2011. április 12., kedd

animus 8.

Mióta Manu a zoolook-ok közé került, rengeteget tanult tőlük: különböző szokásokat, szabályokat, legendáikat, harcot, a lélek mibenlétét… és igyekezett ugyanolyan figyelmes lenni feléjük, mint amilyen figyelmesek ők is voltak vele. Megjavították az űrsiklót is, Cezzel együtt örülhetett, mikor a lány visszakapta a totemjét, Phillie pedig beavatta őt a műhelyének minden apró titkába. Gyorsan is tanult, még a szerelő keze alá is dolgozott. A közösség részeként érezte magát, nem úgy, mint egy kívülállót, vagy egy tárgyat. Az RTG-n soha nem tapasztalt ehhez hasonlót.

Viszont úgy egy hónapra az ideérkezése után, egyik napról a másikra ez az idilli állapot szerte látszott foszlani. Nixában ugyanis tömegesen jelentek meg az űrsiklók. A mecha érzékelt párat az égen még a korábbi órákban, de csak a véletlennek tudta be. Tisztában volt vele, hogy RTG és Nixa komoly szövetségesek. Viszont mikor Hobi, a fehér puma száguldott be Deenhez, akkor már a fele sem volt tréfa.
-Hogy?- fakadt ki a lány, ahogy kilépett a lakásából, nyomában a felderítővel. Hobi elismételte, amit egyszer már odabenn elmondott:
-Egy egész osztag jött az RTG-ről. Azt állítják, hogy itt van valahol az egyik egységük, és most Shaylától kérik számon. Ti miről tudtok? Ekkor a robot előlépett két másik ház közül. A fehér puma elhűlt. Deen viszont a szokásosnál is komolyabb, és határozottabb volt:
-Nem- mondta a robotnak- nem mész te sehová.
-Miattam vannak itt- mondta Manu- de nem tudom, hogy mit akarnak tőlem. A felderítő halkan morgott:
-Azt állítják, hogy veszélyes vagy. Erre a többi zoolook is előmászott, és odagyűltek a többiek köré:
-Miket beszélnek?- hüledezett Grey Wolf- Manu vagy egy hónapja van köztünk, jól ismerjük, a légynek sem tudna ártani.
-Úgyhogy ha azok a zűrlények akarnak valamit- tette hozzá Phillie- akkor velünk gyűlik meg a bajuk. Deen felemelte a kezét, csendre intve a többieket, majd Hobi felé fordult:
-Manu hozzánk tartozik. Így én tárgyalok velük. A fehér puma bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette, majd intett, hogy kövessék.

A kék főváros határában állomásoztak az űrsiklók, előttük az RTG-i hatóságok, meglehetősen szép számmal… mint egy hadsereg. Shayla egyre kétségbeesetten próbálta őket szóval tartani, hiszen erőszakosan követelték a robot kiadatását. Végül Deen megérkezett, a maga teljes díszében. Shayla vállára helyezte kezét:
-Felség, innen átveszem. A királynő meglepetten nézett a lányra:
-Edina Agosto…
-Kérem- erősködött a matriarcha, majd hozzátette- nem lesz gond. Shayla kissé tétovázva, de nagy nehezen beleegyezett, és átadta a lánynak a stafétát. Ahogy odébb állt, Deen határozottan kiállt az egész sereggel szemben:
-Halljam- mondta tekintélyt parancsoló hangon- mi dolgotok van a mechával? Ez utóbbi minden szót hallott, ugyanis ő és a többi zoolook egy nem messzi utcába várakoztak, és fülelték az eseményeket. A hatóság feje válaszolt:
-Adjátok ki a mechát! Észleltük, hogy az elmúlt hetekben igencsak aktív materializál tevékenységet folytatott, valamit az alkotójánál is találtunk általa materializált tárgyat. Ez a teremtmény veszélyes! Ha erre képes, akkor bármire, akár a legsötétebb cselekedetekre is! Ezért követeljük, hogy adjátok ki, hogy aztán megsemmisíthessük!
-Nem!- vágott vissza határozottan Deen- ő már a miénk. Nem adjuk ki senkinek, ha csak saját akaratából úgy nem dönt, hogy távozik.
-Saját akarata?- fakadt ki a hatóság feje- egy gépnek nincs saját akarata! Nincsenek vágyai! Csak teljesíti a neki kiadott parancsokat. De hát, ha a szép szó nem vált be veled szemben sem, így kénytelen vagyok keményebb eszközökhöz folyamodni.

Intett. Erre két rendfelügyelő kirángatott egy szemüveges, hosszú, fehér hajú, fekete szemű, halványkék ruhás lányt, aki olykor feljajdult a fájdalmas rángatások miatt. Erre a vezető felkiáltott:
-Hol vagy, mecha? Itt van a gazdád! Manu valóban felismerte a hangot… a vezető nem hazudott.
-Cala… Már rohant is volna, de a többi zoolook még időben elkapta, és visszavonszolták.
-Ne, ez csapda!- sziszegte Ags.
-De Cala…- a robot a sarok felé nézett- ott van. Látnom kell őt. Tudnom kell, hogy jól van-e.
-Nem mehetsz ki- mondta Renato- épp ez a céljuk vele. Tudják, hogy kimennél hozzá, mind a programod parancsa szerint, mind azért, mert kötődsz hozzá. Kita megfogta a robot kezét:
-Ne aggódj, Manu- nézett rá aggódva- Deen hatékonyan tud tárgyalni. Nem fog az alkotódnak semmi baja sem esni… Krisztofina szavai erősebbek voltak, mint a többiek visszatartó ereje. A mecha kissé megnyugodott.
-Engedje el a hölgyet!- hangzott a matriarcha parancsa. A hatóság feje visszavágott:
-Majd ha a szolgája idejön érte- majd ismét feljebb emelte a fejét, és kiáltott- hallod mecha? Gyere a gazdádért? Ismét intett, mire az egyik beosztottja erőszakosan a földre vágta a tudóst, és fegyvert szegezett a fejéhez. A lány sikított, a vezető pedig folytatta:
-Vagy inkább hagynád meghalni?

Ez volt a végszó… és Manu nem hagyhatta. Egy határozott lendülettel kivágta magát a többiek szorításából, és megindult a hang irányába. A sereg hamar ki is szúrta. A hatóság feje azonnal kiadta a tűzparancsot. Lőttek is, azonban a robot meglepő és látványos ügyességgel cselezett és közeledett… ahogy beért, ütötte is ki a felügyelőket, olykor kiütve a fegyvert, átdobva a másikat, félreugorva a lövedék vagy támadás elől. Valaki még lőni elfelejtett, olyannyira lenyűgözte a mecha mozgása… olyan volt, mint valami vadállat… ahogy ugrott, ahogy cselezett… Manu most felhasználta mindazt a tudást, amit a zoolook-októl szerzett. Gyorsan tudott kapcsolni a különböző stratégiák között, ügyesen kombinálta őket, így tudott visszatámadni… és Cala közelébe jutni. Miután a tömegbe hajította azt a felügyelőt, amelyik fegyvert szegezett rá, gyorsan felsegítette. Már indult is volna vele, pajzsként védve testével a fegyveresekkel szemben, mikor találat érte… a bal vállán, egy olyan erős találat, hogy métereket repült arrébb, végig faralva a földön. Cala először a földbe gyökerezett a félelemtől, ahogy kilőtték mellőle a robotot. Amint ebben a sokkos állapotban tudatosult benne, hogy mi is történt, megfordult… és a földön látta segédjét, a találat helyén ritkásan szikrázva. Sikított a látványtól, és könnybe lábadtak a szemei. Rohant is volna hozzá…

De a zoolook-ok megelőzték. A robotot váratlanul érte a találat. Meg is zavarodtak az áramkörei a becsapódást és a találatot követően. Amint ismét kitisztult a kép, gyorsan végigfuttatott egy elemzést. Valóban, néhány áramkör enyhén sérült… de mi ez? Nem érzékeli a bal karját. Odanézett. A kar a helyén volt, csak éppenséggel minden energiakapcsolat sérült. Teljesen le volt bénulva az egész. A következő, amit látott, hogy barátai elé állnak… védelmezik őt. A hatóság vezére pedig egy kis csapat embert látott ebből, a matriarchával az élen.
-El onnan!- intett a fegyveres kezével- annak a szörnyetegnek pusztulnia kell. Mindannyiunkra veszélyt jelent.
-Én pedig megmondtam- folytatta ellenszegülést nem tűrő hangon Deen- hogy ő hozzánk tartozik. Nem adjuk ki. A vezető intett:
-Úgy látom, nem használ a szép szó. A beosztottjai is előkapták a fegyvert, lövésre készen állva. A zoolook-ok megfogták egymás kezét, és állati alakot öltöttek. Erre igencsak meglepődött a sereg. Még a fegyvert is lejjebb emelték. Egy pillanatra még a hatóság feje is… aztán ismét rájuk szegezte a fegyvert:
-Ez biztos csak valami trükk. Célra tarts! Követték a parancsot. Ekkor a zoolook-ok elkezdtek kántálni valamit… egy másik nyelven. Manu már ismerte a szavak egy részét… sokat hallotta őket ezen a nyelven énekelni a tűz körül. De valahonnan még korábbról is… azelőttről. Most értette meg, hogy miért. Ugyanis pár rendfelügyelő ledobta a fegyvert… először csak egy, majd még egy… majd tömegesen. A sereg vagy úgy háromötöde dobta le a fegyvert. A vezér értetlenül nézett körbe:
-Ez meg mit jelentsen? Egy mellette lévő tiszt, aki szintén letette a fegyvert, válaszolt:
-Értjük, amit mondanak- majd körbenézett-, és ahogy elnézem, az összes Garutea hold lakója, és annak leszármazottai érik. A vezér szemei elkerekedtek, majd komoran a tisztre nézett:
-Akkor mire vár még? Beszéljen velük!

A tiszt a zoolook-okra nézett, majd lassan kilépett. Pár társa követte őt, kicsivel kilépve a tömegből. A vörös macska kék szemeibe nézett, és ugyanazon a nyelven válaszolt:
-Honnan ismeritek az ősi nyelvet? Erre viszont Deen és a többiek lepődtek meg. Azonnal el is hallgattak. Innentől kezdve a diskurzus ezen a nyelven folyt.
-Várjunk csak- szólt Renato- és ti honnan? Mi ez az egész? Kik vagytok ti az RTG lakói közül? A tiszt válaszolt:
-Mi vagyunk a Garutea lakói, és leszármazottai. Népünk egy része még magán a holdon él, de a többség leköltözött az RTG-re az anyabolygóra. Azzal a feltétellel egyesültünk annak idején T’het jéglidérceivel, és Rynn sárkányaival, hogy megtarthatjuk ősi nyelvünk és kultúránk.
-Garutea?- Deen szemei látványosan elkerekedtek- vagyis… a csillagok ösvénye? A tiszt bólintott. A matriarcha pedig meghatódva elmosolyodott:
-Tehát igaz a legenda… miszerint a nagy szellem a halottakat a csillagok ösvényére viszi. Ti vagytok az őseink leszármazottai. A tiszt is meglepődött:
-A nagy szellem? Ti is ismeritek a nagy ősi szellemet? A mi legendánk szerint ő hozza el a lelkeket az égből hozzánk. Így leszünk az őserőből anyaggá, a csillagok poraiból testté. Most már értem, miért Garutea lakói voltak az elsők, akik az alakváltozással kezdtek foglalkozni. Minden még a földi lét alatt tanultunk… amit Garuteán tovább fejleszthettünk. Deen szélesen elmosolyodott:
-Akkor ti vagytok az égi testvéreink… A tiszt szintúgy:
-Ahogy ti is nekünk… Ezután a két csoport látványos ölelkezésbe kezdett. A vezér, Cala és a többi harcos nem igen értett az egészből semmit… se, azt, amit beszéltek, sem a nyakba borulást.

Miután a Garutea leszármazottai megfelelően üdvözölték távoli rokonaikat, a tiszt visszafordult a hatóság fejéhez:
-Nem vihetjük el a robotot, uram. Garutea ősi törvényei kimondják, hogy akit törzseink védelmeznek, azt mások nem érinthetik. Annak idején Rynn és T’het lakói ezt a törvényt is elfogadták, és mivel így egyik sem támadta meg a Garutea védelmét élvezőket, úgy ez meg is alapozta bolygónk több ezer éves demokráciáját. A vezér halkan morgott:
-Hát nem bánom- intett, és a sereg többi tagjával letette a fegyvert- ősi törvényeinkben magam sem szólhatok bele. Menjünk haza… Ahogy szedelőzködtek, Cala végre odajuthatott hajdani segédjéhez. A zoolook-ot épp felsegítették a robotot.
-Minden rendben?- kérdezte Ags- elég csúnyának tűnt.
-Persze, jól vagyok- válaszolt a mecha- semmi komoly.
-Ne segítsünk valamiben?- kérdezte Casey.
-Igazán nem kell. Így is sokat tettetek… nagyon köszönöm… Ekkor meglátta a tudóst. Elcsendesedett. Valahol kényelmetlennek is találta a helyzetet. A többiek észrevették, ahogy az idegen lányt nézni.
-Ő meg kicsoda?- kérdezte Grey Wolf.
-Az alkotód?- kérdezte Maurizio.
-Jó csaj- vigyorodott el Phillie. A robot feléjük fordította fejét:
-Magunkra hagynátok minket egy percre?- kérdezte halkan. Több se kellett… a kis csapat azonnal odébb állt, némi kellemes hangnemben csengő zajongás kíséretében.

Visszanézett a lányra. Cala lassan odalépett hozzá, aggódva nézve rá… majd viharosan megölelt. A mecha viszonozta… bár csak a jobb kezével sikerült. Bújt a vállához:
-Ne haragudj rám- mondta halkan- nem sikerült olyanná válnom, amilyennek szeretted volna. A tudós sóhajtott:
-Nem számít- csóválta a fejét- csakis az, hogy nem esett bajod. Úgy aggódtam… Mikor a hatóság megjelent a lakásomban, már tudtam, hogy baj van. Veszélyesnek találtak az emberi érzéseid és kreativitásod miatt. Úgy vélték, hogyha a jóra képes vagy, úgy a rosszra is… és ahogy teremthetsz, úgy pusztíthatsz.
-Tudom- mondta a hajdani segéd, és a tudósra nézett- ezért is szeretnék itt maradni. Cala is rá emelte a tekintetét. A robot még sosem látta ilyen csillogónak a lány szemeit… merthogy Cala sírt. Óvatosan letörölte a könnyeit:
-Ne…- mondta halkan- most már nem lesz semmi gond.
-De akkor is nehezemre esik megválnom tőled- mondta Cala, majd maga törölte meg az arcát- én alkottalak. Az én művem vagy. Talán… valahol a lelkem egy része is benned van. Manu a lány vállára tette a kezét:
-Én hálás vagyok neked, Cala. Nélküled nem tapasztalhattam volna meg a fizikai valót, nem tudatosultak volna bennem a képek, a hangok… és főleg nem az érzések. De ha veled maradok, azzal csak bajba sodorlak. Most is majdnem megöltek. És én nem akarom, hogy bántódáson essen… mind a programom miatt… mind azét, mert kötődök hozzád. Cala sóhajtott:
-Értem- egy pillanatra lehajtotta a fejét, hogy ismét megtörölte az arcát, majd visszanézett rá-, de ha már így döntöttél, egy valamit még engedj meg nekem. Manu bólintott:
-Természetesen… A tudós lehúzta segédjéről a dzsekit, majd felhúzta a bal vállán szövetet, megvizsgálva a lövedék helyét. Pár kábel alaposan megroncsolódott, és ez nem biztosította a megfelelő energiaáramlást.
-Ahogy sejtettem- mondta. Felemelte jobb kezét, töltést generálva a levegőben. Így az ujjain elektromosság szikrázott. Benyúlt a robot vállába, az apró villámok segítségével összeforrasztva a kábeleket. A mecha hamarosan ismét érezte a bal karját. A helyén tudta, mozgatta… most már minden rendben.

Cala pedig visszahúzta a szövetet, majd a dzsekit. Ahogy a cipzárt is felhúzta, a segédjére nézett:
-Nagyon vigyázz magadra… és ha van rá mód, látogass meg. Manu megfogta a lány arcát, és gyengéden megsimogatta:
-Meg foglak, Cala… Úgy érezte, hogy mondania kéne még valamit, de a szavak mintha elvesztek volna. Nem találta rá a megfelelőket, hogy kellően elbúcsúzhasson a szeretett lénytől. Helyette a lány cselekedett. Odahajolt, és megpuszilta a sisakot:
-Szeretlek, Manu. Majd megfordult, és igyekezett felzárkózni a hatóság mellé. Őt is vitték haza. Manu viszont némán meredt utána, ahogy a többi űrsiklóval együtt felszállt, és tovatűnt… óvatosan megérintve a puszi helyét. Még soha nem érzett ilyet…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése