sötét emlékek

"Fuss, fuss, különben elkapnak, rohanj, amíg a lábad bírja... nem kaphat el, nem vihet el. Nyitva van az ajtó, nincs itt senki... rendben. Erre futok tovább. Hátranézek, és fülelek. Oly távoliak azok a léptek. Van egy kis előnyöm. De nem sok, úgyhogy dönts gyorsan. A szoba. Üres ágyak vannak itt, ki tudja, hogy az itt szállók mikor mentek el. Gyorsan, be az ágy alá. És most csendet... egy pisszenést se. Ha szerencsém van, akkor csak benéz, majd elmegy, és keres tovább, valahol máshol. Ha nincs... akkor abba jobb nem belegondolni..."

És már hallatszottak is a léptek. Megérkezett az üldöző. Látta a fekete cipőket és a fehér köpeny lelógó szélét. A talpak lassan lépkedtek végig a szobán ráérősen... talán az a figura sejteni is vélte, hogy áldozata ott bujkál. Meg is szólalt ironikus hangján:
-Cicc, cicc, cicc! Gyere kiscica! Nem harap a bácsi... Nem foglak bántani, cicuska...
-Ó dehogy nem- gondolta Shayla- tudom, honnan jöttél, és mi a dolgod velem. De nem fogom hagyni, hogy elkapj. Érezte, hogy elszorul a szíve. Nem, egyáltalán nem tudott bátor lenni a jelen helyzetben. Egyedül volt, és kiszolgáltatva, csendben, mozdulatlanul... Most per pillanatban csak a szerencsében bízhatott.

És az is cserben hagyta, amint a fickó benézett az ágy alá:
-Megvagy cica!- ordította. Shayla sikított, de már nem tudott mit tenni, hisz a kék mikrofonfrizurás negyven körüli tudós megragadta a nyakszirtjénél, akár bármelyik kölyökmacskát, és már vitte is. Shayla sikított, és patakzottak a könnyei:
-Ne! Ne! Nem akarom!
-Akarod vagy nem, cicus, mész innen- hasított a tudós hangja- ez Deghyom érdekét fogja szolgálni! Egy laborba ment vele. Mindenhol különböző ketyerék, és üvegek... A kölyökmacskát egy hatalmas üvegkamrába hajította, amiből különböző drótok lógtak ki. Shayla hatalmasat nyekkent. Mire feltápászkodott, a kékhajú figura már ott is termett egy hatalmas kapcsolónál:
-Au revoir, hercegnő! Jó utat Északra! Meghúzta a kart, Shayla érezte a feszültséget a kamrában, és sikított...

És ekkor felriadt. Az éjszaka kellős közepén találta magát, a helyén, az ágyban. Sikítására Tom Focus is felkelt, és nyomban átkarolta a hátát:
-Shayla... mi történt? A királynő ránézett. Végre, egy biztos pont... itt van a macska, akit annyira szeret... aki mellett biztonságban érzi magát. Riadtan bújt hozzá, és eleredtek a könnyei. Úgy ölelte, mintha az élete függne attól, ha elengedné. Focus is megijedt. Magához szorította a lányt, megpuszilta a homlokát, és a hátát simogatva próbálta megnyugtatni:
-Nyugalom, életem, itt vagyok- mondta halkan- Semmi baj. Ekkor megpillantott valamit a szeme sarkából. Odanézett. Egy álomdémon. Az alacsony, fekete, ördögszarvú, villás farkú szárnyas lény épp elporoszkált az ablakig, majd kirepült. Ennek nem igazán örült.
-Csak egy rossz álom volt- tette hozzá morcosan, jegyezve, hogy biztos az a hívatlan vendég művelte.

-Nem- mondta Shayla elcsukló hangon- az a baj, hogy amit láttam, az igaz. Egyszer már megtörtént... A király erre ismét fülelt. Megtörölte a lány arcát, és a szemeibe nézett:
-Mesélj, kérlek... A királynő összeszedte magát:
-Az egész olyan régen történt... valamikor három vagy négy éves koromba. Meg is feledkeztem róla. De lehet, hogy nem kellett volna... Focus nyugtatóan simogatta a hátát, Shayla pedig folytatta:
-Nem egészen voltam tudatában a dolgoknak, csak annyi volt számomra biztos, hogy már korán elkezdtek tanítani mindenfélére. De egy nap idegen helyen ébredtem, és hallottam amit az a tudós beszélget az egyik katonával. Amit még sikerült elkapnom, az az, hogy megüzentette őfelségének, hogy rám Shaylára többé nem lesz gond, ugyanis megszabadul tőlem. Akkor tudtam, hogy hatalmas bajban vagyok, és elkezdtem menekülni. Sajnos az a fickó meghallotta, hogy megléptem, és a nyomomba eredt. Fel se tudtam mérni, hogy hol vagyok, csak futottam... nem akartam, hogy elkapjon. Végül láttam egy üres szobát... valószínűleg katonák szállása volt. Ott bújtam el az ágy alá. Rettenetesen féltem. De ő megtalált, és magával ráncigált, vissza a laborba. Valami üvegkamrába zárt, és mikor meghúzta a kart, azt mondta, hogy Északra küldd... és én éreztem a feszültséget... Aztán nem tudom mi történt, de a következő emlékem, hogy ismét otthon ébredtem, biztonságban. Elmeséltem mindenkinek, hogy mi történt, ugyanúgy meg voltam rémülve, mint most... de senki nem hitt nekem. Pedig tudom, hogy ott voltam... az eset után többször visszaálmodtam az egész jelenetet.

-Shayla- Tom Focus megfogta a lány arcát- ígérem, hogy utána nézek az esetnek. A leírás alapján deghyomi lehetett, akkor viszont minden adat a rendelkezésemre áll. Megtalálom a támadód. A királynő sóhajtott. Kezdett megnyugodni, de még mindig iszonyatosan égett a torka.
-Te vagy az első, aki hisz nekem. Focus elmosolyodott:
-Hogyne hinnék- ismét megölelte feleségét, és simogatta a haját- de most már semmi gond. És ne feledd... amíg velem vagy, addig nem érhet baj. Én vagyok Deghyom ura. A tűzvörös ég alatt minden szavam törvény...