2011. április 24., vasárnap

képességek fejlesztése 2.

Öltöny, nyakkendő, fekete cipő... és utolsó lépésként összefogta hullámos sörényét. Így nézett ki Emanuel, az estére készülve. Nadine be is nézett hozzá, és szélesen elmosolyodott:
-Hú, micsoda talpig gentleman... Ő szintén végignézett a lányon: vörös, ujjatlan estélyi, copfba fogott hosszú, szőke haj, egy kis szemhéjfesték, ami csak még igézőbbé tette azt a kék szempárt, és az összképet egy ízléses, viszonylag egyszerű ezüstnyaklánc tette teljessé. Odalépett a szeretett lényhez, és lovagiasan kezet csókolt neki:
-Csodálatos vagy... Nadine halkan nevetett és megsimogatta a srác arcát:
-Adj még egy percet, mindjárt kész vagyok. Manu megpuszilta a lány arcát:
-Rendben. De aztán siess... Ahogy a hölgyemény elvonult, ő nézett utána. Még mindig szinte hihetetlennek tűnt... egy ilyen lány... és hogy ilyen mértékben képes hozzá kötődni... Valahogy bele se gondolt, hogy a kötődésnek különböző fokozatai vannak... még ilyen mélyek és veszélyesek is. 

Ekkor furcsa érzés kerítette hatalmában. Észlelte, hogy van valami a háta mögött. Megfordult. Egy fekete párduc nézett vele szembe... egy kifejlett, hatalmas, kecses... és meglehetősen kíváncsian vizslatta azokkal a borostyánsárga szemeivel. Azonban nem riadt meg tőle. Valahogy tudta, hogy ettől a nemes vadtól nincs félnivalója. Ennek ellenére furcsállta, hogy szembe találja magát vele... kicsit idegenkedve is mérte őt végig. A vadállat pedig lassan elindult felé, és láthatóan elmosolyodott:
-Látom, nem számítottál rám. Pedig ugyanúgy létezem, mint a föld, a víz, a tűz, vagy a levegő. 
-Én ezt nem értem- szólt vissza értetlenül Manu- neked nem kéne itt lenned.
-Ezt nem te döntöd el- mondta a fekete párduc- hanem az istenek. Részben én is. Emanuel sóhajtott, és elfordította a fejét:
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem lennék rá méltó... Ekkor a vadállat ráugrott, leterítette, és végigkarmolta a mellkasát. A ruha alatt a fémváz és néhány kábel látszott. Manu felfigyelt rá, hogy ismét csak felületesen érzi a fájdalmat... és ami még furcsább, hogy ez a támadás semmiféle riadalmat nem keltett benne. Sőt... még furcsán jobban is bízott benne. A fekete párduc jobban szemügyre vette a sérülést:
-Tehát ezért nem tartod magad méltónak- majd a srác szemeibe nézett- nem egészen tudod elfogadni önmagad.
-Miért, mégis mire akarsz rávezetni?- fakadt ki Emanuel. A fekete párduc magyarázott:
-Arra, hogy jogod van hozzám, csak fel kéne ismerned az eredeted. Manu elgondolkodott, majd ismét a borostyánsárga szempárba nézett:
-Ha azt nézzük, hogy itt változtam emberré, lemondtam vagy elengedtem sok előző képességemet, többek közt a materializálást... hogy a zoolook-ok befogadtak, és már magam is az Agosto család tagja vagyok... akkor elég erős a kötődésem a Földhöz. A fekete párduc bólintott egyet, a srác pedig folytatta:
-Viszont, ha azt nézzük, hogy robotként kezdtem, és az azt alkotó fémek egy másik bolygóról származnak... Erre a vadállat ráordított.

Emanuel pedig felkapta a fejét. Pont előtte suhant el néhány madártoll, amik a mellette lévő fatörzsbe álltak. A támadás irányába nézett. Renato megtalálta őt. A matróz most sirály alakjában volt, és mint így, hajában, sárgává vált szemei körül, karján és hátán tollakkal. Ő pedig vele szemben... laza bőr ruhában, mint az indiánok, vörös harci jelekkel az arcán, hajában néhány tollal... és lám, oldalt az övén még egy tomahawk is van. 
-Ne aludjál!- kiáltott felé Renato, majd egy újabb sor pengetollal tüzelt felé. Manu odébb rohant. Viszont nem voltak egyedül. Biztonságos távolságból figyelték a többiek. Nadine a matriarcha felé fordult:
-Ennek a párbajnak mi a lényege? Deen elmosolyodott, és felé fordult:
-A testvérünk edz. A párbaj első vérig tart. Aki megsebzi a másikat, az győz. A szőkeség szusszantott:
-Ez nekem egy kicsit barbárnak tűnik. Maurizio halkan nevetett:
-Lehet, hogy a magadfajta modern embereknek idegen ez az egész, de számunkra ez fontos. A jó harcosnak több ismérve van, nem lehet csak annyival lerendezni, hogy minden nap csak erősítesz. Itt próbatételek is vannak. 

Ahogy beszélgettek, Manu úgy látta, hogy stratégiát kéne váltani. Előugrott a fa mögül, ahol meghúzódott egy pillanatra, majd a testében maradt fém segítségével töltést gerjesztett a levegőben, és elektromossággal támadt vissza a sirályra. Renato cselezett, majd visszanézett rá:
-Egy villám?- kitárta a karjait- nem te vagy az egyetlen, aki villámokkal harcol. Az én totemem a tenger és vihar egyben... A szemei erre sárgán felizzottak, a levegő pedig igencsak látványosan felszikrázott körülötte. Hatalmas energiát volt képes létrehozni. Emanuelt meg is lepte a látvány:
-Ahhoz képest, hogy te vagy benn a legkevésbé a harcban, elég félelmetes a fegyvertárad. Renato válaszolt:
-Azért, mert én nem harcolok, ha nincs rá szükség. Viszont most a többiek kifejezetten ragaszkodtak hozzá, hogy én legyek az ellenfeled. Azzal felé fordította a kezeit, ráirányítva a villámokat. A halálos támadás fenyegetően közelített. Viszont a legidősebb Agosto szerencsére még időben kapcsolt. Az egyik kezével felfogta a támadást, végigirányította a testén, majd a másik kezével egész egyszerűen visszafordította a villámokat. Renato nem számított erre a trükkre, de szerencsére még időben ki tudta cselezni. Ez a pár perc, míg ellenfele a kitérésre koncentrált, Manunak elég volt. Lehet, hogy a matróz sirállyá tudott változni... viszont nála ott volt egy másik fegyver. Megrohamozta Renatót, kezébe kapta a tomahawkot, és végigvágta a vállát. A támadás lendületétől a madár hanyatt vágódott a fűben. 

A többiek nyugodtan, elismerően tapsoltak, Emanuel pedig visszanézett. A sirály felkászálódott:
-Jól vagyok! Casey pedig azonnal odasietett hozzá, és megnézte a sérülést:
-Semmi gond, harcos. Nem fogod elveszíteni a karod. Renato halkan nevetett:
-Ezt örömmel hallom. Cez lassan elhúzta:
-Na gyere... különleges ellátásban lesz részed. A matróz felkacagott:
-Valóban? Akkor ezentúl minden nap lesérülök... Nadine pedig odafutott a legidősebb Agostóhoz, és a nyakába ugrott:
-Ez szép volt! Gratulálok! Manu is viszont ölelte a lányt:
-Köszönöm! Sokat jelentett, hogy szorítottál. A pilóta megpuszilta a száját:
-Ez csak természetes...

A beszélgetést Ags szakította meg, aki megfogta bátyja vállát:
-Velem jönnél egy percre? Testvére kissé értetlenül nézett rá, majd barátnője felé fordult:
-Csak egy pillanat. Nadine bólintott:
-Menj csak... Emanuel visszamosolygott, majd követte Darkót. A bozontos hippi hallótávolságon kívül vezette a többiektől, majd ránézett:
-Láttad? Bátyja kérdően pillogott:
-Micsodát? Ags folytatta:
-Amikor elbambultál a párbaj alatt. Még Renato is leállt egy pillanatra, mert láttuk rajtad, hogy nem egészen itt   jár az eszed. Sőt... én és Deen a tekintetedben is láttuk. Deen szerint láttad őt. 
-Vagy úgy- Manu megértette, hogy öccse miről beszél- igen... most találkoztam vele először. Kicsit elgondolkozott, majd rákérdezett:
-Helyénvaló ez? Darko sejtelmesen elmosolyodott:
-Ezt már csak ti ketten tudjátok. Nem tudom, mit beszéltél vele, de ha megjelent előtted, annak bizony komoly jelentősége van- megveregette testvére vállát- gondolkodj el rajta. Bátyja bólogatott:
-Meglesz...
-Ja, és apropó- vigyorodott el pimaszul Ags- szép voltál, öregem! Csak így tovább!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése