pozitív töltés

Az átváltozás óta Tara gyakran visszaálmodta a labort... a sok fehér ruhás tudóst, a zajokat, az átható elektroszmog és mindenféle vegyszerek szagát, a fájdalmat és a félelmet. Ami ennél is bizarrabb volt... hogy mintha hozzá hasonló segélykiáltásokat hallott volna más termekből is... Nem tudta hová tenni, hogy ez az akkori szereknek volt betudható, vagy tényleg volt más rajta kívül... de az biztos volt, hogy rengetegszer végeztek rajta beültetést, bedrótozták, és sokszor kapott vért. Volt, hogy nem vett különösebb tudomást ezekről az álmokról, hisz reggel mindig biztonságban tudta magát. Viszont nem egyszer olyan valós, olyan rémisztő képek jelentek meg, hogy felriadt.

Ags is felkelt. Jó érzéke volt hozzá, hogy felismerje, ha baj van. Felgyújtotta a villanyt, és átölelte a lányt:
-Még mindig? Tara sóhajtott, ahogy a vállához bújt:
-Már megint... A srác lassan csóválta a fejét:
-Mit csinált veled aznap Ambran?- a szemeibe nézett- azóta jöttek elő megint az emlékeid. Lady Spark visszanézett rá:
-Más nem volt. Csak rávezetett, hogy miként tudom legyőzni az ördögszikrákat. Darko tovább kérdezősködött:
-Biztos más nem történt aznap? Valami szokatlan, amit eddig nem tapasztaltál? A lány vállat vont. Aztán a hippi elgondolkozott... és lassan felvonta szemöldökét:
-Előtte találkoztál már ilyen lényekkel? Tara szemei elkerekedtek, majd merengve maga elé meredt:
-Régóta járom a hálózatot, de addig a napig nem láttam hasonlókat. Ags megejtett egy mosolyt, és végigsimította a lány vállát:
-Szerintem nem voltál eddig elég milyen. Az elektromos hálózatok általában eléggé felszínesek. Jenisse annak idején mesélt mély rendszerekről. Néha onnan származtak olyan dolgok, ami a hálózatot blokkolják. Tara kissé elbizonytalanodott:
-Sosem jártam mélyebben. A hálózatok nekem mindig megtették, mind a Jenisse-től rám bízott munka, mind közlekedés miatt. Darko homlokon csókolta:
-Akkor lehet, meg kéne próbálnod. Ha valaki, akkor te kiderítheted, mi folyik odaát. A lány elmosolyodott, majd megnyugodva visszafeküdt. A hippi örömmel nyugtázta, hogy minden rendben, és leoltotta a villanyt.

Másnap Lady Spark nem is vesztegette az időt: azonnal a hálózatba vetette magát. Ahogy suhant az elektromos térben, próbálta visszaidézni a múltkori irányt... hogy miként is talált az ördögszikrára és a ronokra. Néhány órás cikázás után megtalálta a helyet. Most kihalt volt. Csodálkozott is a látványon. De nem hagyta annyiban, tovább ment. Ezzel hivatalosan is számára ismeretlen környékre tévedt. Hosszú ideig csak felmérte a területet. Esküdni mert rá, hogy a múltkori démonok még mindig itt tombolnak, de a kibertér ezen szegletét furcsán kihaltnak találta.

Amikor már a falak nyomtatott áramköre is a jól ismert fehéres-sárgáról kezdett vörösessé váltani, úgy érezte, hogy talán jobb lenne megállni. Körbenézett. Néhol a falak tövében meglehetősen primitív szimbólumok éktelenkedtek. Talán, ha ennél is mélyebbre megy, már a rendszer egy sokkal korábbi rétegébe is betekintést nyerhet? Minden esetre a látvány bizarrnak tűnt... mint valami elsüllyedt világ. Ismét végigmérte a környéket:
-Helló!- kiáltott- Van itthon valaki? Semmi válasz. Talán azóta kihaltak? Lehet, hogy a primitív jeleket valami ördögszikrákhoz vagy ronokhoz hasonló energialények hagyhatták, akik kihaltak. Vagy mégse? Ismét kiáltott, ezúttal a múltkori lényeket hívva:
-Visszajöttem, bosszút állhattok! Még nem fogok ellenállni! Csak adjatok magatokról életjelet! Szavai reménytelenül visszhangoztak az üres térben. Ez nyomasztó érzéssel töltötte el. Csalódóan sóhajtott... de úgy döntött, még egyszer, utoljára próbálkozik:
-Nincs itt velem Ambran! Tényleg nem haragszok a múltkori miatt, csak gyertek elő!

Ekkor döbbent suttogást hallott a válla mögött, ami számára felért a kígyók sziszegésével:
-Egy lekt... ő igazi egy lekt... Riadtan a hang irányába fordult. A falak közt megbújva, lent, fent, a háta mögött minden sarokba hozzá hasonló, de vörös bőrű emberek meredtek rá. Ruhájuk fehér volt, néha sárga, vagy kék, vagy mindkét színű jelekkel. Lady Spark kissé megtántorodott. A vörös emberek pedig lassan megindultak felé, tovább meredve rá. A lány lassan hátrálni kezdett:
-Mi az? Miért néznek így rám?- egészen összehúzta magát- kik maguk? Erre az egyik a háta mögött csuklón ragadta. Tara felsikított, majd hátranézett. Az őt elfogó vörös alak ruhája teljesen fehér volt, olyasmi, mint egy hosszú tunika, fején fehér süveg, melynek teteje lelógott oldalra, hosszú, fehér szakállal... mint a Mikulás és egy varázsló bizarr keveréke. A hangja egész megnyugtató volt:
-Ne félj, gyermekem- szólította meg bizalmasan- nem akarunk bántani. Lady Spark némileg megenyhült a szavaitól, de ahogy a többiek bámulták, az felettébb ijesztő volt. Futólag körbenézett ismét rajtul, majd vissza a számára elfuserált télapóra:
-Miért néznek így rám? És kik maguk? A szakállas alak elengedte, majd elmosolyodott, és készségesen válaszolt:
-Mi ektrek vagyunk. Jómagam az ektre főpap, Azbah-Dzsan Ektre- itt mélyen meghajolt, majd folytatta- ne haragudj, ha esetleg megijesztettünk, de a népünk már egy jó ideje nem találkozott lekttel. A lány szemei elkerekedtek:
-Micsodával?

A főpap vezetésével megindultak, beljebb, mögöttük a többi kíváncsiskodóval. Útközben mindent elmesélt a lánynak:
-Mi, az ektrek pozitív töltéssel bírunk, míg a lektek negatív töltéssel. Népeink tartották a rendet a kibertérben. Viszont úgy két évtizede a lektek, a testvéreink eltűntek- Lady Sparkra pillantott- te vagy az egyetlen, akit azóta láttunk. Tara érezte, hogy kellemetlenül összeszűkül a gyomra. Úgy érezte, hogy nagyon összetévesztik őt valakivel, és félénken próbálta is kimagyarázni magát:
-Valóban igaz, hogy a családnevem Lekt... vagyis, ezt kaptam a nevelőapámtól... de az az igazság, hogy nem tudok róluk semmit. Ember vagyok... vagyis, voltam. Egészen kiskoromtól kísérleteztek rajtam más emberek... míg egy nap a szervezetet lebuktatták és a tagjait letartóztatták. Akkor voltam 16 éves, és az egyik felszabadítóm a nevelőapámmá vált. Azbah figyelemmel kísérte a történetet, majd a végén felvonta a szemöldökét:
-Érdekes... ennek ellenére mégis birtoklod a lektek képességeit és külső tulajdonságait. Nem láttál lekteket odaát, gyermekem? Lady Spark zavartan megcsóválta a fejét:
-Nem emlékszem. Nagyon zavarosak voltak azok az évek. Mind a mai napig nem tiszta, hogy pontosan mit is csináltak velem... hogy mi volt a tervük.

Ekkor vette csak észre, hogy megérkeztek: az ektrek városa vörös áramkörökkel díszített épületekből állt, a kibertér ezen részén a falakat végig primitív kódok borították. A város határán pedig, egy dombszerű emelvényen pedig egy furcsa szerkezet állt: úgy nézett ki, mint egy az apró ókori római szentélyek egyikre, három oszloppal és kupolával... de gépiesített változatban. A szentély közepétől a kupolán át egészen a fenti végtelenségig egy fényes, hatalmas sugárnyaláb vibrált. Mint valami állandó energiaforrás. Ide vezette őt a főpap. Tara értetlenül nézett rá:
-Ez meg micsoda? Azbah ismét készségesen válaszolt:
-Ez itt az Örök Energia. Akkor használjuk, ha mentálisan próbálunk kapcsolatba lépni másokkal, ha meg akarjuk szüntetni a fejünkben az ellenállást, ha emlékezni akarunk, vagy csak választ keresünk a kérdéseinkre. A lány visszakérdezett:
-Ez olyasmi, mint a meditáció? A főpap viszont ezt a kifejezést nem tudta hová tenni. Csak vállat vont. Lady Spark visszanézett a szerkezetre:
-Így találtatok rám? A bizarr télapó bólintott, majd némi szünet után hozzátette:
-Talán a segítségével eszedbe jut, hogy mi történt a lektekkel. Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy találkoztál velük, a hasonlóság kísérteties. Tara kissé elbizonytalanodott a szerkezet láttán... majd erőt vett magán, és bólintott. Lassan felsétált a rövid lépcsősoron, majd kérdően visszanézett a főpapra. Az bátorítóan elmosolyodott:
-Csak lépj a fénybe, gyermekem. Annyi a dolgod, hogy a kérdésre összpontosítasz. A lány bólintott, és belépett...

Most a mind eddiginél élesebben látta az emlékeket. Mintha csak ismét átélné hús-vér lényével. Az elektroszmog és a vegyszerek szaga is sokkal áthatóbb. Ő pedig ott fekszik a vizsgálóasztalon... de sokkal tisztább érzékekkel. Mintha a szerek nem tompították volna el az agyát. Ismét hallotta a jajveszékeléseket a másik teremből. A hangok fagyosan a szívébe martak.
-Mégis mi folyik itt?- a kérdés valahogy nem akaródzott elhagyni a száját. Csak végiggondolni tudta. Aztán megjelent az egyik fehér ruhás tudós egy vérrel teli zsákkal, amit aztán bekötött a lány karjába. Tara, ha akart se tudott volna ellenkezni. Valami mintha akadályozta volna őt a beszédben. Ennek ellenére teljesen tudatában volt, hogy mi történik vele: mindent látott, érzett, és hallott. Utána ugyanez az alak odament egy másikhoz, és jól hallhatóan hangzott el a következő:
-Biztos, hogy most erre szükség volt. Kettőtől is kapott csontvelőt. A másik, kezében egy mappával folytatta:
-Egészen biztos. A szervezetének minél gyorsabban kell alkalmazkodnia. Még nem tudjuk, hogy ezeknek a lényeknek mennyire kompatibilisek a szervei az emberekével.
-Azért még mindig nem értem, hogy miért nem volt egyszerűbb egyet befogni közülük, és módosítani a tudatát.
-Hányszor mondjam még el... Lehet, hogy nem voltál jelen azon a kísérleten, de századszor is elmondom: ezeknek olyan erős a kollektív tudatuk, hogy nem lehet tudatmódosítást végrehajtani! Ezért kell egy embert a saját szolgálatainkba hajtanunk. Azok még demagóg beszéddel is könnyen irányíthatók. Pontosan ez az oka annak, hogy a mi titkos fegyverünk megkap tőlük mindent, amit lehet. Ekkor a mappás fickó elhaladt mellette... Tara ekkor jobban ki tudta venni a kezében lévő tárgyat. A mappára az "Lekt tanulmány" volt írva. És akkor esett le neki... Hogy talán a megmentése napján nevelőapja megtalálhatta ezt a mappát... és így kaphatta a nevét. A felismerést követően viszont belé hasított a fájdalom. A testében egész egyszerűen tombolt a 220, és égette, rángatta... nem tudta irányítani. Csak sikított. Az előző alak odarohant, majd kiáltott a többiekkel:
-A teste nem kompatibilis az új szervekkel! Azonnali kezelésre van szükség! Még épp látta, hogy egy orbitális tűvel megindul felé egy másik fickó... majd elsötétült előtte a kép.

Egész egyszerűen kidőlt a fényből, ahogy összeesett a sokktól. A vörös emberkék azonnal odasiettek hozzá, a főpap, először megemelte a fejét, majd a háta alá nyújt és finoman felültette:
-Semmi gond, itt vagyunk, gyermekem. Mit láttál? Lady Spark könnyes szemekkel fordult felé, majd összeszorult torokkal, rekedten válaszolt:
-Az egész az én hibám... miattam haltak meg... Azbah elképedt:
-Miket beszélsz? A lány eltakarta az arcát:
-Amikor rajtam kísérleteztek az emberek... őket használták fel... miattam mészárolták őket le... Csakis ezért vannak ilyen képességeim.... A főpap magához szorította, és nyugtatgatta:
-Semmi gond... nyugodj meg, gyermekem. Már vége van. De Tara hajthatatlan volt. Kétségbeesetten kesergett tovább:
-De akkor is az én hibám... Hisz engem használtak fel... A bizarr mikulás pedig az egyik társától egy zöldes-kékes sűrű folyadékkal tálat kapott, amit átnyújtott a lánynak:
-Akkor se tehetsz róla. Ezt idd meg... bízz bennem, segíteni fog. Tara valóban bízott az öregben. Átvette a tálat és könnyeivel küszködve elkezdte kiinni. Azonban a feléhez érve érezte, hogy teste minden porcikája ellazul, gondolatai lágyan elnémulnak, és elsötétül előtte a kép. Azbah még időben elkapta a tálat, hogy ki ne boruljon, és az egyik lépcsőre helyezte. Ezután felemelte a lányt, és elindult vele:
-Ne félj, gyermekem. Nem kell egyedül szembenézned ezzel a problémával...