lezárás

Az uralkodók távollétében Nixában a madár testvérpár, Rocco és Riksy helyettesített, míg Deghyomban Elizis, a fekete mágus. És mivel még ilyenkor is nagy ütemben folytak az építkezések, a tanári kar felállítása, a szakanyagok, eszközök beszerzése, ezért igencsak gyakran kellett ingázni, és egyeztetni. Az ilyen gyakori megbeszélésekből viszont az tűnt fel a kobrahölgynek, hogy Rocco egyiken sincs jelen- mindig csak a húgát küldi. Nem mintha Riksy nem lenne ugyanolyan alapos, és felkészült, de a kissé konzervatív mágus szereti, ha mindenki jelen van a fontos döntéseknél, ha a másik féltől is teljes mértékben megkapja azt a tiszteletet, amit ő is tanúsít felé. Az egyik látogatása során viszont nem érte be csupán Riksy jelenlétével. Hangot is adott a véleményének:
-Rocco miért nincs jelen egyik tárgyaláson sem? A madárlány elkomorodott:
-Nem tudom- kissé zavartan elfordult- ilyenkor mindig elzárkózik. Már én is kérdeztem, hogy miért csinálja ezt, de mindig kitér a válasz elől. Sóhajtott, majd a fehér kobrára nézett:
-Remélem, nem volt semmi sértő visszhangja Deghyomra nézve. Elizis elgondolkodott. Itt valószínűleg komolyabb a baj, ha nyomozó a saját húgával nem hajlandó megbeszélni ezt a problémát. Válaszként csak megejtett egy nyugodt mosolyt:
-Nem, semmi gond. De ha megengeded, a mostani tárgyalásunk után beszélnék vele. Riksy bólintott:
-Ez csak természetes.

Miután újból egyeztették a terveket, és előnyösen módosítottak néhány adatot, az ifjabb nyomozó a bátyja szobájához vezette a fekete mágust. Egyben egy trükkhöz is folyamodott, hogy a vendéget biztosan beengedje:
-Tesó, véget ért a tárgyalás! Rocco hangja hallatszott odabentről:
-Tényleg? És, hogy sikerült?
-Remekül- szólt Riksy- de volt egy-két apróbb módosítás. Szeretnéd látni?
-Persze- mondta a testvére- gyere csak be! Itt történt, hogy Riksy mosolyogva intett a fehér kobrának, aki belépett. A hugi bezárta mögötte az ajtót, és lelépett

Rocco pedig igencsak látványosan elsápadt odabenn, mikor a varázslóval találta magát szemben.
-Szervusz, Rocco- kezdett bele Elizis a szokásos nyugodt hangján- némi magyarázattal tartozol...
-Az nem úgy van, ahogy gondolod- mutatott felé a nyomozó, láthatóan idegesen- hidd el, nem ellenséges szándék vezérel... ugye nem szívod mellre? A halál nyugalommal körülvett fekete mágus végigmérte a madarat: szemben lévő társa zavar volt, jól láthatóan reszketett, és igencsak nagy távolságot tartott.
-Mondd csak, minden rendben?- kérdezte. A másik helyettes kínosan felkacagott:
-Ó igen... minden tökéletesen rendben! Kutya bajom! Azonban Elizis nem így látta. Sóhajtott:
-Pedig valami gond van- majd lassan megindult felé, invitálóan felé nyújtva a kezét- nyugodtan mondd el, én tudok segíteni. Azonban, döbbenetére, Rocco csak tovább hátrált. Fél úton meg is állt, és értetlenül nézett rá. A nyomozó pedig csak félig nézett vissza rá:
-Nem lehet. Sajnálom... A varázslónő ismét sóhajtott, és újból megkísérelt közeledni felé.
-Te félsz tőlem...
-Dehogy félek- tagadta makacsul Rocco. A fehér kobra ránézett azokkal a mélyreható, sötétkék szemekkel:
-Akkor miért menekülsz? A másik helyettes ezen meglepődött. Valóban, érzékelte, hogy a hölgy nem támadóan közelít felé... mégis, egyszerűen kirázta tőle a hideg.

Elizis most végre elérhette a vállát. A madár látványosan megrezzen az érintéstől- de most nem szólt vissza.
-Csak nyugalom- a fekete mágus folytatta abban a kellemes hangnemben- segíteni fogok neked. Ahogy megfogta a másik vállát is, érezte, hogy Rocco ismét látványosan reszket... mi több, kifejezetten hideg a teste. Elizis ezzel szemben stabil állt, rendíthetetlenül... még a fogása is határozott volt- részben azért, hogy eloszlassa  a nyomozó félelmeit.
-Mire készülsz?- fakadt ki végül idegesen Rocco.
-Engedd el magad- mondta a kobra- varázsolni fogok. Igyekszek rájönni, hogy mi váltja ki belőled ezt az ellenérzést. Ettől a másik helyettes csak még idegesebb lett, Elizis viszont lehunyta a szemeit...

Kutatott a nyomozó emlékeiben... feltételezte, hogy az élete során történt valami, ami miatt így viselkedik. A gyanúja beigazolódott... talált egy emléket, úgy 13 évvel korábbról. Az akkori 14 éves Roccót elrabolták a deghyomi mágusok. Nem királyi parancsra- így valószínűleg ez csak egy kísérlet volt, amivel ki akarták vívni őfelsége elismerését, hogy olyan helyük legyen, mint a harcosok kasztjának. A kölyöknyomozót erős hipnózisnak vetették alá, és a tolvaj patkányokkal kötöttek szövetséget. Mivel nixai lakosként Rocco ismert minden utat, épületet, és az őrök helyét, így ő vezette be a tolvaj fekete patkányokat a kék fővárosba. A kapukon ugyan sikerült túljutni, de odabenn voltak, akik ébren őrködtek. A deghyomiak rajtaütéses támadása sikertelen volt, páran odavesztek, a többiek mihamarabb visszavonultak. Roccót pedig a helyi varázstudók kezelték néhány napig, mire ellátták a sérüléseit, és megtörték az erős hipnózist...

Elizis ekkor nyitotta fel a szemeit. A nyomozó már nem reszketett... inkább le volt hajtva a feje. Ahogy ez az emlék feltört, majd véglegesen lezárult, felszabadította ugyan, de ennek mellékhatásaként el is sírta magát. Csak nem akarta mutatni.
-Így történt?- kérdezte a fekete mágus. Rocco bólintott.
-Tud róla más is?- kérdezte ismét a varázsló. A másik helyettes halkan, komoran válaszolt:
-Csak Shayla... néhány katona... és azok a varázstudók, akik segítettek felépülni. Elizis elmosolyodott:
-Most már semmi gond- bizalmasan megsimogatta a madár vállát- Jaff uralkodása alatt gyakoriak voltak a különböző emberrablások, de te is tudod, hogy más időket élünk. Most is, épp hogy egy deghyomi segített rajtad. Rocco hálásan a hölgyre nézett, és bizalmasan rámosolygott:
-Köszönöm, Elizis. Igazán jóságos vagy. A fehér kobra halkan nevetett:
-Ugy ezután számíthatok a te jelenlétedre is a tárgyalásokon? Rocco bólintott:
-Természetesen.
Majd szelíden megölelte a fekete mágust...