2013. március 6., szerda

Shingo Sera 1

Vad világ... sok éve még egy barbár helynek számított rengeteg harccal, dulakodással, kegyetlenséggel és nyomorral. Azel Sera kemény uralkodó volt, aki nem tűrt ellenszegülést. Aki mégis megkísérelte, annak kíméletlenül megtorolta. Idősebb gyermeke, Usur, egy szép, vörös ruhás, de ugyanolyan drákói szigorral rendelkező bestia volt, mint az apja. Azel potenciális utódnak szánta őt, nemcsak a hozzáállásából adódóan, hanem koránál fogva is, hisz lánya már a felnőttkor küszöbén állt.

Épp az egyik alacsony városi polgár járult eléjük, a legnagyobb alázattal fejet hajtva, könyörögve:
-Kérve kérlek, Azel nagyuram! A nép nap, mint nap küzd a túlélésért, az élelmiszer hiány kritikus. Csak addig állítsd le a fal építését, míg ez a probléma megoldódik... Azel dühödten trónja karfájára csapott, sötétkék szemei fenyegetően megvillantak:
-Már te is meg akarod vétózni a fal építését?- bömbölt- Nem vagy talán tisztában, hogy miért is épül a fal? A polgár meghunyászkodott, de tovább beszélt:
-Dehogynem, nagyuram- hebegte- De a nép...
-Még várhat- mondta az uralkodó kissé nyugodtabban, de továbbra is mogorva hangon- előbb a külső támadásokkal szemben védelem, aztán a jólét. A nép még kibír néhány hónapot... A lakos pánikszerűen kapta fel a fejét. Határozottan elsápadt:
-Néhány hónap? Nagyságos uram, de hisz addig akár százak halhatnak meg! Gondoljon a népére!

A következő pillanatban Usur megragadta a ruháját a nyakánál, és felemelte:
-Hogy mersz ilyen hangot megengedni uraddal szemben?- rivallt rá- Mégis kinek képzeled magad, te semmirekellő? A polgár ijedtében csak hebegett. Teljesen átjárta a páni félelem. Pontosan ezért rettegett mindenki a Seráktól: olyan rettegésben tartottak mindenkit, hogy azt a pokolbéliek is megirigyelték volna. A lány folytatta:
-Urad parancsa világos és egyértelmű. Ha még egyszer, akár te, akár bármelyik más közületek kétségbe meri vonni...

Azonban nem jutott a végére. Ugyanis belépett Azel második gyermeke, Shingo. Fia igencsak gyermek volt még, épp csak akkor kezdte felfogni a világot maga körül. Csodálatos sötétkék szemeit apjától örökölte, jámbor természetét, a fekete sörényében lévő kék csíkokat pedig megboldogult édesanyjától. Rácsodálkozott a jelenetre:
-Apa... Usur... Azel tekintete némileg megenyhült, majd lánya felé fordult:
-Engedd. Usur letette a polgárt, aki hanyatt-homlok menekült a helyszínről.

Ezt követően az uralkodó felállt székéből, és odalépett fiához:
-Mit keresel itt, Shingo? Neked olvasás órád van most. A kölyök némileg elszégyellte magát, lejjebb hajtotta fejét:
-Ne haragudj, apa... Csak nem tetszett a könyv, amit olvastam. Inkább megkerestelek téged. Azel megejtett egy mosolyt, majd leguggolt, és a vállára tette mancsát:
-Be kell tartanod a tanulásra szánt időt- magyarázta nyugodtan- egy nap sokra viszed majd, de addig meg kell alapoznod hozzá a tudásod. Ez kellő kitartással fog csak menni. Fia bólintott:
-Értem, apa... Usur odalépett hozzá, és megfogta a kis mancsát. Az ő vonásai is sokkal lágyabbak voltak testvére felé:
-Gyere, öcsém. Majd én visszakísérlek. Shingo visszamosolygott rá, és boldogan, engedelmesen visszasétált vele...

Azonban családja nem tudta, hogy ő igenis hallott mindent. Azonnal elkezdett gondolkozni, hogy valami nincs egészen rendjén. Akár ő, aki a palotában él, körbevéve minden földi jóval, akár segíthetne is. Annak a napnak az estéjével kezdődött el valami egészen szokatlan, ami Vad világi emlékezet óta nem történt: Shingo beosont a konyhába, és több, kisebb csomagba pakolt élelmet. Így szökött ki a palotából, egyenesen a városba.

Nem volt túl sok alkalma a falakon kívül járni, így a tájékozódás gondot jelentett neki. Viszont bízott az éjszaka sötétjében, mely remekül rejtette őt a kíváncsi tekintetek elől. Nem akarta, hogy meglássák. Először is, családja rengetegszer kikötötte neki, hogy ne álljon szóba idegenekkel, mert akár veszélyesek is lehetnek. Másodszor, Usur már többször csúnyán letolta őt, mikor édességet lopott a konyháról. Bele se mert gondolni, mit kapna tőle ennyi kajáért.

Amint ezen morfondírozott, elért a legalsó negyedig. Csálén összetákolt kunyhók rengetege állt a félig felállított városfal tövében. Shingo sorba osont be mindegyikbe. Egy kunyhóba több család is élt. Ő maga csak suttyomba otthagyott egy-egy csomagot, és már ment is. Az utolsóhoz érve, ahogy tette le a szállítmányt, a ház egyik lakója, egy gyerek épp felpillantott. Pont meglátta Shingót, szemei elkerekedtek. Shingo megriadt, és ujját a szája elé téve jelzett a másik gyereknek, hogy ne szóljon egy szót se. Amaz meglátta a csomagot, ismét a nem várt vendégre nézett, majd némán bólintott. A kis Sera szélesen visszamosolygott, majd elrohant.

A palotáig meg sem állt. Azonban Usur haragjának víziója még mindig kísértette. Egész biztosan észre fogja venni, hogy hiányos a készlet a konyhába, és nagyon dühös lesz. Így, nővérétől tartva nem is egyenesen a szobájába ment, hanem a bálterem öltözőszobájába. Itt akadt egy sor gardrób, mint tele elegáns ruhákkal. Ő ide szokott bújni... elég kicsi is volt hozzá, hogy elférjen. Bekucult a puha ruhák közé, és így, biztonságban tudva magát, és a jótett édes ízétől kissé megrészegülten hagyta, hogy elnyomja őt az álom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése