polaritás

A főpap italának köszönhetően Tara mélyen, és álom nélkül aludt. Különösen pihenten és nyugodtan ébredt. Az első dolog, ami tudatosult benne, hogy meglehetősen komfortos helyen van. A második pedig, hogy a főpap egyik fehér ruháját viseli. Aztán végiggondolta az előző nap történteket... Furcsa a tudat, hogy nincs egyedül, sem a képességeit tekintve, sem mindabban abban a rosszban, amit megélt. És nemcsak az ektrek, hanem ő is hiszi, hogy maradtak túlélők.

Lassan kikecmergett az ágyból, és elindult kifelé. Az előszobában ott ült Azbah, az áramkörös falakat babrálva (a lány fejében megfordult, hogy ez valami kibertéri telefon lehet). Amint meglátta vendégét, elmosolyodott, és felé fordult:
-Hát felkeltél, gyermekem?- odalépett hozzá- remélem, kipihented magad. Lady Spark bólogatott, majd megfogta a tunikát:
-Ezt visszacserélném a sajátomra. Nem láttad véletlenül? A vörös alak halkan nevetett:
-Néha olyan furcsán fogalmazol. Megfogta a lány vállait, mire a rajta lévő fehér ruha pixelenként módosult... a régi fekete, sárga áramkörös ruhára. Végignézett magán:
-Ez új. Azbah elmosolyodott:
-Úgy látszik, a materiális világban máshogy mennek a dolgok. Az ilyesmi ideát természetes.

Tara a vörös alak felé fordult:
-Épp ezért lenne pár kérdésem. A múltkor találkoztam ördögszikrákkal és ronokkal. Azok miféle lények? A főpap elmosolyodott, majd kiléptek a lakásból:
-Az ördögszikrák maguknak való népek. Nem igen érintkeznek másokkal, nem is kedvelik a feléjük közeledőket. A ronok pedig semlegesek.
-Hogyhogy semlegesek?- kérdezett vissza a lány.
-Ahogy az ektrek képviselik a pozitív töltést, a lektek pedig a negatívat, úgy a ronok semlegesek. Mindkét nép tulajdonságait ismerik, úgyhogy ha harcra kerül a sor, nehéz velük elbánni. Lady Spark bólogatott:
-Igen, ez ismerős...

Lassan visszaérkeztek a szentélyhez. A lány ismét végigmérte. Azbah látta rajta, hogy egy kicsit habozik:
-Nem szükséges erőltetned. Tara felé kapta a fejét, majd a főpap folytatta:
-Habár fontos nekünk, hogy megtaláljuk a testvéreinket, és számítunk rád a segítségben. De nem várjuk el minden áron. Neked is akarnod kell, gyermekem. És ha a tegnap eltántorított...
-Semmi gond- vágott közbe a lány, majd ismét visszanézett a szerkezetre- valóban mélyen megrázott az igazság, de most hogy már tudom, hogy valójában mi is történt, úgy én is érdekeltté váltam, hogy találjak túlélőket. Ismét a főpapra nézett:
-Eddig azt hittem, hogy egyedül vagyok. De mikor találkoztam az ördögszikrákkal, a ronokkal, és aztán veletek, már nem érzem egyedül magam. Azbah elmosolyodott, majd kicsit jobban szemügyre vette vendégét:
-Nem úgy tűnik nekem, hogy előtte annyira egyedül voltál. Lady Spark értetlenül nézett rá, majd a vörös alak folytatta:
-Meséltél a nevelőapádról. És érzem rajtad, hogy valahol te már megtaláltad a helyed. Talán nem energialények, mint mi, de elfogadnak téged ilyennek, amilyen vagy. Tara visszamosolygott:
-Ennél tisztábban nem is láthattad volna.

Azzal ismét felment a rövid lépcsősoron és belépett a fénybe. A régen hallott segélykiáltásokra koncentrált... a kapott vérre... elképzelt hozzá hasonló kék lényeket. Némi erőfeszítést vett igénybe, hisz a kiáltások félelmet keltettek benne. Ezt szép lassan kompenzálta a kíváncsisággal, ami jobban hajtotta... mire lassan kirajzolódott a kép. Valahol messze, kék áramkörös, primitív jelű falak közt, még ebben a rétegben.... egy maréknyi lekt, akik keresnek, jelentenek, elmennek és visszatérnek. Talán ők sem adták fel a reményt... Hátralépett, ki a fényből, Azbah felé fordulva, és reménytelien elmosolyodott:
-Tudom, hol vannak...