2013. március 9., szombat

Gaté kipakol

Meglehetősen álmoskás délutánnak nézett elébe a Holdudvarban. A nővérek mind meditáltak, vagy egyéb házimunkát végeztek. Egyedül Snark tevékenykedett a szentélyben: hol a kandelábereket tisztította, hol gyertyákat, és füstölőket gyújtott. A Holdudvarnak mégiscsak méltónak kell lennie istennőjéhez. Nem is számított látogatókra ezekben a pangós órákban... épp ezért különösen meglepte, hogy belép egy civil... méghozzá egy olyan, akit jól ismer.

-Gaté? A rongyok, és a kialudt gyufa a kezében maradt a meglepetéstől, mikor meglátta az alacsony macskát. Semmit nem változott, mióta utoljára látta: fekete ruha, oldalán katana, copfba fogott haj. A harcos örömtelien, kissé fáradtan elmosolyodott:
-Szia Snark... Jó, hogy újra látlak. A hüllő azonnal kiejtett mindent a kezéből, és örömtelien átölelte a lányt mind a négy karjával. Hihetetlen boldogság öntötte el, hogy újra láthatta. Aztán szöget ütött a fejében a klerikus protokoll, és gyorsan elengedte őt, majd üdvözlően meghajolt:
-Elnézést, ehm... Üdvözöllek a Holdudvarban. Miben segíthetek, húgom?

Gaté halkan nevetett, majd valamivel nyugodtabban viszonozta a spontán ölelést:
-Te is hiányoztál- majd elengedte, és visszanézett rá- számvetésre jöttem. Alkalmas? Habár a Holdudvar papnői a közvetlenségükről ismertek, a számvetés kifejezetten magánjellegű volt. Ilyenkor a külsős elmondja gondjait, bajait, gondolatait, olykor tanácsot kér.... bár az esetek többségében csak az kell neki, hogy valakinek beszélhessen, akiben bízhat. Éppen ezért zárkóznak el egy-egy papnővel számvetéskor, mert az információk különösen bizalmasak. Snark megvakarta fejét:
-Még sosem vezettem számvetést- körbenézett- de mivel jelenleg nincs itt senki más, így elvégzem ezt a bizalmas feladatot. A macska elmosolyodott:
-Megtisztelnél vele.

Elvonultak az egyik sarokba. A hüllő mécseseket helyezett az asztalra, fényük oldotta a légkört. Gaté ábrándos tekintete a nosztalgiát tükrözte, megelevenedtek előtte az itt töltött napok. Megejtett egy apró mosolyt, majd belekezdett:
-Eltöltöttem itt pár tanulságos évet, és téged is volt szerencsém megismerni. De soha, egy nővérnek sem meséltem el, hogy miért is jöttem ide. A holdpap felvonta a szemöldökét. Valóban... egykori tanítója nem említette egy szóval se. Ő automatikusan arra gondolt, hogy talán harcosként egyfajta bölcsességet keres a Holdudvarban. Gaté folytatta:
-A csapatomat láttad, ugye?- halkan nevetett, és komoly hangon folytatta- imádni valóak, de én többre vágytam. Kerestem valakit, akinél úgy szolgálhatok, mint az őseim, a keleti harcosok. Hosszú keresgélés után meg is találtam őt... az emberek világában. Olyan tökéletesen vezetett hozzá az út, mintha csak az istenek rendelték volna el. Sóhajnyi szünetet tartott, és felpillantott:
-Coritonak hívták. Tizenhárom éves volt, mikor találkoztunk. Majdnem négy éven át szolgáltam őt odaadóan, hű társaként. Rengeteg harcot megvívtunk odaát, rendet parancsolva az emberek között. Csodás gazdám volt, a legnagyobb tisztelettel adóztam neki.

Ismét lepillantott, mancsait ökölbe szorította:
-Aztán meghalt... nem tudtam, hogy mitévő legyek. A lételememmé vált addigra a szolgálat. Utolsó kívánsága szerint próbáltam a barátjaihoz szegődni, de őket is olyan mélyen sújtotta a gyász, hogy elmentek más, ismereten helyekre. Magam maradtam, és tehetetlenül. Újabb szünetet tartott, szemei álmatagon meredtek a semmibe:
-Valahogy mégis kikötöttem újra itt... az otthonomba. Az őseim földjét keleten nem leltem, az arab negyed pedig éppen akkor nem toborzott harcosokat. A keresés fáradtságától vezéreltem betértem a Holdudvarba. Azt mondták a helyiek, hogy a Holdudvar feltölti a lelket. És akkor ismét megláttam őt... Ismét megjelent arcán az enyhe mosoly, tekintete épp egy kicsit ellágyult:
-Bár külsőre teljesen megváltozott, én tudtam, hogy ő az... az én mélyen tisztelt úrnőm, Corito. A nevét is megváltoztatta, már Elisirnek hívták. Ő is felismert engem. Miatta álltam be a holdpapnők közé, hogy - bár kissé más keretek között- de tovább szolgálhassam őt. Ismét kitanított engem, akárcsak előtte az emberek világában. A katanámat mantrákra, gyertyákra és kenetekre cseréltem. Nem tudom megfelelően szavakba önteni azt az örömöt, amit éreztem, hogy ismét mellette lehetek, mint hű társa. Vonásai elkenődtek, enyhén megharapta az ajkát:
-Aztán ismét elment- egy pillanatra legyintett, hogy oldja a légkört- nem, nem halt meg. Csak kilépett a Holdudvarból. Kértem őt, hogy hadd tartsak ismét vele. Azonban megfogta a vállaimat, a Holdistennő áldásával homlokon csókolt, és azt mondta, hogy legyek szabad, járjam a saját utamat. A szolgálatomat szívesen vette az évek folyamán, de úgy gondolta, hogy ezzel a saját mivoltom elvész.

Sóhajtott:
-Valahol igaza volt. Abban is, hogy vegyem kezembe a sorsomat. És maradtam tovább, kitanítottalak téged, majd visszamentem a csapatomhoz. Körmeit piszkálgatta:
-De nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Nagyon hiányzik... Snark a vállára tette kezét. Amint a macska észlelte őt, és felnézett, a holdpap visszamosolygott rá:
-Köszönöm, hogy elmondtad. Gaté viszonozta a mosolyt, majd kissé aggodalmasan összevonta szemöldökét:
-Mit csináljak? A hüllő intett egyik szabad kezével:
-Azt mondtad, hiányzik. El tudod különíteni a hiányérzetet a szolgálattól? A lány bólintott:
-Igen, el tudom. A szavai után próbáltam önmagamat beteljesíteni- majd flegmán vállat vont- ez nem egészen sikerült, de tudok egyedül boldogulni. Megtanultam, hogy legyek a magam ura. Valóban, a személye az, aki hiányzik... Snark mind a négy tenyerét az asztalra helyezte:
-Akkor azt javaslom, hogy látogasd meg. Ha jól tudom, a Di világban él - egyik ujjával végigmutatott a macskán- de ne ebben a hacukában. Javaslom, hogy öltözz át. Ha ebben jelensz meg, akkor arra következtethet, hogy semmit nem változtál, és azért keresed fel, hogy ismét a szolgálatába szegődj. Gaté széles mosollyal bólintott:
-Kösz Snark... Majd pillanatnyi habozás után a nyakába ugrott, hálásan megölelve őt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése