Sanbosco angyalai nagyon ráérősen készülődtek a következő támadásra. Habár a tündérek igencsak vad méregkeverők és a zöld mágia tudói voltak, mégis az eddigi harcok során alul látszottak maradni az angyalok fénymágiájával és masszív páncéljaival szemben. A király is még ráérősen iszogatott egy vörösbort, megcsodálva az erdő felégetett részét.
-Csodálatos- gondolta- hamarosan az erdő másik fele is így végzi, a kis semmirekellőkkel együtt. És Sanbosco szigete csakis a miénk lesz. Nem lesz több nagypofájú tündér. E gondolatokkal egy újabbat kortyolt az isteni nedűből, mire a távolból szinte megcsapta egy ismerős hang:
-Aranel! A király a felismerés döbbenetétől sugárban köpte ki a bort, majd a hang irányába kapta fejét. Ghí volt az, fenségesen az ezüst páncéljában, egy tündérektől kapott amulettel a nyakában, pallosával, megdönthetetlenül közeledve a tábor felé. Az őrök azonnal felpattantak, hogy leterítsék, de őfelsége megállította őket:
-Megállni! Az őrök értetlenül felé fordultak, majd Aranel komótosan letette a poharat:
-Hadd jöjjön csak... Kíváncsi vagyok, mi hozta ide ezt az árulót.
A félvér tisztes távolságon belül megállt. Nem is fecsérelte az időt protokollra vagy bevezető szövegre... egyből a lényegre tért:
-Kihívlak téged, Aranel angyalkirály!- emelte rá pallosát- Ha elbuksz, úgy magad ülteted vissza a kipusztított erdőt, és néped békét köt a tündérekkel! Az uralkodó sötéten elmosolyodott:
-És ha nyerek? Ghí ezen egy pillanatig nem gondolkodott. Annyira feltüzelte a harci vágy, és a bizonyítás Spia felé, hogy küldetésében biztos volt. Megfeledkezett a másik félről. Az angyal azonban komótosan előhúzta pallosát, és válaszolt:
-Ha nyerek, enyém az egész sziget. És nem érdekel, ha a kis vakarcsok hova mennek.... de ha maradnak, elpusztítom őket. A félvér magabiztosan felvette a támadóállást:
-Ez az, amit nem hagyhatok. Aranel halkan nevetett:
-Ezek szerint áll a fogadás- majd hátrapillantott a válla felett katonáira- aki beleavatkozik, annak a fejét veszem. Ez a korcs az enyém, és ebbe senkinek nem lehet beleszólása.
A katonák vigyázzba vágták magukat, a párbajozók pedig azonnal egymásnak estek. Az arany és az ezüst színek csak úgy szikráztak, ahogy a pallosok vadul csattantak, hol egymáson, hol a másik páncélján. Ghí egyből látta, hogy ellenfele meglehetősen fürge ahhoz képest, hogy elég szépen benne van a korban. És ahogy elnézi, a páncélja is elég masszív, úgyhogy nem biztos, hogy fegyvere élével olyan sokra viszi. És a markolatával? Meg is fordította a pallost, és a markolattal becélozta a király arcát. Aranel meg is hátrált, méghozzá felfelé, a levegőbe, ahogy kezét a vérző orrára nyomta.
-Hogy az a ménköves mennykő! Ghí viszont nem várta meg, hogy ellenfele feleszméljen. Azonnal újabb támadást indított ellene... most lecsapva a vállvértjét. Az ezt követőt viszont az uralkodó már felfogta alkarvértjével:
-Jobban teszed, ha nem játsszasz a figyelmemmel, korcs... Ghí viszont elmosolyodott:
-Viszont te is jobban teszed, ha nem becsmérelsz. Az ismét arcon küldte Aranelt, ezúttal a vasalt csizmájával. Az angyalkirály látványosan bukfencelt egyet a levegőben.
Érezte is, hogy ettől az ütéstől kissé megszédült, viszont megpillantotta halványan az ezüst csillogást, mikor is a félvér egy rohamot indított ellene.
-Azt ugyan már nem!- kiáltott, majd az utolsó pillanatban lecsapott. Meglehetősen tekintélyes darabot kivágott Ghí páncéljából azzal az erőteljes csapással. Ellenfele meg is lepődött.
-Mi az, korcs?- szólt vissza- megnémultál? Ezekkel a szavakkal újabb támadást indított, amit a félvér épp az utolsó pillanatban védett pallosa lapjával. Valóban meglepte a csapás, de összeszedte lélekjelenlétét, és egy határozott lökéssel hátrébb tolta ellenfelét. Ezt követően intézett felé egy újabb rohamot. Aranel úgyszintén.
Újabb csatakiáltások. Újabb vad fegyvercsattogások a magasban... majd egy lehulló aranyvállvért, ezüst alkarvért, pár toll és ver. De nem úgy tűnt, mintha ettől akár egy kicsit is lankadt volna a párbajozók harci kedve. A király újabb rohamot indított a félvér ellen, aki azóta már beszerzett egy látványos sebhelyet arca bal felére. Kitért az uralkodó támadása elől, majd hátulról támadt vissza, pont betalálva az egyik szárny tövéhez. Aranel megingani látszott a levegőben, de megfordult, és egy szép íves suhintással átütötte Ghí mellvértjét. Az utóbbi kissé meghátrált, de visszavette a támadóállást.
-Talán alábecsültelek- kiáltotta az uralkodó- viszont az biztos, hogy most kettéhasítalak! E szavakkal meg is rohamozta a félvért.
Ghí hárított, majd ököllel képen vágta ellenfelét.
-Nem... még egyben vagyok- tette hozzá némi zihálással, miközben kitért a király újabb támadása elől. Aranel utána fordult:
-Minden erőlködésed hiábavaló!- csapott, de a félvér ismét védte- nem vagy olyan erős, mint mi, pont azért, mert tündérvérrel vagy szennyezve. Így semmi esélyed, nem tudsz úgy harcolni, mint mi. Itt viszont átütötte ellenfele oldalát, és hozzátette:
-Mégis ki fia vagy te, korcs? Hisz mióta világ a világ a két nép háborúban áll. Nem osztozunk! A félvér meghátrált, a sérüléstől megremegett és próbálta mihamarabb visszanyerni lélekjelenlétét. Erősebben rámarkolt a pallosra:
-Az az igazság, hogy nem tudom- mondta határozottan- ahogy azt se, hogy hogy kerültem ide, közétek. Vér szerint mindkettőhöz tartozok.... és egyikhez se, mert pont az egymás elleni háború miatt. Aranel ismét megrohamozta őt. Kitért a támadás elől, megvágva ellenfele immár fedetlen vállát.
A király mérgesen felmordult:
-Akkor most mégis mit keresel itt?- támadt vissza, ezúttal átütve az ezüstvértet- Mi vitt rá, hogy állást foglalj, és kiállj ellenem? Ghí ismét meghátrált, most viszont védekezőállást vett fel. Meglehetősen mély találatot szerzett most, és a vele járó fájdalom kissé elbódította. Amíg ismét összeszedte magát, válaszolt:
-Mindkét nép szigorú lovagi szabályok szerint küzd, melynek része, hogy fegyvertelenre nem támadunk. Spia ott és akkor fegyvertelen volt, mi több, harcképtelen. És te rátámadtál volna. Ez nem a tündér énem erősítette, vagy az angyal énem gyengítette... hanem úgy jártam el, ahogy a lovagi kódex előírja. Lassan ismét felvette a támadóállást, bár kissé megremegett:
-És ha ez állásfoglalással jár, hát legyen. De a becsületem így diktálja...
Aranel átgondolta a hallottakat, majd végigmérte ellenfelét: Ghí még mindig igen elszánt volt, és még az általa elszenvedett súlyos sérülések ellenére is kitartóan tartotta magában a lelket. Felvonta a szemöldökét. Jobban belegondolva, ilyet nem igen tapasztalt a katonáitól... talán maga volt csak ilyen, még fiatalkorában, amikor az első lovagi leckéket kapta apjától, az akkori királytól. Tényleg sokra tartotta a lovagi kódexet. És most itt van ez az ellenfele... egy szerencsétlen, megtépázott korcs, akit többször kitagadott mindkét nép, és hisz abban, amit csinál... és ez a hit és becsület ad neki olyan hihetetlen kitartást, és lelkierőt. Valahol a tény, hogy nem is tiszta vérű ez a lény, eltörpülni látszik... milyen fura.
Leengedte a pallost, majd a sérült szárnya miatt kissé diszorientálva közelebb libbent hozzá:
-Vége van, Ghí. Győztél. A félvér szemei elkerekedtek:
-Hogy mondod? Aranel eltette fegyverét:
-Nem a fizikai, hanem a lelki erőddel ugyan, de legyőztél. Intett a fejével:
-Szólj a tündér haverjaidnak. Azzal lassan elindult lefelé.
Ghí még egy ideig értetlenül nézte. El sem akarta hinni, amit hallott... az oly magas rétegekből származó angyalkirály elismerte őt? Belegondolva, erre a kimenetelre számított a legkevésbé, de örült, hogy ilyen szerencsésen ért véget a párbaj. Eltette a pallost, majd megindult az erdő felé... és a sűrűbe érve a vérveszteségtől és a fáradtságtól elájult...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése