2013. március 11., hétfő

Shingo Sera 4

A fiatal uralkodó már javában ifjú korát élte. Az évek alatt valóban kapott segítséget nevelőitől... és egy nem mindennapi idegen képében. Kai Kitsu még kölyök szerzetesként tanította meditációra, hogy el tudja hallgattatni az agresszióját. A róka ilyen fiatalon is igen komolyan vette a tudás megosztását. Végignézett Shingón.

A bestia mélyen elmerült gondolataiba. Egy pillanatra megrándultak arcvonásai, pár percig, mintha harcolt volna a démonjaival, majd ismét kisimultak. Kezei arra az időre ökölbe szorultak, majd kitárultak. Hosszabb ideig tudta tartani ezt az idilli nyugalmat, majd az egész ismét megismétlődött... nehezen szabadult egy mély nyomtól.

Kai ki is zökkentette az alfából:
-Shingo... Az uralkodó felnyitotta szemeit, a kis szerzetes pedig folytatta:
-Látom, hogy még mindig küzdesz vele. Kérlek, beszélj róla. Talán úgy könnyebb lesz... A fiatal Sera valamivel lazább testtartást vett fel, és belekezdett:
-Sajnálom, de még mindig eszembe jutnak a szeretteim. Korán elvesztettem őket. A nővérem anyáskodott felettem, apa pedig... Elharapta a végét. Nem tudta megfelelően szavakba önteni, csak annyi bizonyos, hogy nagyon szerette őket. Inkább sóhajtott, és más irányba terelte a témát:
-Azt mondták, hogy yuan-tik tették.

A rókakölyök megfogta a csuklóját:
-Ha bár szeretted őket, el kell fogadnod, hogy megtörtént. És ami még fontosabb: bármennyire fáj, ne táplálj feleslegesen haragot a gyilkosok ellen. Az nem hozza vissza a családod, és még téged is tovább mérgez. Megejtett egy enyhe mosolyt:
-Azt tanácsolom, hogy koncentrálj inkább valamire, amit sikerült elérned... amire büszke vagy. Ami ugyan nem a családod, de szereted. Shingo elmosolyodott. Ez a feladat könnyebbnek bizonyult, mint gondolta. Ismét felvette a lótuszülést, lehunyta szemeit, és máris a hercegi párt képzelte maga elé. Hálás volt nekik, különösképp Drusannak. Valahol az elméje rejtekében tudta, hogy nincs köztük vérségi viszony, de határozottan úgy érezte, hogy ők egy család...

Épp kezdte átjárni a mindenható békesség, amikor berúgták az ajtót. Az ijedtségtől elvágódott a földön, majd felkapta a fejét. Az egyik tiszt állt ott, riadtan:
-Felséges uram, itt vannak a yuan-tik! Kai szemei elkerekedtek. Nem a legjobbkor érkezett ez a hír. Shingo is érezte, hogy gerincén végigfut a fagyos düh egészen a kezéig. Végiggondolta lassan, majd felállt, és intett:
-Azonnal csődítsd össze a testőrséget! Én megyek a páncélomért... A kis róka ijedten megindult az uralkodó után:
-Shingo, ne csinálj semmi őrültséget!- kiáltotta lelkiismeretesen- Ez egy próba, és ha nem tudsz uralkodni az érzéseiden, könnyen bebukhatod! Az ifjú Sera azonban csak megszaporázta lépteit, és eltűnt a következő sarkon, a fegyvertár felé...

A birodalom körül már álltak a falak. Alig pár hónapja tették helyére az utolsó követ is. Viszont a fal előtt, az erdőből fenyegetően közeledett a sereg. A yuan-tik deréktól lefelé kígyók voltak, felsőtestük izmos hüllőre emlékeztetett, arcuk pedig inkább emberszerűre hajazott, pikkelyekkel borítva, hosszú hajjal, helyenként tüskékkel, kosszerű orral, és mandulavágású szemekkel. Ők még teljes vértbe is burkolóztak, egzotikus szablyákkal és lándzsákkal felszerelkezve.

A Vad világ kapuja pedig szintén nyílt. A fiatal Sera fekete páncéljában, hátán másfél kezes pallosával előre lépett. Az első tized követte őt, a többiek a falakon belül várakoztak. Méltóságteljesen, mozdulatlanul állva bevárta az ellenséget. A yuan-tik számoltak ellenállással... azzal már kevésbé, hogy az ellenállás csak egy helyben ácsorog és nézi őket. Ez nem az, amihez eddig szoktak. Ráadásul a vezetőjük... A kígyóvezér intett, megállásra parancsolva a sereget, majd előrébb kúszott, jobban szemügyre véve a másik sereg urát. Szemei meglepetten elkerekedtek:
-Ni csak... még egy Sera- sunyin elmosolyodott- azt hittem, legutóbbi támadásunk során az összessel végeztünk...

Shingo lassan ökölbe szorította kezét. A yuan-ti vezér folytatta:
-Mi lesz, sötétség sarja? Nem támadsz? A fiatal uralkodó komoran végigmérte ellenfeleit, kék szemei ismét a vezéren állapodtak meg, majd válaszolt:
-Nem. Válasza tisztán hallatszott. Az összes kígyó felkapta meglepetten a fejét. Shingo folytatta:
-Szakítottam elődeim hagyományával, és nem hiszek a felesleges vérontásban. Mindazonáltal- hangja átváltott komorabbá, ellenszegülést nem tűrővé- Készen állok megvédeni a birodalmam bárkitől. Maga mögé mutatott:
-A falak túlsó részén még négy század vár a parancsomra. Éppen ezért felajánlom, hogy békében elmehettek, és ne húzzuk tovább egymás idejét és idegeit. Hiszek a szép szó erejében. Vagy, ha ebből nem értetek, és támadni szándékoztok, akkor viszont számoljatok a következményekkel...

Ekkor az egyik nagydarab harcos őrjöngő csatakiáltással, és egy kétkezes csatacsillaggal rohamban megindult az ifjú Sera felé. Ez utóbbi továbbra is megőrizte hidegvérét: kivonta másfél kezes pallosát, kitért támadója útjából, majd a következő pillanatban egy villamás... és a melák két darabban hullott le a földre. A többi yuan-ti azonnal a fegyveréhez kapott, de a vezérük egy intéssel leállította őket. Komoran végignézett az éppen halálhörgő katonáján... majd az uralkodón, aki még mindig hidegvérrel szorítja a pallost. Nem tesz további lépést, viszont sötétkék szemei azt üzenik: "én komolyan beszéltem". A kígyó vezért sóhajtott, majd komoran válaszolt:
-Valóban más a stílusod, mint az elődeidnek, kölyök. Épp ezért, hajlandó vagyok némi tiszteletet is megadni feléd. Újabb intés a többieknek... majd a yuan-tik megindultak visszafelé.

Shingo szemei elkerekedtek. Hát sikerült... Iszonyatosan megnőtt benne a feszültség, hogy szerettei gyilkosaival került szembe, de meg tudta őrizni hidegvérét, uralkodott a dühén. A következő pillanatban Kai futott oda hozzá. Akkor éppen kotához illően viselkedett, mint egy igazi, felhőtlen gyerek, ahogy a nyakába ugrott:
-Sikerült, Shingo! Uralmad alá hajtottad minden indulatod! Az uralkodó örömtelien és hálásan viszonozta az ölelést:
-Nélküled nem sikerült volna. Köszönöm a segítséged, Kai!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése