a kíváncsiság:

-Szóval... előtted és az előző mesterem előtt voltak mások is? A nemes bólintott:

-Minden valószínűséggel. De ha tudni akarod... 

A sötét angyal elmerengett. Mi minden történhetett előtte? Hol járhatott? Kikkel találkozhatott még? Aztán felpillantott a most már kínos csendben ülő hölgyekre. Úgy tűnik zavarba hozta őket- de mily meglepő, most nem szégyellte el magát, hanem elmosolyodott. Valóban, Mauek jó mester volt, és most Kicsitől és rengeteget tanul. A kellemes társaságról nem is beszélve. Ismét felpillantott, pontosan úrnője szemeibe, és elmosolyodott:

-Nem akarom tudni...