2012. január 6., péntek

Dorina Joris vs. Willy Pulp

"Úgy hiszem, hogy a zene szeretete
közelebb hozhat két embert"
(Gigi D'Agostino) 


Dorina élvezte a turnézgatást az emberek világában... főleg az olasz szakaszt. Az italo dance bulija óta nem hagyta még el az országot. Csak élvezte, hogy magával ragadja az emberek életérzése, a konyha, a ruhák... és a nagyszerű időjárás. Pont az egyik buli másnapján volt, magenta bikiniben, sötét napszemüvegben és türkizkék strandszoknyában az egyik part koktélozó kunyhójánál, élvezve a tenger és a strandozók látványát, a napsütést, és a kezében lévő Cuba Librét. Jólesően sóhajtott:
-Ez aztán az élet...- jegyezte meg miközben a pohár karimáján körzött ujjával- semmi rohanás, csak a lazítás, és két kanállal falni az életet, esténként pedig hagyni, hogy magával ragadjon az éjszaka ritmusa. Ekkor megszólalt mellette egy hang:
-Csak nem külföldi vagy? A meglehetősen alul öltözött lány a másik oldalra fordult... és egy meglehetősen alacsony, sötét hajú, sötét szemű, kreol bőrül kis szakállas srácot pillantott meg, aki szintén ott fogyasztott. Lejjebb emelte napszemüvegét:
-Olyasmi. Gondolom te meg helyi. Az idegen elgondolkodva felvonta szemöldökeit:
-Szintén olyasmi. Szárd vagyok, nem olasz- tette hozzá vigyorogva. Dorina csak értetlenül nézett, majd elmosolyodott, és próbálta valami viccként felfogni a kis ember szava járását.

Az idegen folytatta:
-Dorina Joris, nemde bár?A lány elvigyorodott:
-Igen, az lennék. A kis csávó kezet nyújtott neki:
-William Lenti- ahogy kezet fogtak, folytatta-  láttam, mikor tündérruhában kihívtad Gigit. Meg azért a múltkori buli se volt rossz, amit az italo dance tiszteletére adtál. Dorina fülig pirult, hogy a kisember miket bókol neki:
-Köszönöm szépen, igyekeztem. Erre Will hangnemet váltott, és kihívó vigyorra:
-Tényleg csak igyekeztél. Erre DJ lekapta szemüvegét:
-Hogy érted, hogy csak igyekeztem?- fakadt ki- beleadtam minden tőlem telhetőt. Az idegen pedig folytatta:
-Valóban jól raktad össze a számokat, olyanokat főleg, amiről meggyőződtél, hogy a közönség is szereti, és animálni is csodálatosan tudtál. Mégis kifelejtettél az egészből egy aprócska összetevőt.

Dorina kellemetlen gombócot érzett a gyomrában ettől a kijelentéstől. Olyan szép volt annak a tudata, hogy elismert és el tudja bűvölni a közönséget. Most pedig ez a kisember egész egyszerűen az arcába nyomja, hogy  egyáltalán nem tökéletes. Valahol a szíve mélyén legszívesebben kifakadt volna, de próbált uralkodni az érzésein: nem akart olyan lenni, mint a többi nagypofájú sztár, akiknek a fejébe szállt a dicsőség. Will pedig a felvett sunyi vigyorral folytatta:
-Mi a helyzet, kislány? Elvitte a cica a nyelved? DJ nem babrált a szívószállal... egy hatalmasat húzott a Cuba Libréből, és a srácra meredt:
-Elmondanád, hogy mégis mire céloztál az előbb? Az idegen mosolya most kifejezetten barátságosra váltott. Felhajtotta a maradék italt:
-Akkor gyere velem- csúszott le a székről- szerintem te is tudod miről van szó, de a hírnév kicsit tompította benned. Ez nem sértés, mindenki átesik rajta. De én most felelevenítem benned. A lány felvonta a szemöldökét, majd ő is kiitta a poharat, és követte újdonsült barátját.

Willy az egyik helyi diszkóba kalauzolta, ami most üresen állt. Két keverő pult, egy csomó ismeretlen lemez, és más semmi. Ahogy mentek a színpadra, magyarázott:
-Csak te meg én. Itt nincs közönség, se más döntőbíró. Dorina elmosolyodott, és bólintott:
-Részemről rendben. Azzal el is indították a berendezést. Will először egy Depeche Mode számot tett fel. Még a fejét rázta hozzá. A lány kicsit zavarban volt, hogy ezzel mire is vághatna vissza, nem ehhez a stílushoz szokott. Közben a kis srác már egy Foo Fighters lemezt tett fel. DJ ettől már egész bepánikolt és kapkodva túrta fel a lemezeket. Mit is lehetne feltenni erre... mivel is lehetne válaszolni. Aztán meglátott egy Paul Oakenfold lemezt, amit lassan a kezei közé vett, és megcsodált. Egy régi szeretett szám volt az. Gondolkodás nélkül fel is tette a lemezt. Amint megszólalt az ismerős dalt, elkezdett örömtelien sikonyálni. Will azonnal felé kapta a fejét:
-Azt a mindenit! Utoljára a volt csajomat hallottam így sikítani azon a bizonyos éjszakán...

Közben egy olasz számot tett fel. Dorina pedig lelkesen visszavetette magát a lemezek közé, hátha talál még valamilyen kincset. Talált! Méghozzá egy eurodance-es dalt. Azonnal keverte az előző lemezre, és már táncolt is rá. A kis srác elvigyorodott. Felmérte magában, hogy így testközelben a táncoló DJ látványa több, mint üdítő. Már nyúlt volna a következő is, mikor a lány már megelőzte. A kezei közt a következő lemezzel lelkesen csacsogott:
-Magasságos egek, ez Usura! Már azt hittem, sosem találom meg. Azt is tette fel, és pattogott körbe-körbe a színpadon, mint egy hülyelány. Willy pedig a következő lemez után csak nézte őt és kacagott:
-Hát ez orbitális!- tapsolt- Teljesen bepörögtél, mint az atom.

Dorina eufóriától feltöltve, teli vigyorral válaszolt:
-Még szép! Ezeket a számokat imádom! A kisember összefonta a karjait, és elégedetten elvigyorodott, mint aki jó munkát végzett. A lány rá is csodálkozott a viselkedésére... aztán leesett neki a tantusz:
-Ezt akartad megmutatni, ugye? Hogy elfelejtettem a zene szeretetét. Pedig az is fontos, hogy ne csak a közönség, de én is szeressem azt a dalt, amit felteszek. Will bólintott:
-Pontosan, csajszi. Természetesen a közönség mindenek előtt, de van olyan közönség, aki az igénytelenséget választja. Szerencsére, te eddig mindig a jobbakat fogtad ki, de egy kicsit úgy éreztem az Gigi elleni párbajodon, hogy nem mindig élvezted magát a zenét. Erre akartalak rávilágítani. És fogadd meg, hogy soha... de soha nem adod alább, mint a saját igényeid. Dorina szélesen elvigyorodott, majd nagy lendülettel megölelte a kicsit több, mint 150 centis srácot:
-Köszönöm, Will! Olyan, mintha kicseréltek volna. A srác pedig a méreteiből adódóan DJ mellei közé préselt arccal, vigyorogva, tompa hangon válaszolt:
-Ugyan... igazán nincs mit, csajszi....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése