tündérhírnök

Spia kezdett magához térni. Nem is észlelte, hogy majdnem egy hét eltelt a párbaj óta. Csak azt, hogy sok idő... hosszú órák. És hogy reggel van... meg hogy a varázslónő épp próbál rajta kötést cserélni. Most megpillanthatta az arcát... és csodálattal vette tudomásul a tényt, hogy ilyen szép angyalt még életében nem látott. Talán pont azért, mert szívből utálta őket. De ez itt... olyan alázat és figyelmesség van benne, hogy ha úgy adódna, gondolkozás nélkül az udvarába fogadná, és a legmagasabb posztra emelné. Aztán eszébe jutottak a történtek: a háború, hogy eljött egészen Deghyom erdejéig felkeresni Ghí-t... és miután az angyalkirály is érte jött, elkezdte párbajozni érte, viszont ő halálos sérülést szerzett ellenfelétől. Amit utoljára még észlelt, az Ghí aggódó hangja, és a kép, ahogy odahajol, és óvatosan felnyalábolja a földről. Megmentette az életét... és ahogy ez tudatosult benne, hogy az általa is megvetett félvér képes volt ekkora áldozatot hozni érte, elszorult a torka. Még a saját emberei közül is csak parancsra tesznek ilyet, viszont az ő megmentője önként és dalolva tette...

Összeszedte az a kevéske erejét, és megszólította a varázslónőt:
-Hölgyem... Zitana felkapta fejét a vékony kis hangra, és a tündérkirály felé fordult:
-Hát felkeltél, felség? Hogy érzed magad? Spia magára erőltetett egy igen fájdalmas vigyort:
-Szarul, de büszkén. Hagyta, hogy a mágus kötést cseréljen rajta, majd miután végzett, Zitana rákérdezett:
-Szükséged van valamire? A tündér bólintott:
-Kérlek, hívd ide Ghí-t. Beszédem van vele. A varázslónő bólintott:
-Épp elment a kérésemre gyógyfüvekért. De amint visszaért, azonnal szólok neki. Spia elmosolyodott. Örömmel nyugtázta magában, hogy az őt ellátó hölgy nemcsak alázatos, de kedves és segítőkész is.

Úgy fél óráig váratott magára a kérés, mikor is a félvér megjelent... ezúttal tündéralakban. Úgy sietett oda hozzá:
-Itt vagyok, felség. Miért hívattál? Spia felé fordult, és válaszolt:
-Megmentetted az életemet. Ezért nemhogy az adósoddá váltam, de jelenleg minden bizalmam is a tiéd. Egyúttal szeretnék tőled kérni egy fontos kérést. Ghí bólintott:
-Hallgatlak, uram. A tündérkirály lehúzta a pecsétgyűrűjét, és átnyújtotta neki:
-Ezen a gyűrűn mágia ül. A mindenkori király csakis önszántából válhat meg róla. Se mágia, se erőszak nem veheti el. Kérlek, menj Sanbosco-ra, mutasd be a népemnek, és védd meg őket. Én nem tudok nekik segíteni, úgyhogy neked kell megvédened őket. Számítok rád. A félvér átvette a gyűrűt, majd alázatosan meghajolt:
-Ígérem, nem fogsz bennem csalódni. Spia még hozzátette:
-Én pedig ígérem, hogy segítséged nem marad hála nélkül. Te, Ghí, aki megmentetted az életemet, és most megvéded a népem, hivatalosan is elismert leszel a mieink által. A félvér meghajolt:
-Alázatosan köszönöm, uram- majd odébbállt, és angyal alakot váltott.

Zitana kissé aggódva nézett vissza rá:
-Ebben egészen biztos vagy? Akár meg is ölhetnek. Ghí megfogta a varázslónő mindkét kezét:
-Minden háború ezzel jár, nemde? Annak idején a tiétek is. Különben, te is láttad, hogy állást foglaltam, és komoly felelősséggel lettem megbízva. Már hozzájuk tartozom, meg kell védenem őket. A mágus viharosan átölelte őt:
-Nem mehetnék veled? A félvér a fejét csóválta:
-Nem. Spiának szüksége van rád- majd homlokon csókolta- de ígérem, vigyázok magamra, és mihamarabb sietek vissza. Zitana elmosolyodott, és végigsimította a férfi arcát:
-Akkor menj! Shanbahac és a tűzisten legyenek veled. Ghí bólintott, majd kiment a kunyhóból, és szárnyra kapott...